3p
Közismert, hogy az ezredforduló után rengeteg kisvállalkozás indult Izraelben, főleg az informatikai iparágban. Ehhez rengeteg szakember kellett: jól képzett mérnökök és matematikusok. Olyan sok, hogy normál körülmények közt nem is akadt volna annyi. Honnan jöttek végül? Hát a Szovjetunióból, majd Oroszországból.
A Weizmann tudományos intézet (egy közösségi kutatóegyetem) használaton kívüli részecskegyorsítója az izraeli Rehovotban. Három Nobel-díjas és három Turing-díjas kutatót is adott a világnak. Fotó: Wikimedia / David Shankbone

A szovjet-orosz zsidók tömeges Izraelbe vándorlása volt bizonyos értelemben a történelem egyik legnagyobb „agyelszívása”. Izraelt ez a szovjet állami pénzen képzett réteg felvirágoztatta, Oroszországnak viszont nem hiányoztak annyira, mert az ország egyelőre kényelmes módon az olajból és gázból él, ahhoz nincs szükség ekkora szürkeállományra.

Szakemberhiány

Azonban most ez a generáció elérte a nyugdíjkorhatárt, visszavonulnak, és hirtelen űrt hagynak maguk után. Egyszerűen nincs a helyükre elég jól képzett szakember. Nem csak a startupok, hanem olyan nagy cégek, mint a Sandisk és Broadcom helyi vállalatai is szenvednek a szakemberek hiányától. A folyamat még romolhat is a közeljövőben, miután az ifjúság nem nagyon orientálódik a matematika szakokra, ami az alapja mindenféle technológiai tudománynak.

Izraelnek pedig igen fontos az iparág: exportfüggő ország, és az export harmadát a technológiai iparág adja. Több mint 250 multinacionális vállalat nyitott kutatóközpontot az országban, és mint közismert, az egy emberre jutó startupok számában Izrael világrekorder.

Jelenleg 20 ezer mérnök dolgozik az iparágban, és még 10 ezerre lenne szükség. Az elmúlt 2 évben egyszerűen nem találtak már szoftverfejlesztőt a meghirdetett állásokra. Az emelt szintű matek érettségizők száma negyedével csökkent 2006-tól 2014-ig, bár az utolsó két évben már mutatkozott némi javulás.

Lasszóval fognák

A probléma orvoslására miniszteri szintű programot hirdettek. Ennek keretében izraeli arabokat akarnak az iparághoz vonzani, ultra-vallásos embereket átképezni, külföldön dolgozó mérnököket hazavonzani, és megkönnyíteni, hogy külföldiek munkavállalói vízumot kapjanak. Ezeket az intézkedéseket most az új kormánynak is jóvá kell hagynia.

A helyzet közben annyira súlyos lett, hogy pl. a SanDisk a tervezett új állásait már más országba telepítette, és a meglévő programjait is lassítja. Egyes vélemények szerint sosem lesz annyi szakember az országban, amennyire szükség lesz, ezért mindenképpen bátorítani kellene a külföldieket abban, hogy az országba jöjjenek, vállalkozzanak, és lehetőleg minél több képzett mérnök jöjjön.

Több bevándorlót!

Izrael népessége az államalapítástól napjainkig, ezer fő. Forrás: Wikipedia

Izrael amúgy is a leginkább bevándorláspárti ország a világon. A létrejöttekor még alig 1 milliós állam így nőtt 8 milliósra, és nem is akar megállni: 20 milliós lakosságot szeretnének, hogy biztonságban érezzék magukat az arab tengerben. Persze elsősorban zsidó vallásúakat-származásukat szeretnének, de miután azok közel fele már Izraelben, a másik felének nagyrésze pedig Amerikában él, a források lassan elapadnak. De ennek csökken is a jelentősége: az ország egyre nyitottabb.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG