1921-et írtunk, és a korabeli Kínában különös, párhuzamos társadalmak alakultak ki. A szegény, polgárháborúktól sújtott ország 400 milliós lakosságának többsége vidéken, kis falvakban éldegélt, északon pedig éhínség tombolt, több százezer ember életét követelve. Mindeközben Sanghajban egy nagyjából 30 négyzetkilométernyi területen a britek és franciák vietnámi és sikh katonák által vigyázva töltötték mindennapjaikat, kényelmesen elzárva a valódi Kína problémáitól.

Egy titkos találkozó

Az emigránsok North China Daily News nevű lapjának brit stábja éppen júliusi költözésére készülődött: az újság egy átmeneti szálláshely után egy vadiúj, amerikai tervezésű, kilencemeletes épületben kapott új otthont. Az újságírók mit sem sejthettek arról, hogy mindeközben lezajlott egy olyan titkos találkozó a francia területre eső, Wantz út 106-os száma alatt, amely alapjaiban formálta meg Kína életét – és teszi azt a mai napig.

A találkozón nagyjából tizenketten vettek részt, köztük például a szovjet, a kommunizmus terjesztését népszerűsítő Comintern két ügynöke, valamint jelen volt egy fiatal aktivista, Mao Ce-tung is – a Kínai Kommunista Párt későbbi legendás vezére. A beszélgetést végül egy gyanús férfi megjelenése miatt félbeszakították, és egy, a közeli tavon horgonyzó turistahajón fejezték be, ám mindezek ellenére a tárgyalásoknak köszönhetően végül hivatalosan is megalapult a Kínai Kommunista Párt 1921. július elsején. A szervezet, amely ma nemcsak, hogy a kommunizmus legfőbb bástyája, hanem a világ egyik legerősebb országának vasmarkú irányítója is.

Bár a titkos gyűlésről a North China Daily News lemaradt, az orosz bolsevikok tevékenykedése Kínában már korábban aggasztani kezdte az emigrációban élőket. Sanghajban a befolyt külföldi tőke segítségével komoly pamutgyártó-birodalmat alakítottak ki, azonban a pocsék munkakörülmények miatt a dolgozói elégedetlenség gyakori problémát jelentett, és a sztrájkvezetőket szinte mindig kommunista szimpatizánsnak tartották. A korabeli média így figyelmeztetett:

többé már nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy a sanghaji ipar dolgozóit bolsevizálni akarják.

Ishikawa Yoshihiro japán történész ugyanakkor kiemelte, hogy az 1920-as évek elején rengeteg csoport és aktivista nevezte magát kommunistának Kínában, függetlenül attól, hogy ténylegesen azok voltak-e, így a párt szervezete is elég szegényes volt kezdetben. A frissen alapult Kínai Kommunista Párt eleinte teljesen fegyvertelen volt, ráadásul nagyjából csak 50 tagot számlált – senki sem számított arra, hogy a kommunista felkelések ekkora támogatást szereznek majd, különösen vidéken, ahol paraszthadseregek is küzdöttek, arra pedig különösen nem, hogy 1949-ben a kommunisták elsöprik a több mint 4 milliós hadsereggel felálló, amerikai támogatású addigi rezsimet.

Egy meghatározó mozgalom

Mao nem tanulmányozta áthatóan a marxista tanokat, viszont a korszak több más jelentős kínai aktivistájához hasonlóan ő is az imperialistaellenes május negyedike mozgalom tüntetésein szerezte első tapasztalatait, a később országossá szélesedő megmozdulás-sorozat gyökereit az 1919. május negyedikén tartott diáktüntetésekben kell keresni – írja az Economist. Egyetemi hallgatok az ellen tiltakoztak, hogy az I. világháború utáni terület-újraosztás során Németország kínai területeire Japánhoz kerültek, valamint kifogásolták azt is, hogy a nyugati hatalmak folyamatosan aláássák a kínai függetlenség ügyét. A május negyedike mozgalom több eszmét is magába foglalt, így a függetlenségi törekvések mellett a demokráciapárti és liberális hangok is szerepet kaptak, valamint a tudományon és iparon alapuló társadalom megteremtése iránt is megjelent az igény – a nacionalizmus és a kvázi-marxizmus így Kína sajátjává vált.

A North China Daily News még 1896-os cikkében nevezte „a Kelet beteg emberének” az országot, a találó újságírói fordulat pedig a közbeszédbe is bekerült, és az időközben nagyhatalommá erősödő Kína társadalma a mai napig bizonyos büszkeséggel tekint arra, hogy a végbement fejlődés során sikerült levetkőzni a kellemetlen jelzőt. A kínai marxizmus és az egypárt-rendszer működik – állítják sokan, és ez egybecseng Hszi Csin-ping elnök 2018-as kijelentésével, miszerint azután, hogy az ország megteremtett egy új rendszert, amely ötvözi az egypárti hatalomgyakorlást bizonyos, a társadalmi vélemény felmérése alkalmas eszközökkel, a világnak lenne mit tanulnia Kínától.

Nem rejtőzködnek

Mi ez a szervezet és hogyan működik? Richard McGregor, a Lowy Intézet agytrösztjének ausztrál újságírója, ’A párt: A kínai kommunista uralkodók titkos világa’ című 2010-es könyvében úgy fogalmazott, hogy a kommunizmust kiradírozták a világ legnagyobb kommunista államának felemelkedéséből. A szerző emellett kitért arra is, hogy a párt emellett jelentős erőfeszítéseket tesz azért, hogy a mindent kontrol alatt tartó hatalmi szálakat elrejtsék az utca embere és a világ más országai elől – ez a felfogás azonban még a Hszi Csin-ping hatalomra kerülése előtt jellemezte a Kínai Kommunista Pártot, hiszen ma már egyre kevésbé rejtegetik a mindent átszövő hatalmi szálakat.

Ahogy korábban is említettük, Hszi büszkeséggel képviseli a kínai modellt, azonban ez nemcsak a jelenlegi elnök sajátja, a pártvezetők már a 2008-2009-es pénzügyi és gazdasági válság során is arról beszéltek, hogy igazán napvilágot láttak a nyugati kapitalizmus gyengeségei, és eljött Kína ideje.

Boldog születésnapot!

Július elsején a Kínai Kommunista Párt tehát úgy ülheti meg századik évfordulóját, hogy a világ második legnagyobb gazdaságát, és legnagyobb hadseregét irányítja. Azt, hogy mennyi minden változott az eltelt évszázad alatt mi sem mutatja jobban, minthogy míg alig 25 éve az Egyesült Államoknak még nem volt oka aggódni a kínai befolyás miatt, a nyugati szuperhatalom most nyíltan elismeri, hogy jelentős fenntartásai vannak.

A párt hazai befolyása pedig egyre csak erősödik – elég csak arra gondolni, hogy az ujgur kisebbség lakta Hszincsiangban hogyan válik egyre fojtogatóbbá a hatalom marka a telefonok, kamerák és az internet ellenőrzésével, hiszen ennek köszönhetően kerülnek több százezrek a sokat kritizált „deradikalizációs” táborokba – ezek szerepével korábbi cikkeinkben többször is foglalkoztunk. Kerry Brown, a londoni King’s College szakértője szerint a technológia alapjaiban változtatta meg a Kínai Kommunista Párt mindennapjait.

Nyugtalan évforduló

Ugyanakkor a helyzet nem ennyire egyértelműen pozitív a párt szempontjából, és ezt maga Hszi is elismeri azzal, hogy a pártot fenyegető veszélyekre vonatkozó figyelmeztetései nyíltabbak, mint bármelyik elődjének intései a Tiananmen 1989-es tüntetéseinek leverése óta. A nyugtalanság okai közt szerepel egy jelképes szám is, ugyanis 2023-ban a Kínai Kommunista Párt pontosan ugyanannyi ideje, 74 éve lesz hatalmon, mint a szovjet párt volt 1991-es bukása előtt.

Emellett az elnök egyértelműen aggódik amiatt, hogy a nagy kínai kommunista motornak vannak hibái: a beszivárgó nyugati politikai eszmék megfertőzhetik, valamint elharapózott a korrupció, a frakcionálódás és a hűtlenség. Hszi közel egy évtizedes uralma után is még mindig tisztogatásokat folytat a párt vonalaiban, erősen azt a látszatot keltve, hogy nem bízik meg társaiban teljes mértékben.

Ez azonban még nem minden, hiszen a most 68 éves vezető feje fellett egyre inkább Damoklész kardjaként lebeg az utódlás kérdése is, és ez a probléma egyelőre megoldatlannak látszik, hiszen a párttagok közül nem emelkedett ki az a meghatározó figura, akire egyértelműen rábízható lenne a Hszi Csin-ping által oly büszkén képviselt kínai modell továbbvitele.