4p
Bár jelentősen emelkedtek az árak, az orosz élelmiszeripar válaszolt a nyugati embargóra: egyre inkább önellátóvá válik az ország. Körülményesen ugyan, de a magyar cégek is megkerülhetik a szankciókat - mire az európai cégek visszatérnek az orosz piacra, már nagyon erős helyi versenytársakkal találhatják szembe magukat.

Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztosa szerint a 2014-ben Oroszország ellen bevezetett szankciók nem segítették a kelet-ukrajnai konfliktus megoldását. Ezzel szemben megerősítették az orosz mezőgazdaságot és élelmiszeripart, amely fokozta termelését, így több árucikkből is nagyon gyorsan önellátóvá vált Oroszország.

Így lehet megkerülni a szankciókat

Amellett, hogy az uniós szankciók jót tettek az orosz mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlődésének, az uniós szankciós politika felgyorsította az orosz mezőgazdaságban és élelmiszeriparban a külföldi befektetések ütemét, mivel sok cég vegyes vállalati formában kihelyezte termelését Oroszországba, így ugyanis az ott előállított termékekre, illetve a technológiai transzferre nem vonatkozik az embargó.

Budai szerint több magyar cég is hasonló módon járt el. Példaként említette az M-Profood projektjét, amely kisebb húsfeldolgozók által használt fűszerkeverő üzem és raktár létrehozását tervezi Moszkva környékén. Az üzem építése már el is kezdődött, és az átadás a jövő év első felében várható. Emellett az Agrofeed vállalat a 2016 októberében átadott tulai takarmánypremix-üzem beruházása után egy 150 ezer tonna kapacitású takarmánykeverő üzem létrehozását tervezi zöldmezős beruházásként ugyancsak Tula megyében.

Aki nem jut be az orosz piacra, másfelé fordul

Budai Gyula megemlítette, hogy ugyanakkor van olyan magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari terület, mint például a víziszárnyas és baromfiágazat, amely nem tudott beruházásokat végrehajtani Oroszországban, de a Külgazdasági és Külügyminisztérium segítségével az elmúlt két év alatt a délkelet-ázsiai piacokon olyan stabil pozíciót ért el, amely ellensúlyozta az oroszországi kivitel elmaradását. A magyar baromfitermékek keresetté váltak például Hongkongban, Szingapúrban, Vietnamban és Kínában is.

Mire visszatérünk, keményebb lesz a verseny

A miniszteri biztos arról is beszélt: ha az Európai Unió megszünteti a szankciókat, az uniós cégek csak nehezen kerülhetnek vissza az orosz piacra, ahol egy lényegesen erősebb versenyhelyzetben találják magukat, mivel az orosz termékek a piac nagy részét már lefedték. Példaként említette, hogy Oroszország baromfihúsból már csaknem 100 százalékban önellátó, marhahúsból pedig 90 százalékban. A zöldségtermelésben ugyanakkor vannak még kiaknázatlan lehetőségek.

Oroszország végül simán elcsatolt egy darabot Ukrajnából

Azt azért ne felejtsük el, miért léptek életbe a szankciók: különösen súlyos jogsértés volt a Krím-félsziget annektálása és az ukrajnai szakadár lázadók támogatása. Oroszország ezzel a lépéssel azt üzente, hogy a nemzetközi jog legalapvetőbb szabályait sem hajlandó tiszteletben tartani.

Az erre válaszul meglépett nyugati szankciók ugyan visszavetették az orosz gazdaságot, ám a válasz-szankciók megsebeztek számos európai céget és gazdaságot is, miközben a Krím-félszigeten a helyzet változatlan és visszafordíthatatlannak is tűnik. Mindeközben Európa "elfelejtett háborújának" továbbra sincs vége - a friss adatok szerint közel 10 ezer halottat és több mint 20 ezer sebesültet követelt eddig a Donyeck-medencében vívott háború, a halottak ötöde civil. A lakosság ellátása katasztrofális, már 800 ezer ember menekült el. A helyzetről itt írtunk >>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG