4p
Lezárultak a választások a legfontosabb német tartományban, így a kancellárnak Észak-Rajna-Vesztfáliából is sikerült kigolyóznia a vetélytársát, Martin Schulzot. Ezzel az SPD a harmadik helyi törvényhozási választást veszítette el Angela Merkel pártjával szemben. Megbocsátották az emberek a botrányos menekültpolitikát, vagy csak elegük van a korábbi szocialista vezetésből?
Angela Merkel (Kép forrása: EPA)

A legnépesebb német tartományban is kormányváltás lett a vasárnapi szavazás eredménye, az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) koalíciója kerülhet majd hatalomra, leváltva ezzel a Martin Schulz vezette Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek koalícióját. A 181 tagú testületben a CDU 33 százalékos eredménnyel 66 mandátumot kapott, az FDP 12,5 százalékkal 25-öt. Mind a két párt javított a 2012-es eredményeihez képest.

A tartományt legutóbb a 2005-2010-es ciklusban irányította a CDU és az FDP. Ezt a ciklust leszámítva az utóbbi 50 évben mindig az SPD volt kormányon, a vasárnapi választáson viszont 31,5 százalékkal története legrosszabb eredményét érte el, messze elmaradva a 2012-es 39,1 százaléktól. Nagy pofont kapott egyébként a baloldal, az SPD-nél valamivel szélsőségesebb Die Linke az első eredmények szerint épp, hogy fennakadt az 5 százalékos bejutási küszöbön, ők a szavazatok 4,9 százalékát kapták meg.

Hazai pályán vesztett Schulz

Martin Schulz, az SPD pártelnökének és kancellárjelöltjének személyesen is megrázó volt a vereség, ő ugyanis az észak-rajna-vesztfáliai Würselen polgármestereként kezdte politikai karrierjét. A politikus az eredmények közlése után elismerte a szociáldemokraták vereségét, akik így a Saar-vidék és Schleswig-Holstein után sorban a harmadik tartományi választást vesztették el. A harci szellem azonban nem nyugszik, elmondása szerint hosszú idő van még hátra a szeptember 24-i szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásig.

Schulz szerint a párt legfőbb feladata most az, hogy a szociáldemokraták ne csak általánosságban beszéljenek a társadalmi igazságosságról, hanem konkrétan mondják meg a választóknak, hogy mit akarnak tenni érte. Az SPD Bundestag-frakciójának vezetője, Thomas Oppermann szintén azzal vigasztalta a szavazókat, hogy bár a vereség fáj, a kampány nem országos, hanem helyi ügyekről szólt.

Merkelék és a kis pártok pezsgőznek

Észak-Rajna-Vesztfália az „SPD szívkamrája”, amit a CDU-nak most sikerült elfoglalnia, ezzel pedig kulcsfontosságú győzelmet arattak a kereszténydemokraták főtitkára, Peter Tauber szerint, aki szerint a mostani szavazás eredménye túlmutat a tartomány határain. A mostani voksolás legnagyobb győztese azonban az FDP, a liberálisok ugyanis a fennállásuk legjobb eredményét érték el. Ez fontos lépcső a számukra, hiszen a párt most azért küzd, hogy visszakerülhessenek a Bundestagba, ahonnan a legutóbb 64 év után kiestek.

Angela Merkel német kancellár sajtótájékoztatót tart Berlinben 2016. július 28-án. Forrás: MTI/EPA/Kay Nietfeld

Christian Lindner pártelnök, az FDP észak-rajna-vesztfáliai listavezetője kemény tárgyalásokat ígért arra az esetre, ha a CDU-val együtt valóban többséget szereznek a Landtagban. A választási matematikai többség "messze nem azt jelenti, hogy lesz is CDU-FDP kormány" - jelentette ki. Emellett a tartományi szavazás a CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) is jó hír, ők 7,4 százalékát szerezték meg a szavazatoknak, amivel így a 2013-ban alapított párt debütálhat a düsseldorfi Landtagban, és ezzel sorban a 13. tartományban szólhatnak bele a politikába, így esélyesek arra, hogy a Bundestagban is helyeket szerezzenek.

Megelégelték a baloldalt?

Az egyik legtekintélyesebb német politikai elemző intézet, a mannheimi Választási Kutatócsoport (Forschungsgruppe Wahlen) adatai szerint mindenekelőtt a szociáldemokraták és a baloldali ökopárt kormányának korábbi gyenge teljesítménye miatt veszítik el sorban a tartományokat. Az országos összevetésben rossznak számító közbiztonság és oktatási rendszer, a magas munkanélküliség, nagy közadósság és alacsony gazdasági növekedés mind-mind hozzájárult a szakértők szerint ahhoz, hogy az emberek elégedetlenné váljanak, és egy biztosabb, keménykezű vezetést keressenek.

Észak-Rajna-Vesztfáliában "klasszikus kormányváltó hangulat" alakult ki az elemzés szerint, az intézet mérése alapján a helyi választók 73 százaléka úgy véli, hogy az észak-rajna-vesztfáliai eredmény nem jelzi előre a Bundestag-választás kimenetelét. Az észak-rajna-vesztfáliai választás volt  a pártok utolsó erőpróbája a Bundestag-választás előtt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG