4p
Többé-kevésbé mindenkit meglepett az orosz elnök bejelentése, hogy lényegében kivonul Szíriából, csak szerény erőt hagy ott. Vajon eleve stratégiája része volt-e a limitált célok megvalósítása, vagy az események menet közbeni alakulása, a tűzszünet megvalósulása és a békekonferencia megnyitása késztette a döntésre?

Az egyetlen erő

Az orosz beavatkozás tavaly szeptemberben kezdődött, amikor az erősen vesztésre álló szíriai diktátort, Aszadot váratlanul megsegítették. A világ nagy része bírálta a véres kezű diktátor támogatását, Moszkva pedig azt hozta fel indok gyanánt, hogy Aszadé az egyetlen erő, amely képes küzdeni az Iszlám Állam és a többi terrorista erő ellen, már a helyiek közül. Hogy ki a „jó” ellenzék, és ki a terrorista, erről persze megoszlottak a vélemények.

Az oroszok által megtámogatott Aszadhoz iráni erők is csatlakoztak, tekintettel arra, hogy Aszad az alavitákat, Szíria síita vallású kisebbségét képviseli, ők valószínűleg elégedettek is elnökükkel. Ugyancsak csatlakozott a kétes hírű libanoni, ugyancsak síita mozgalom, a Hezbollah. Átmenetileg úgy, tűnt, sokan el is fogadják ezt a helyzetet, mint kisebbik rosszat, ha sikerül tenni valamit az Iszlám Állam ellen.

Amit akart, elért

Először kevés haladás látszott, de aztán a légitámadások kezdték meghozni eredményeiket. Az Iszlám Állam is, más csoportok is meggyengültek, a kurdok felszabadították az általuk lakott területet, sőt talán egy kicsit többet is annál, Aszad pedig főleg az utóbbi időben visszaszerezte a síiták által lakott területek túlnyomó többségét. És itt jöhet az egyik magyarázat: senkinek nem érdeke, az oroszokat is beleértve, hogy a diktátor visszavegye az egész korábbi ország fölötti uralmat.

A korábbi formájában az ország eleve értelmetlen és életképtelen. Tulajdonképpen az volt megalkotásától, a Sykes-Picot egyezmény megkötésétől kezdve, miután három különböző, egymással együtt élni nem akaró népcsoportot: a kurdokat, a síita alavitákat és a szunnita arabokat kényszerítettek egy országba. A genfi béketárgyalásokon most egy föderációs megoldáson dolgoznak, ahol alig lenne központi hatalom, viszont azt senki nem akarja, hogy Aszad ebben részt vegyen, vagyis hogy bármilyen módon a jelenleginél nagyobb területen uralkodjon.

Átadják a békekonferenciának

Márpedig úgy tűnik, Aszad hajthatatlan. Nem hajlandó hatalom-megosztásról hallani, vagyis semmilyen kompromisszumot nem lehet vele kötni. Így viszont az oroszoknak sem vonzó partner, támogatásuk lecsökkentésével egyrészt rászoríthatják az együttműködésre, másrészt ezt a kellemetlen feladatot átadják magának a békekonferenciának.

Ez annyiból ügyes húzás, hogy az oroszok jelzik: nem azért bocsátkoztak harcba Szíriában, hogy újra szovjet mintára nagy befolyást szerezzenek, hanem inkább azért, hogy megmutassák visszanyert szuperhatalmi képességeiket, és egyúttal azt, hogy képesek haladást elérni egy olyan 5 éve megfeneklett ügyben, amiben senki más nem volt erre képes.

Nem ismétlik az afgán hibát

Egyúttal viszont az a lehetőség is szertefoszlott, hogy az oroszok egyedül felszámolják az Iszlám Államot. Igaz, erre reális lehetőség nem is lett volna anélkül, hogy komoly szárazföldi haderőt ne küldjenek oda, és ezt úgy látszik, nem akarták. Egyrészt azért, mert nem akartak egyedül vállalni egy ilyen nehéz és mindenképpen áldozatokkal járó akciót, pláne tudván, hogy azt sokéves békefenntartásnak kell követnie, amihez mindenképpen nemzetközi erő kellene. Másrészt talán épp Aszad miatt, tudván, hogy telhetetlen, és esetleg újra uralkodni akarna a szunniták és a kurdok felett is.

Így most a katonai viszonyok kiegyensúlyozottabbak, a nemzetközi közösség fel van rázva, ezek után nem vonulhat vissza már a szíriai rendezéstől. Ugyanakkor Aszadnak is limitet szabnak, vagy elfogad valamilyen kompromisszumot, vagy távozik, esetleg egy kis alavita állam marad az övé (talán ez lenne a legjobb). Ugyanakkor Oroszország bemutatta hatékonyan működő katonai erejét határaitól távol, így nemigen tarthatja már senki papírtigrisnek, viszont az afganisztáni hibát sem ismételte meg, vagyis nem bonyolódott bele túlzottan az ügybe.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG