Bill Nelson, a NASA igazatója nemrégiben aggodalmának adott hangot Kína űrbeli céljai miatt, és különösen azért, mert Kína mintha egyfajta tulajdonjogot követelne a Hold felett, ami megakadályozná, hogy más országok is felderítéseket végezhessenek rajta.
„Nagyon aggódunk amiatt, hogy Kína leszáll a Holdra, és azt mondja: „Most a miénk, és ti maradjatok kint” – figyelmeztet Nelson, ám Kína azonnal hazugságnak minősítette az állításokat.
Ez a viszály a NASA adminisztrátora és a kínai kormány tisztviselői között egy olyan időszakban pattant ki, amikor mindkét nemzet aktívan dolgozik a Holdra irányuló küldetéseken.
Érdemes tudni, hogy 2019-ben Kína lett az első ország, amely űrhajót állított le a Hold túlsó oldalán. Ugyanebben az évben Kína és Oroszország bejelentette, hogy 2026-ra közösen tervezik meghódítani a Hold déli sarkát. Néhány kínai tisztviselő, sőt, kormányzati dokumentumok is rögzítik, hogy 2027-re szeretnének egy állandó, személyzettel rendelkező Nemzetközi Holdkutató Állomást felépíteni.
Nagy különbség van aközött, hogy Kína – vagy bármely állam – holdbázist állítson fel, vagy ténylegesen „elfoglalja” a Holdat. Svetla Ben-Itzhak és R. Lincoln Hines, két tudós, akik az űrbiztonságot és a kínai űrprogramot tanulmányozzák, viszont úgy gondolják, hogy minden bizonnyal sem Kína, sem más nemzet nem veszi át az uralmat a Hold felett a közeljövőben. Véleményük szerint ez nemcsak illegális, hanem technológiailag is ijesztő, hiszen egy ilyen próbálkozás költségei rendkívül magasak, míg a projekt lehetséges megtérülése abszolút bizonytalan lennének.
Kínát korlátozza a nemzetközi űrjog
Kína jogilag azért sem veheti át a Holdat, mert ellenkezik a jelenlegi nemzetközi űrjoggal. Az 1967-ben elfogadott és 134 ország, köztük Kína által aláírt Világűr-szerződés kimondja, hogy „a világűrt, beleértve a Holdat és más égitesteket, nem lehet szuverenitási követeléssel, használat, megszállás útján vagy bármilyen más módon a nemzeteknek eltulajdonítani.
A jogtudósok még vitatkoznak az „eltulajdonítás” pontos jelentéséről, de szó szerint úgy értelmezhető, hogy egyetlen ország sem veheti birtokba a Holdat, és nem nyilváníthatja ki azt nemzeti törekvésként és előjogai kiterjesztéseként. Ha Kína megpróbálná ezt megtenni, azt nemzetközi elítélés és megtorló válasz követné.
Bár egyetlen ország sem követelheti a Hold tulajdonjogát, a Világűr-szerződés I. cikkelye lehetővé teszi bármely állam számára a világűr és az égitestek felfedezését és használatát. Nem Kína lesz a közeljövőben az egyetlen látogató a Hold déli sarkán. Az Egyesült Államok vezette Artemis Accords egy 20 országból álló csoport, amely azt tervezi, hogy 2025-ig odaküldi az embereket a Holdra, s ez magában foglalja egy kutatóállomás létrehozását a Hold felszínén, és egy támogató űrállomás kiépítését Gateway néven. Az indulást 2024 novemberére tervezik.
Még ha egyetlen ország sem tarthat igényt jogilag a Hold feletti szuverenitásra, lehetséges, hogy Kína vagy bármely más ország megpróbálja fokozatosan, ’de facto’ ellenőrzés alá vonni a stratégiailag fontos területeket az úgynevezett „szalámiszeletelés” néven ismert stratégiával. Ez a gyakorlat a kis lépések megtételére fókuszál a nagy változás elérése érdekében. Ezek a kis lépések külön-külön nem indokolnak erőteljes nemzetközi választ, de hatásuk mégis egyre erősödő kontrollt eredményez. Kína a közelmúltban ezt a törekvést alkalmazta a dél- és kelet-kínai tengereken. Egy ilyen stratégia azonban időigényes, ezért jól kezelhető.
A Hold irányítása roppant nehéz
A közel 14,6 millió négyzetmérföld (39 millió négyzetkilométer) területével - vagyis Ausztrália területének csaknem ötszörösével - a Hold feletti bármilyen irányítás ideiglenes és igen lokalizált lenne.
Valószínűbb az, hogy Kína megkísérelheti megszerezni az ellenőrzést bizonyos stratégiailag értékes holdterületeken, mint például a magasabb vízjégkoncentrációjú holdkráterek felett. A jég a Holdon azért fontos, mert vizet biztosít az embereknek, amelyet nem kellene a Földről odaszállítani. A jég létfontosságú oxigén- és hidrogénforrásként is szolgálhat, amelyet rakéta-üzemanyagként lehetne használni. Röviden, a vízjég elengedhetetlen a Holdra vagy azon túli küldetések hosszú távú fenntarthatóságának és túlélésének biztosításához.
A legfontosabb holdterületek ellenőrzésének biztosítása azonban jelentős pénzügyi befektetéseket és hosszú távú erőfeszítéseket igényelne. Ezt pedig egyetlen ország sem tudná megtenni anélkül, hogy észre ne vegye a világ.
Kínának megvolnának az erőforrásai és képességei?
Kína valóban nagymértékben fektet be az űrbe. 2021-ben összesen 55 orbitális kilövéssel vezetett az Egyesült Államok 51-e előtt. Kína 2021-ben az első háromban van az űrhajók telepítését illetően. A kínai állami StarNet űrvállalat 12 992 műholdból álló megakonstellációt tervez, és az ország szinte majdnem befejezte a Tiangong űrállomás építését is.
A Holdra menni is drága, de „átvenni” a Hold feletti uralmat még inkább. Kína űrköltségvetése – a becslések szerint 2020-ban 13 milliárd dollár -, csak körülbelül a fele a NASA költségvetésének. Mind az Egyesült Államok, mind Kína növelte űrköltségvetését 2020-ban az előző évhez képest. Az USA 5,6 százalékkal, Kína pedig 17,1 százalékkal. De úgy tűnik, hogy Kína a megnövekedett kiadások mellett sem fektet be a Hold „átvételébe” pénzt, mert irdatlan drága, merész és bizonytalan küldetés.
Ha Kína átvenné az irányítást a Hold valamely része felett, az nem csak kockázatos és költséges, hanem rendkívül provokatív akció lenne. Kína azt kockáztatná, hogy a nemzetközi jog megszegésével tovább rontja nemzetközi imázsát, amit megtorlás is követhet.
Le az elvekkel, éljen a pragmatizmus! 
