Az Ukrajna elleni orosz invázió első napjaiban már az is csodának látszott, hogy az ukránok komoly ellenállást voltak képesek kifejteni a minden szempontból fölényben lévő ellenséggel szemben. Aztán teltek a napok és a hetek, és a két haderő teljesítményét látva nyilvánvaló lett, hogy az oroszok nem lesznek képesek elérni a hadjárat elején kitűzött célokat. Miután aztán ennek látványos elismeréseképpen az oroszok a korábban elfoglalt déli területek kivételével gyakorlatilag feladták a Kelet-Ukrajnán kívüli pozícióikat, a vérmesebb ukrán és nyugati katonai és politikai vezetők már arról kezdtek beszélni, hogy a cél talán nemcsak a további orosz előrenyomulás megállítása lehet, hanem az oroszok a február 24-e előtti, sőt akár a 2014 előtti határok mögé történő visszaszorítása.

Sok elemzés jelent meg – lapunkban is – az orosz haderő kiképzési, felszerelési, utánpótlási, vezetési és létszámproblémáiról, és ezek rövid távon nem fognak enyhülni, ahogy az orosz gazdaság és hadiipar is csak most kezdi igazán megérezni a nyugati szankciók hatását. Közben Ukrajnába egyre hatékonyabb nyugati fegyverek érkeztek egyre nagyobb számban, az ukrán katonák harci szelleme pedig az egekbe szökött a győzelmet megízlelve.

Megtáltosodott oroszok?

Ehhez képest az utóbbi napok hírei mégis arról szóltak, hogy az oroszok lassan, de biztosan nyomulnak előre a front keleti csücskében, ezekben az órákban csapataik utcai harcokban veszik be Szeverodonyeck városát, miközben a környék ukrán védőit a bekerítés fenyegeti, miután a Popaszna térségében támadó orosz egységek megközelítették az innen keletre található területek ellátását biztosító országutat.

De hogyan állhat egy győzelem küszöbén a már többször is eltemetett orosz haderő? Mert Szeverodonyeck bevétele, illetve főleg a front északkeleti csücskének levágása az ukrán ellenőrzés alatt álló területekről bizony győzelem lenne, még ha a teljes Ukrajna meghódításához vagy éppen a később kitűzött Moldováig húzódó déli folyosó elfoglalásához képest kicsit olyan is ezt mondani, mint a klasszikus fafaragós székely vicc csattanója.

Mi történt tehát? Miért harcolnak ennyivel hatékonyabban az oroszok ezen a frontszakaszon, mint korábban bárhol, ahol jelentős ukrán ellenállásba ütköztek? Sok oka van ennek persze: az erők jobb koncentrációja, a csapatok egységes vezetés alá rendelése, a Wagner-zsoldoshadsereg intenzívebb jelenléte vagy éppen a taktika a villámháborúról a felőrlő hadviselésre történő átállítása is fontos faktor.

Azonban semmilyen csapatok semmilyen vezetés alatt nem képesek sikeres támadó hadműveleteket folytatni élelem, lőszer és üzemanyag nélkül, márpedig a háború első heteiben ezekből is látványos hiány alakult ki az orosz egységeknél, az orosz logisztika akadozott, volt ahol teljesen össze is omlott. A jelenleg követett orosz taktika pedig a nem éppen pontos, de az első világháborút idézően lehengerlő erejű tüzérségi előkészítéseken, majd a front néhány pontjára koncentrált, masszív számbeli fölényben, páncélosok, önjáró lövegek koncentrációjával indított támadásokra alapul. Ehhez pedig rengeteg lőszert és üzemanyagot kell eljuttatni az első vonalakba, nem is beszélve a csapatok feltöltéséről, vagy a sérült járművek pótlásáról.

Ha figyelmesebben megnézzük az alábbi térképeket, rájöhetünk arra, miért is képes ezt megoldani az orosz haderő. Az elsőn Ukrajna (háború előtti) vasúthálózata látható, a másodikon pedig a front május 31-i állása az ISW kutatóintézet összegzése szerint.

Mint látható, a Donbasz területén – főleg a bányászat és az ipar igényei miatt – jóval sűrűbb az ukrán vasútvonalak szövete, mint máshol az országban. Ha egy még ennél is részletesebb térképet néznénk meg, akkor az is látszódna, hogy az utóbbi időszak legnagyobb jelentőségű és kiterjedésű orosz áttörésének színhelye, Popaszna is egy vasútvonal mentén fekszik, és innen is a síneket követve nyomultak tovább az orosz csapatok.

Száz vasutat, ezeret

Az orosz haderő logisztikája hagyományosan vasútalapú volt a modern korban. Ennek nyilvánvaló okai is vannak: a hatalmas országon belül aligha lehetne máshogy hatékonyan mozgatni a csapatokat és az utánpótlást. Jól mutatja a vasút fontosságát, hogy az orosz hadsereg a világ egyetlen olyan hadereje, amelynek külön, dedikált vasúti segédcsapatai vannak. Az 1851 óta létező egységek feladata, hogy biztosítsák a vasútvonalak katonai célú működését akár közvetlenül a frontvonalak mögött is: kijavítsák a véletlenül vagy szándékosan okozott sérüléseket, szükség szerint akár új sínpárokat, elágazásokat, hidakat, töltéseket építve. (Az alábbi videón egy ilyen egység látható akcióban.)

Az orosz haderőnek jelenleg tíz ilyen dandárja létezik, az ő szaktudásuk és képességeik valóban világszínvonalúak. Arra azonban még ezek a vasúti dandárok sem képesek, hogy néhány nap leforgása alatt több száz kilométernyi működő vasútvonalat húzzanak fel a semmiből. Ahol túl messze kerülnek az orosz harcoló csapatok a vasútvonalaktól, ott bajba is kerülnek.

„Oroszország gyenge pontja az expedíciós logisztika hiánya. Más szóval, ha messze kerülnek a vasúttól vagy egy kikötőtől, a logisztikai képességeik igen-igen szerények. Ahogy elhagyják [a vasutat] teljesen elégtelen az, amit az erőiknek biztosítani tudnak élelem, üzemanyag, lőszer, a sebesültek evakuálása és minden egyéb téren”

– összegezte David Petraeus, korábbi CIA-igazgató, iraki és afganisztáni veterán parancsnok.

Csakhogy a vasútvonalak jellemzően nagyobb városokat kötnek össze egymással, a nagyobb városok pedig – ahogy az ukránok is bebizonyították – védelmi állásokként is kiválóan használhatóak. Ha, mint Ukrajna nagyobbik, nyugati felén, nincsen sűrű vasúthálózat, akkor egy nagyobb offenzíva nehezen képzelhető el anélkül, hogy a támadók a vasútvonalaktól (és a főútvonalaktól) eltávolodva végezzenek nagyszabású hadmozdulatokat.

Erre pedig jelen állapotában nem képes az orosz haderő, ahogy az a Kijev felé megakadt óriási konvoj esetéből, illetve a sietve a frontra küldött, innen-onnan összeszedett civil teherautókról közölt képekből is látszott. (Egyébként ezeket is - hogy másként - vonattal szállították a front közelébe, ahogy például az alábbi felvételen is látszik.)

Az orosz hadsereg alapegységei az úgynevezett taktikai zászlóalj-harccsoportok (bevett angol rövidítésükkel BTG-k). Ezek úgy vannak felállítva, hogy elméletben minden harctéri feladatot képesek legyenek megoldani, ám utánpótlásukért a 2-20 BTG-t összefogó, taktikai hadsereg nevű magasabb egységek felelnek, ezekhez kapcsolódik ugyanis egy-egy utánpótlásdandár. Ezek a mobilis, főként teherautókkal felszerelt egységek felelnek a támadó egységek utánpótlásáért, azonban az egész orosz hadseregben alig egy tucat van belőlük. Ennek következtében a háború korábbi szakaszaiban, a vasúti utánpótlástól távol minden egyes taktikai hadsereg csupán egyetlen BTG folyamatos előrenyomulását volt képes utánpótlással megoldani.

Az elmúlt időszakban viszont Popaszna környékén egyszerre 5-6 BTG támadta párhuzamosan az ukrán állásokat, így ki tudták használni a védelmi vonalakon elért áttöréseket, az offenzíva pedig nem fulladt ki néhány nap alatt.

Ez azt jelenti, hogy a szeverodonyecki kiszögellés megtartása nagyon nehéz feladat lesz az ukránok számára, mivel ezen a területen nem fognak kifogyni az orosz lövegek a lőszerből, a tankok az üzemanyagból, sőt még a katonáknak is juthat elég ennivaló. A másik oldalról viszont az is látszik, hogy nem sok realitása van azoknak az álomnak, amelyeket állítólag az orosz vezetésben az elért sikerek nyomán elkezdtek szövögetni, azaz egy újabb, Kijev elleni offenzívának. Ha előtte nem veszik rá valahogy az ukránokat, hogy építsenek néhány tucat új vasútvonalat, akkor a második is ugyanúgy végezné mint az első: utánpótlás hiányában elakadva.