2p

A napokban jelent meg a jövő évi költségvetés tervezési körirata, melyekben az elmúlt pár évben már nem szerepel inflációs előrejelzés. Ezért a Kormányinfón érdeklődtünk a főbb számok iránt.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Pénzügyminisztérium a napokban közzétette a 2021-es költségvetés tervezési köriratát, vagyis javában dolgoznak az illetékesek a következő évi büdzsén. Éppen ezért kíváncsiak lettünk arra, hogy a kormány mekkora GDP-vel, inflációval, államháztartási hiánnyal, államadóssággal és forintárfolyammal számol 2020-ra és 2021-re. Konkrét adatokat ugyan nem árul el a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón, a válaszának mégis volt érdekes pontja. Gulyás Gergely rögzítette:

"A pénzügyminiszter május 19-én nyújtja be a költségvetést, abban mindezekre meglesz a válasz. Éppen a jelenlegi helyzetben nagyon fontos az addig hátralévő három hét. A költségvetés tervezésében most nyilvánvalóan több a kockázat, mint az olyan években, amikor a gazdaság fejlődését nem befolyásolja egy válsághelyzet."

Mindez azért érdekes, mert a jövő évi mellett a 2020-as makrogazdasági számokra is rákérdeztünk, de ezekre sem kívánt becslést adni a miniszter. Pedig elvileg 2020-ra már van egy hivatalos 2,7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányterv, illetve egy 3 százalékos recessziós GDP-szám. Ezek a járvány magyarországi megjelenése után, a gazdaságvédelmi akcióterv bejelentésének idején kerültek nyilvánosságra. Előbbit maga Orbán Viktor közölte, utóbbit pedig Varga Mihály, pénzügyminiszter.

Az viszont, hogy Gulyás Gergely ezekre sem kívánt becslést adni, azt jelezheti, hogy még ezeket a várakozásokat is felülvizsgálhatja a kormány a járványügyi helyzet és a beérkező gazdasági információk ismeretében. A hazai és nemzetközi szervezetek prognózisai egyébként egész széles skálán mozognak. Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank az idei évre is elképzelhetőnek tart egy 2-3 százalék közötti növekedést, Orbán Viktor nemrégiben úgy fogalmazott, bízik egy nulla körüli értékben. Az IMF Varga Mihályhoz hasonlóan 3 százalékos visszaesést valószínűsített nemrég, az Euler Hermes hitelbiztosító szerint pedig nem megfelelő kormányzati gazdaságélénkítő intézkedések esetén a recesszió mértéke akár 7 százalékos is lehet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG