2p
Hol helyezkedik el a Föld országainak mezőnyében Magyarország? Egy mozgó grafikon segítségével nemcsak ezt nézhetjük meg, hanem azt is, hány év volt a várható élettartam üknagyanyáink idején és hogyan nőtt 1391-ről 17 066 dollárra az egy főre jutó GDP-nk.

Érdekes mozgó grafikont készítettek a Gapminder.org alkotói: a világ országainak fejlődését mutatja be 1800-tól 2012-ig. A grafikon egyik tengelyén a várható élettartam, a másikon az egy főre jutó GDP látható. Végülis mire van még szükség másra, mint sok pénzre és jó egészségre, mondhatnánk leegyszerűsítve a dolgokat.

Minél magasabban van egy ország az ábrán, annál hosszabb életre számíthatnak lakói, és minél inkább jobbra, annál magasabb az egy főre jutó GDP (ami persze csak egy átlag, és ebből persze nem mindenkinek jut egyformán). Az első képünkön érdemes megsaccolni, vajon merre lehet az ország a mezőnyben? Az elején? A végén? A közepén? Mire tippel?

 

Az egyes országokat jobbra egy listában kijelölhetjük, és így kiemelve nyomon követhetjük, mozgásban is. Így kiderül például, hogy ük-ük-üknagyanyáink idején, 1800-ban mindössze 1391 (mai, inflációval korrigált) dollár volt az egy főre jutó hazai GDP, és 36 éves átlagos életkorra számíthatott egy polgár. (Itt van a mozgó grafika.)

Száz évvel később még mindig csak 37 évet várhattak az emberek, de 3206 dollár volt a GDP/fő. A második világháború visszaesése is jól megfigyelhető. (Nem tudjuk, hogyan kezelték az országhatárok változásával vagy a csecsemőhalandósággal kapcsolatos problémákat, de a készítők is megjegyzik, hogy az 1900 előtti adatok eléggé bizonytalanok.)

Manapság, 2012-ben a várható élettartam már 74 év volt, a GDP/fő pedig 17 066 dollár Magyarországon, a kétszáz évvel ezelőttinek 12-szerese. Az tippelt jól, aki az országot nagyjából a mezőny első negyedéhez tette. Argentína, Malajzia, Lengyelország, Észtország, Lettország a legközelebbi szomszédaink az így mért fejlettségben.

(A Fundman blog itt írt nemrég erről az oldalról és szerzőjéről.)

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG