Káncz Csaba a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A szerző nem tagja szerkesztőségünknek, külsősként publikál oldalainkon.
A jövő áprilisban tartandó francia elnökválasztás kimenetele döntő fontosságú az EU jövője szempontjából. Az EU- és iszlámellenes Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnöke eddig kétszer indult elnökválasztáson, ám legutóbb, 2017-ben Macron elnök jelentős fölénnyel legyőzte. Le Pen jelenleg vezet a felméréseknél – előnye a járványból fakadó frusztrációból és haragból származik, amit csak tovább növel a harmadik országos zárlat.
A közvélemény alakulására óriásai hatással van az is, hogy tavaly október közepén egy iszlamista lefejezett egy francia tanárt. Samuel Paty történelemtanár lefejezése heves vitához vezetett Franciaországban a bevándorlásról és az iszlamizmus fenyegetéséről. A középiskolai tanárt egy 18 éves, szélsőséges iszlamista gyilkolta meg az utcán, mert Paty korábban Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott diákjainak.
A franciáknak idejük sem maradt felébredni a rémálomból, mert újabb terrorcselekmény következett: október végén a nizzai Notre-Dame-székesegyházban követtek el egy terrortámadást. A merénylő, egy tunéziai migráns összesen három emberrel végzett.
Az új front
Nem véletlen tehát, hogy a francia kormány ezen a területen meg akarja nyerni az ideológiai csatát, és újra akarja magát pozicionálni. Múlt héten a parlamentben Frederique Vidal felsőoktatási miniszter bejelentette: az állam megvizsgálja, hogy milyen mélyen hatolt be az úgynevezett „iszlamo-baloldal” a francia egyetemekre. A francia kultúrharc azonnal magasabb fokozatba kapcsolt.
Múlt szombaton több mint 600 oktató és kutató vádolta meg a minisztert azzal, hogy „boszorkányüldözést” folytat olyan kutatási területek ellen, mint a poszt-kolonialista tanulmányok, ezért a lemondását követelték. Hétfőn aztán válaszul 130 értelmiségi állt ki a miniszter mellett.
Az, hogy ez az egész vita kirobbant, persze jól illeszkedik abba a folyamatba, ahogy Macron elnök egyre inkább a gaulleista jobbközép örökösévé akar előlépni. Látja ugyanis, hogy a baloldalon nincs neki helye, a jobboldalért vívott küzdelemben pedig éppen azon Marine Le Pen az ellenfele, aki, szakítva apja anti-republikanizmusával és katolicizmusával, maga is a köztársasági modell híveként szorgalmazza a vallások háttérbe szorítását. Ez persze nála elsősorban az anti-iszlamizmusból következik.
De hát mi az az „iszlamo-baloldaliság”?
A kifejezést Pierre‐Andre Taguieff aktivista használta először 2002-ben. Ő egy olyan összeesküvést látott a baloldal és a konzervatív muszlimok között, amelynek keretében meg akarják dönteni Franciaországot. Taguieff hitt Franciaország civilizatórikus missziójában világszerte.
De ezt a baloldalon imperializmusnak tartották, a muszlimok pedig a gyarmatosítás és külföldi beavatkozás egy formájának. Taguieff politikai világlátását gaulleistának lehet tekinteni – Charles de Gualle francia vezető után, aki hitt a francia kivételességben.
Ki használja a kifejezést?
A terminust sokáig a szélsőjobb sajátította ki a baloldal elleni támadásaiban. Marine Le Pen előszeretettel használta politikai fegyverként, azzal vádolva a baloldalt, hogy folyamatos kritikáival gyengíti a francia államot a muszlimokkal karöltve.
Macron már 2018 őszén váratlanul kinyújtotta kezét a szélsőjobb felé Philip Pétain, egykori marsall dicséretével. A marsall az első világháborúban dicsőséges katonai teljesítményt nyújtott, de a második világégésben a náci kollaboráns Vichy rezsim vezetőjeként 75 000 zsidót küldött haláltáborokba. Pétain-t 1945. augusztus 15-én halálra ítélték, amelyet később életfogytig tartó szabadságvesztésre módosítottak, és megfosztották minden katonai rangjától, valamint kitüntetésétől.
Az elmúlt időszakban aztán a Macron-kormányzat jól kiszámított politikai manőverrel kezdte el használni az iszlamo-baloldal kifejezést, a radikális jobboldal szavazóinak tett gesztusként. Múlt novemberben Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter sütötte rá ezzel a kifejezéssel a bélyeget a francia-iráni Farhad Khosrokhavar professzorra, azzal vádolva, hogy „intellektuális radikalizmust” terjeszt.
A hónap elején pedig Gerald Darmanin keményvonalas belügyminiszter egyenesen azzal vádolta meg Le Pent, hogy „nem eléggé muszlimellenes”.
Macron és kormánya tehát kétségbeesetten próbálja átvenni a kezdeményezést az iszlám és a muszlim bevándorlók kérdéskörében. De kérdés, hogy azok a mérsékelt szavazók, akik 2017-ben Macront hatalomba segítették, vevők lesznek-e az új kurzusra a 2022-es választáson is?
A jeges idő ellenére is utcára mentek. 
