1p
Jack Lew első pekingi útján olyan kérdések is előkerülnek, mint a kereskedelmi viták, illetve a hackertámadások.

Alapvetően problémamentes kapcsolatként jellemezte a kínai-amerikai viszonyt Hszi Csin-ping Kína új elnöke, amikor üdvözölte Jack Lew amerikai pénzügyminisztert Pekingben. Lew a világgazdaság talpra állításában játszott közös felelősséget hangoztatta. Hszi a közös érdekek nagyságát hangsúlyozta, de a "természetes" nézetkülönbségekről is beszélt, és fontosnak nevezte, hogy a két ország viszonyára stratégiai, távlati szemszögből tekintsenek. Lew az Egyesült Államoknak és Kínának a globális gazdasági növekedésben játszott szerepéről, ebből fakadó felelősségéről szólt, és egyebek mellett arra hívta fel vendéglátóit, hogy növeljék a belső fogyasztást. Az amerikai elnök határozottan kiáll a kapcsolatok megerősítése mellett a gazdasági és más stratégiai fontosságú területeken - húzta alá a pénzügyminiszter, és jelezte, hogy mindkét országnak csökkentenie kell a kereskedelmet és a befektetéseket hátráltató akadályokat.

A két ország kereskedelmi forgalmában az amerikai hiány tavaly ismét rekordméreteket öltött, elérte a 315 milliárd dollárt. Washington közben arra panaszkodik, hogy vállalatait Kínában körülbelül száz területen kizárják a befektetési lehetőségekből, míg Peking a kínai cégek nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozó, hátrányos megkülönböztetését veti partnere szemére. Lew sajtóértesülések szerint tárgyalásain szóba hozza majd az amerikai vállalatok elleni hackertámadások témakörét, a kínai valuta árfolyamának kérdését, a szellemi tulajdonjog védelmét és az amerikai termékek kínai piacra jutásának lehetőségeit.


A mostani találkozó az első, amelyen Hszi elnökként külföldi vendéget fogad, míg Lew-nak ez az első külföldi útja mióta Barack Obama elnök új kormányában hivatalba lépett. Lew látogatására időzítve az állami Hszinhua hírügynökség kommentárban emeli ki a mindkét országban lezajlott vezetőváltás adta új - elsősorban a gazdasági kapcsolatokat érintő - lehetőségeket. Ugyanakkor aggodalommal ír az amerikai államadósságról, a szövetségi kormány költségvetési helyzetéről, és abbéli reményét fejezi ki, hogy a kongresszus megoldást talál a problémára. Ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy a tét Kína számára is nagy, mivel az államadósság legnagyobb külföldi finanszírozója, az Egyesült Államok második legnagyobb kereskedelmi partnere. Peking abban bízik, hogy Lew szakmai tapasztalata segíteni fog abban, hogy Washington megoldja költségvetési gondjait, meggátolja, hogy az Egyesült Államok és a világgazdaság egy újabb "végzetes" recesszióba zuhanjon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG