4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A jegybankelnök cikkében hibásnak nevezte, hogy az Országgyűlés elfogadta a 2022. évi költségvetést és annak az 5,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányra vonatkozó előirányzatát, mivel – ahogy Matolcsy György fogalmaz – feleslegesen épít be jelentős kockázatokat a magyar gazdaság működésébe.

Matolcsy György annak érdekében ragadott tollat, hogy „2022-ben helyreállítsuk a 3 százalék körüli költségvetési hiányt és ezzel elérjük az államadósság-ráta erőteljes csökkentését” – derül ki a Magyar Nemzet online kiadásában megjelent cikkből.

Szerinte a 2022-es költségvetés kiindulópontjai hibásak, ezért ezekre nem épülhetett jó büdzsé. A világban most uralkodó nézetekkel szemben, miszerint most az elsődleges cél a gazdaságok talpraállítása, akár az államadósság további növekedése árán, Matolcsy György úgy véli, lehetséges és szükséges a korábbi egyensúlyi pályára való visszatérése, a magyar gazdaságot 2022-ben már nem kell magas költségvetési deficittel újraindítani.

Mint az MNB elnöke írja: „A 2022. évi költségvetés nem lehet az újraindítás költségvetése, mert a magyar gazdaság már újraindul(t) ebben az évben. Az első negyedév jobb lett a vártnál, a második negyedév kétszámjegyű növekedést hoz és a nyári hónapokban helyreállítjuk a 2019. év végi GDP-szintet. Az év egészére várható 6 százalék körüli GDP-növekedéssel az egyik legjobb, ha nem a legjobb gazdasági teljesítményt érjük el az EU-ban”.

Matolcsy György nem tartja jónak a 2022-es költségvetést. Fotó: MTI
Matolcsy György nem tartja jónak a 2022-es költségvetést. Fotó: MTI

A 2022-es költségvetés Matolcsy György szerint inflációt gerjeszt az egyensúlyi pályára való visszaállás inflációt mérséklő hatása helyett. A költségvetés 5,9 százalékos GDP-arányos hiányából következő többletkereslet csak tovább fűti az inflációt, amely már így is magas amiatt, hogy míg a 2008-as válság után hat és fél év kellett a korábbi GDP-szint helyreállításához, most ez másfél éven belül megtörténik. Áremelő hatású, hogy a kényszerűen felhalmozott kereslet ugyanis nem találkozik azonnal azonos mennyiségű és szerkezetű kínálattal a belső piacon. Miután ez más országokban is így lesz, az importált infláció szintén megugrik.

„Az Európai Unió még 2022-ben is felmenti a tagállamokat a 3 százalék alatti hiány kötelezettsége alól, ezért a kormány megengedhetőnek tartja a magas hiánycélt. Ez tévedés, már sokszor előfordult az, hogy nem kellett volna hallgatni az EU véleményére” – szögezi le a jegybankelnök. Emlékeztetve: a magyar gazdaság a V4-csoporton belül a legmagasabb adósságrátával rendelkezik, miközben a legmagasabb költségvetési hiányt tervezi 2022-re, ami egyben az EU harmadik legnagyobb hiánya is lenne.

Márpedig ez azt a kockázatot jelenti, hogy a pénzpiacok a kétszámjegyű GDP-növekedéssel járó idei második negyedéves újraindítás után úgy ítélik meg, hogy a változatlan törlesztési moratórium, az elfogadott 2022-es költségvetés, a tartósan kiugró infláció és a legnagyobb negatív reálkamatok együttesen fenntarthatatlan gazdaságpolitikát jelentenek, akkor erőteljes pénzügyi támadás érheti Magyarországot.

Ezt a moratórium célzott átalakítása (csak a valóban rászorulók folytathatják) és a jövő évi költségvetés módosítása védhetik ki – foglalt állást Matolcsy György abban a kérdésben, hogyan folytatódjon az immár másodjára, ezúttal 2021. szeptember 30-áig meghosszabbított törlesztési moratórium.

Mivel a jövő évi költségvetés 5,9 százalékos hiánya mögött az áll, hogy az állami beruházásokra a GDP arányában 7,1 százalékot fordítana a kormány, az MNB elnöke azt javasolja, hogy csak feleannyit, tehát GDP-arányosan 3,55 százalékot költsenek erre. Ennek hatására a magyar gazdaság 2022-ben visszatérhetne az egyensúlyi pályára. „Az EU-ban az állami beruházások fedezetének átlagos aránya a GDP 3-3,5 százaléka közelében van és a pénzpiacok ezzel hasonlítják össze a magyar adatot” – figyelmeztet Matolcsy György. Hozzátéve: a tervezett állami beruházások jelentős része el sem indul 2021-ben, jó részük még 2022-ben sem, ezért felesleges megterhelni velük a költségvetést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG