4p

Ha komolyan lehetn venni Donald Trump vámemelési ígéretét, amivel az elnökválasztás előtt kampányolt – ami nála erősen kérdéses –, akkor látványos vereséget kellene szenvednie a szavazáson.

Egyelőre kérdés, hogy ki lesz az Egyesült Államok elnöke, a demokrata Kamala Harris vagy a republikánus exelnök, Donald Trump. Mindenesetre a mindkét jelölt győzelmére egymás után készülnek a különböző előrejelzések, hogy az új elnök regnálása alatt milyen változások várhatóak az amerikai, a világ-, ezen belül pedig az európai gazdaságban.

„A legfontosabb szempont, amit Harris győzelme esetén kiemelhetnék az, hogy nem jelentkeznének negatív gazdasági hatások Európára nézve ellentétben azzal, ha Trump betartja vámokra vonatkozó terveit” – mondta egyebek mellett Aurélien Saussay, a London School of Economics Grantham Research intézetének tudományos munkatársa Kamala Harris esetleges győzelméről.

Trump vámlépései viszont felforgathatják a nemzetközi gazdaságot, egyben igen nagy csapást mérhetnek az amerikai vásárlóerőre. Ez a lépés pedig továbbgyűrűzhet más országokba. Akár Magyarországot is érintheti, például azért, mert az esetleges megugró amerikai infláció olyan lépésekre – például kamatemelésekre – késztetheti Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Fedet, amelynek intézkedéseit a magyar jegybankárok is figyelik a kamatpolitika kialakításakor. 

Elővették a kockásat

Ha az elnökválasztást követő kilátásokat az egyes választók a saját zsebükre nézve kimatekoznák, akkor Donald Trumpnak látványos vereséget kellene szenvednie.

A kiskereskedők szakmai szervezete, a National Retail Federation (NRF) ugyanis arra figyelmeztette a fogyasztókat, hogy vásárlóerejük 46–78 milliárd dollárral csökkenhet, ha Trumpot választják -  idézte a jelentést a Quartz internetes magazin. Ez forintban 18 000 – 28 500 milliárdot jelent, ami szemmel látható részét – 22-38 százalékát  – adja a komplett éves magyar GDP-nek. 22-8 

Árfolyam

A volt elnök 10-20 százalékos vámot vetne ki a világ bármely országából az amerikai piacra érkező termékekre, illetve 60-100 százalékos tarifával sújtaná a kínai behozatalt. A valóságban ezek a vámok úgy működnének mint egy forgalmi adó, miután a kiskereskedők kínálatának túlnyomó része tartalmaz valamilyen importot – mondta Jonathan Gold, az NRF elnökhelyettese.

Ez egybecseng a demokrata elnökjelölt, Kamara Harris véleményével, aki szerint az egységes megemelt importvám olyan hatással járna, mintha szövetségi szintű áfát vezetnének be.

Trump jelentős kiadásra kényszerítheti az amerikaiakat, ha megnyeri a választást
Trump jelentős kiadásra kényszerítheti az amerikaiakat, ha megnyeri a választást
Fotó: Depositphotos

Az NRF példákat hoz a változásra. Például egy egyszerű kenyérpirító ára 40 dollárról, azaz 15 ezer forintrról 52 dollárra, vagyis  19 500 forintra menne fel. Egy sportcipőé 50 dollárról (18 750 forintról) 64 dollárra (24 ezer forintea) nőne. A kiskereskedők szakmai szervezte szerint elsősorban a kiskeresetűek járnának rosszul. Az amerikaiaknak összesen 13,9 milliárd és 24 milliárd dollár közti összeggel többe kerülne a ruházkodásuk. A Levi’s és a Nike termékei, amelyek feltörekvő országokban készülnek erősen megdrágulnának, mert a gyártók nem tehetnének mást, mint hogy áthárítják a pluszvámot vásárlóikra a bolti árakban.

Korábban is büntetett

Trump egyébként 2016 és 2020 közötti elnöksége alatt bevezetett néhány büntetővámot, amiket főként a kínai importra vetettek ki, de általános vámemelést nem tervezett. A mexikói behozatal a bögyében volt, de nem mondott olyasmit, mint az elmúlt hetekben, hogy 25 százalékos tarifát tervez bevezetni az Egyesült Államok déli szomszédjából bevitt árukra (semmibe véve a két ország közti szabadkereskedelmi rendszert).

Ehelyett a tőle megszokott óriási promócióval nekiesett az 1990-es években kötött észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodásnak. Megváltoztattak pár szabályt és NAFTA-ról USMCA-re keresztelték a szerződést, de lényeges változtatásokat nem hajtottak végre. Kérdés, hogy a szellemi leépülés egyre láthatóbb jeleit mutató volt elnök mit tenne, ha újraválasztanák. 

 




 


 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG