1p
Cséfalvay Zoltán szerint a gazdaságpolitika eredményei visszavezethetik az országot az rendszerváltás utáni idők sikersztorijához, a kicsi, nyitott, exportorientált gazdasághoz.

Már látják a jeleket

A pénzügyi stabilitásra és reformokra épül a magyar gazdaságpolitika, amely megteremti az egészséges növekedés alapjait - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára egy konferencián kedden.

Az államtitkár a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) által szervezett konferencián kijelentette: a stabilitási lépések és a reformok, valamint a túlzottdeficit-eljárásból való kikerülés lehetővé teszi, hogy Magyarország visszatérjen az 1990-es évek sikeres "sztorijához", a kicsi, nyitott, exportorientált gazdasághoz.

Ennek jelei már most is látszanak, hiszen Magyarország a 9. helyre került az Ernst and Young legújabb globalizációsindex-rangsorában - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, hozzátéve, hogy a GDP-arányos export 93 százalék, miközben az exporton belül a magas hozzáadott érték aránya megközelíti a 20 százalékot.

Egy csomó reformon már túl vagyunk?

A stabilitási lépések megvalósításakor a kormány a válság terheinek és kockázatainak megosztásra törekedett - mondta az államtitkár. A reformok közül kiemelte a közszféra reformját, amely a méretgazdaságosságot célozta meg a megyei és járási rendszer átalakításával, a munkaerő-piaci reformot, amely a rugalmas munkaerő-piaci szabályozást mozdítja elő, az intézményi reformokat, közte az új összetételű Költségvetési Tanácsot.

A már befejezett adóreform a munkát és jövedelmeket terhelő adók csökkentése és a fogyasztást terhelő adók növelése révén segíti a versenyképesség javulását - fogalmazott Cséfalvay Zoltán.

Az államtitkár közölte: az adósság 2012-től csökkenő pályára került, az államháztartás hiánya 2012-ben kisebb volt 3 százaléknál, és az uniós szabály szerint 2,7 százalék lehet. Hozzátette: nem lesz választási költségvetés 2014-ben sem, mert "az elért 3 százalék alatti hiányt ez a kormány a jövőben is meg fogja őrizni".


A Privátbankár.hu sorozata fiatal magyar vállalkozókról.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG