2p

A Politikai Bizottság korszakváltó döntéséről érkezett a hír a Központi Gazdasági Munkaértekezlet e heti megrendezése előtt.

A gazdasági növekedést támogató intézkedések részeként Kína jövőre „megfelelően laza” monetáris politikát fojtat majd, ami 2010 óta az első elmozdulás a lazítás felé — jelentette hétfőn a kínai állami média a Politikai Bizottság ülése után — számol be róla a Reutes. Ezt kiegészítve Kína proaktívabb fiskális politikát fog követni, és fokozza a „nem szokványos” anticiklikus kiigazításokat is.

Kínának emellett „erőteljesen” növelnie kell a fogyasztást és „minden téren” bővítenie kell a belföldi keresletet – jelentette a Xinhua hírügynökség.

A kínai jegybank követi a hivatalos irányvonalat
A kínai jegybank követi a hivatalos irányvonalat
Fotó: Wikipédia

Az információ a Kommunista Párt vezető tisztségviselőit magában foglaló Politikai Bizottság ülésének hivatalos jegyzőkönyvéből származik, és a jövő évi gazdasági terveket taglaló Központi Gazdasági Munkaértekezlet e héten később esedékes megtartása előtt érkezett.

Fő a stabilitás

A Xinhua szerint 2025-ben a hatóságoknak be kell tartaniuk azt „az elvet, hogy a haladás a stabilitás megőrzése mellett történjen”, és a fejlődést a stabilitás biztosítására és az innováció ösztönzésére fordítsák.

Proaktívabb fiskális politikát, és megfelelően laza monetáris politikát kell végrehajtani, bővíteni és finomítani kell a szakpolitikai eszköztárat, ezzel is erősítve a rendkívüli anticiklikus kiigazításokat – áll a közleményben.

A jegybank öt monetáris politikai lehetőség közül szokott választani, mégpedig a „laza”, „megfelelően laza”, „megfontolt”, „megfelelően feszes” és „feszes” lehetőségeket mérlegeli.

Kína a 2008-as globális pénzügyi válság után „megfelelően laza” monetáris politikát fogadott el, majd 2010 végén átváltott a „megfontolt” politikára.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG