2p

Olyanokat, amik már a gyártósoron vannak.

A HVG értesülése szerint pár hete „előzetes szemrevételezésre” járt Kínában egy magyar küldöttség, amelyben a közlekedési minisztérium, a vasúthatóság és a MÁV részéről is voltak szakemberek, hogy tájékozódjanak a CRRC-mozdonyok beszerzéséről.

A kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co., Ltd. két tolatómozdonyát már használják Magyarországon, a Rail Cargo Hungaria rendelt belőlük. Az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetője, Lázár János nemrégiben írta alá a CRRC-mozdonyok magyarországi hatósági engedélyeit, ez jelentősen gyorsíthatja a további beszerzéseket.

A minisztérium 20 tolatómozdony beszerzését tervezi a MÁV számára, darabonként 3-4 milliárd forintért, így legalább 60 milliárd forint szükséges a kínai gyártóknak benyújtandó igényhez. Normál esetben egy ilyen projekt 3-4 évet is igénybe vehetne, de a minisztériumra nagy nyomás nehezedik, hogy csökkentse a vasúti késéseket és javítsa a járművek állapotát. A kormány több kritikát is kapott, amiért leállította a Siemens-mozdonyok beszerzését, és ha most újraindítanák azt a projektet, az még hosszú éveket venne igénybe.

A CRRC azonban – Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közötti szoros kapcsolatnak köszönhetően – hajlandó lenne olyan mozdonyokat átirányítani Magyarországra, amelyek már a gyártósoron vannak. Így a járművek akár a 2026-os választások előtt forgalomba álljanak.

A tervek szerint a 20 villanymozdony Nyíregyházán állomásozna, de elképzelhető, hogy más fideszes városok is bejelentik igényüket az új mozdonyokra. 

A CRRC és a magyar Acemil Zrt. között májusban kötött megállapodás alapján akár Magyarországon is gyárthatják a jövőben a kínai mozdonyokat. A megállapodás értelmében négy központ jön létre Magyarországon, ahol a járműgyártás, karbantartás, oktatás és kutatás-fejlesztés is zajlik majd, kiterjedve tehervagonokra is.

A májusi szerződéskötésnél a minisztérium és a MÁV képviselői is jelen voltak, és az Acemil állandó tagja a magyar üzleti delegációknak Kínában. Az Acemil neve korábban akkor került nyilvánosságra, amikor a Direkt36 oknyomozó újságírói a kínai vegyi anyagok soroksári elosztóközpontjának terveiről írtak, melynek egyik befektetője lett volna az Acemil.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG