A MOK Realitás projektjének legújabb elemzése szerint mivel ez az új munkaviszony egyben az alapbérek jelentős növekedésével is jár, a döntésnek egyszerűnek és egyértelműnek kellene lennie.
Mégsem az.
Már csak azért sem, mert törvény szerint a leendő munkavállalóknak legkésőbb 30 nappal a szerződés életbe lépését megelőzően meg kellene ismerniük annak minden részletét, ezekről pedig eddig nem érkezett információ.
A rendkívül alacsony javadalmazást tartalmazó közalkalmazotti bértábla miatt számos munkaadó találta meg a módját, hogy az orvosoknak ennél akár jelentősen magasabb, a mostani alapbérhez hasonló vagy akár azt meghaladó jövedelmet biztosítson, amelyek többségében a magasra emelet ügyeleti és túlóradíjak voltak”
– írja Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara főtitkára tanulmányában, aki szerint sok munkavállalónál mindez a fizetésük felét is kitette.
Az elmúlt napokban viszont világossá vált, hogy az eddigi munkahelyi pótlékokat, hosszas harcokkal, szervezéssel, akár nyomásgyakorlással elért különalkukat 2021. január elsejétől visszavonják, ami egyrészről az alapbér megemelése miatt érthető. Másrészről viszont – pusztán az alapbér egyforma megemelése által – a különböző munkahelyek közötti, olykor igen jelentős terhelés- és felelősségbeli különbségek nem tűntek el, az eddigi hiányszakmák nem töltődtek fel egyik napról a másikra új, lelkes dolgozókkal.
Melyek a legalapvetőbb, válaszra váró kérdések és problémák?
- Ügyeletek, túlórák és díjazásuk. Az ügyeleti és túlóradíjak meghatározását az új törvény a vadonatúj Országos Kórházi Főigazgatóság kezébe adta, amely mindezidáig semmilyen módon nem nyilatkozott a kérdésről. Ez komoly súlyozást, összevetéseket, valamint a munkáltatókkal, munkavállalókkal és képviseleti szerveikkel való alkufolyamatot igényelne – mely a MOK szerint el sem kezdődött.
- Plusz 20 százalék. A törvény magában foglalja a bértáblától pozitív irányba 20 százalékkal való eltérés lehetőségét munkáltatói döntés alapján. Az odaítélés szempontjait azonban a törvény nem határozza meg, azok igen szubjektívek lehetnek, így könnyen igazságtalan helyzetek jöhetnek létre.
- Szabadságok. Az egyelőre homályban maradt pontok közé tartozik a szabadságok kérdése: a törvény bizonyos értelmezése szerint az új szerződés szerint évi maximálisan 21 nap adható, tehát az eddigi, különféle pótszabadságok által megnövelt mennyiségnél – valamint minden más közalkalmazotti szabadságnál – jóval kevesebb.
- Másod- és harmadállások. A korábban említett különalkuk és ügyeleti díjak – valamint esetenként a hálapénz – mellett sokan ezekre építették egzisztenciájukat. A szakdolgozók mostani, lassan 70 százalékkal megemelt bére még mindig kevés lesz egy többgyerekes család fenntartásához, pláne prosperálásához. Az orvosok magánrendelése, másodállása március elsejétől engedélyköteles lesz, de az engedélyezés feltételei még mindig nem tisztázottak. A törvény szerint egyébként - kevés kivételtől eltekintve - minden egyéb jövedelemszerző tevékenység engedélyköteles, így a munkáltató elvileg a nyaraló kiadását vagy a családi virágbolt üzemeltetésében való részvételt is megtilthatja.
- A bérszámítás alapját képező munkaévek számítása nem egységes: a beszámítandó évek számolását különböző munkahelyeken különbözőképpen végzik.
- Kollektív jogok. Egyszerűsítené a helyzetet, ha a fenti vitás kérdésekben a munkavállalók egyénenként vagy közösen a szakszervezetekhez fordulhatnának segítségért, de ezt az új munkaviszony lényegében lehetetlenné teszi.
- Végkielégítés. Hasonlóan a szerzett jogok csorbulását jelenti a korábbi, közalkalmazotti szerződések által meghatározott összegeknél jelentősen kisebb végkielégítések kifizetése a munkaviszony megszűnése esetén – különösen, hogy a törvény szerint ez már a mostani, alá nem írással munkájukat elvesztőket is érinti.
A fenti, homályos információk miatt nem tudnak saját sorsukról felelősen dönteni az eddig munkájukat a közellátásban, de közalkalmazotti helyett személyes közreműködői szerződéssel végzők sem. Nem világos, utóbbiak milyen szempontok alapján és kinek az engedélyével lehetnek ezután meghosszabbítva, de az érintettek leginkább azt nem tudják megítélni, az esetleges aláírás, az új munkaviszony felvétele milyen előnyökkel és hátrányokkal járna számukra.
Hasonlóan bizonytalan mindmáig a nyugdíj mellett munkát vállaló, igen nagy számú orvos helyzete, ahogy a háziorvosok és alapellátó gyermekorvosok béremelésükre elkülönített összeghez való hozzájutása is. A legnagyobb bizonytalanság pedig az évi hatmillió közfinanszírozott kezelést végző, a közfinanszírozott ellátásban dolgozó alapellátó fogorvosok további sorsát övezi.
A MOK szerint ezekhez új bizonytalansági tényezőként adódik hozzá az egyetemi klinikák helyzetének alakulása. Úgy tűnik, felsőbb sugallatra az orvoskart működtető egyetemek is alapítványi fenntartásúvá válhatnak. Nem tudni, hogy a várhatóan bekövetkező fenntartóváltás, azaz az alapítványi működésre való áttérés hogyan érinti az egyetemi klinikák dolgozóinak jogviszonyát. Ugyanis a 2002. évi C törvény (Eszjtv) 1. §-a értelmében az új jogviszony az állami és önkormányzati fenntartású egészségügyi szolgáltatók dolgozóira vonatkozik, így az immáron alapítványi fenntartású egyetemi intézményekre (klinikákra) nem. Ezt pedig fontos lenne tisztázni, mert ez esetben az Eszjtv által meghatározott bér sem lenne garantált a klinikai központokban dolgozók számára.
Szintén problémás lehet, hogy a 524/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet értelmében a vidéki egyetemek klinikai központjai területvezetői szerepet kapnak az új intézményirányítási struktúrában. Ennek a szerepnek a hatékony betöltése pedig nehezen képzelhető el egy, az Eszjtv hatálya alá nem tartozó intézményen keresztül.
De a MOK aggályosnak tartja az egyetemi klinikai központok sorsát és további hovatartozását is, veszélybe kerülhet az élettudományok és az egészségipar fejlődése, a minőségi oktatás fenntartása és megerősítése.
A Magyar Orvosi Kamara az elmúlt hónapokban a bizonytalanság csökkentése, a tisztánlátás elősegítése érdekében több alkalommal összegyűjtötte tagjai kérdéseit és elküldte azokat az illetékeseknek, minisztereknek, államtitkároknak.
Úgy látják, hogy amíg ezekre a kérdésekre nem születik megnyugtató válasz záros határidőn – lényegében néhány napon – belül, úgy a COVID pandémia miatt tovább terhelt és tépázott egészségügyi dolgozók bizonytalan helyzete fennmarad, frusztrációjuk fokozódik, s közülük mind többen keresik majd várhatóan az alternatív, a magánellátásba vagy a járvány után külföldre vezető utakat. Emiatt pedig – írják a Realitás projekt 5. részében - az a hatalmas munka, mely a COVID utáni időkben az egészségügy újjáépítése és új alapokra helyezése, reformja során mindnyájukra vár – meghaladhatja megmaradt erejüket és lelkesedésüket.
Közös listát és elvet alkalmaznak. 
