1p
A külügyminiszter szerint "az ember a lelkét kiteszi azért, hogy ezt a nyavalyás megállapodást végre elkezdjük tárgyalni", éppen ezért furcsa, hogy mindig előkerül, hogy a kormány nem akar megállapodni az IMF-fel. Martonyi János úgy véli, a különadókat ki kell vezetni, de "szellemes" adókon lehet gondolkodni.

Martonyi János külügyminiszter szerint a miniszterelnök "elkötelezettsége az európai integráció mellett kétségbevonhatatlan", Mile Lajos (LMP), az európai ügyek bizottságának alelnöke úgy látja, sokszor "kettős beszéd" érzékelhető a kormány kommunikációjában.

Alá kellene már írni? Fotó: kormany.hu



A Budapesti Corvinus Egyetem Tárcatükör rendezvényén a külügyminiszter elmondta: ahogyan az más országokban is tapasztalható, "bizonyos esetekben a retorika nem teljesen azonos" a kormányban, vannak különbségek a szóhasználatban és a hangsúlyokban. Véleménye szerint Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédében nem hivatkozott uniós intézményekre.

Martonyi János arra is kitért, hogy minden ellentétes híreszteléssel szemben a kabinet szeretne hitelmegállapodást kötni az unióval és a Nemzetközi Valutaalappal. "Furcsa, hogy ez a hír állandóan visszajön, amikor az ember a lelkét kiteszi azért, hogy ezt a nyavalyás megállapodást végre elkezdjük tárgyalni" - hangsúlyozta a külügyi tárca vezetője az Inforádió beszámolója szerint.

Mile Lajos felvetette, hogy a pénzügyi tranzakciók megadóztatása lehetne - jövőre esedékes kivezetése után - a bankadó utódja, mert ez egy megfelelő eszköz lenne ahhoz, hogy a kiigazítás tartósan is működőképes maradjon.

Martonyi János hangsúlyozta, hogy a különadókat valóban ki kell vezetni, de" egyébként bizonyos szellemes adófajtákon el lehet gondolkodni". A külügyminiszter aláhúzta: mindezt úgy kell tenni, hogy ezek az adók lehetőleg ne érintsék a lakosságot.

A szlovák választást követő magyar-szlovák viszonyról Martonyi János úgy fogalmazott: nem kedvezőtlenek az előjelek, véleményeltérések és viták maradnak, de fontos közös érdekek kötik össze az országokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG