A különböző, GPS-t használó fegyverek óriási veszteségeket okoztak és okoznak az orosz erőknek Ukrajnában. Az utóbbi hetekben a legnagyobb figyelmet a HIMARS-rakétavetők kapták, amelyek GPS által célravezetett, elképesztően pontos csapásokat hajtanak végre hidak, lőszerraktárak, parancsnoki állások, és más magas prioritású célpontok ellen. De a HIMARS mellett más nyugati tüzérségi rendszerek is használják a GPS-jeleket célmeghatározásra és lövedékeik célravezetésére, ahogy a különböző drónok is ezek alapján határozzák meg saját, illetve az általuk megjelölt ellenséges célpontok helyzetét, illetve minden bizonnyal az ukrán gyalogsági és páncélos egységek is használnak GPS-eszközöket helymeghatározásra és navigációra.
Zavaró tényezők
Az eredetileg katonai célokra még az 1970-es évek végén üzembe helyezett, majd 1994-ben polgári felhasználásra is elérhetővé tett GPS-rendszer ma is a világ legelterjedtebb műholdas helymeghatározó rendszere, amelyet a repülőgépektől az okosórákig számtalan eszköz használ. Leegyszerűsítve úgy működik, hogy a Föld körüli pályán keringő műholdak jeleket sugároznak, amelyeket az erre képes vevőeszközök észlelnek, és ezek alapján ki tudják számolni a távolságukat az egyes műholdaktól. Ha legalább három ilyen műholdjelet vesznek egyszerre, akkor abból meglehetősen nagy pontossággal meg tudják határozni a helyzetüket.
A GPS azonban elég sérülékeny rendszer. Leggyengébb láncszemeit a műholdak által sugárzott jelek jelentik, ezeket ugyanis egy meghatározott frekvencián sugározzák, ráadásul elég kis energiával. Így aztán még egy házilag barkácsolt, az adott frekvenciát elektronikus jelekkel elárasztó zavaróeszközzel is blokkolható a GPS-vevőkészülékek működése (londoni taxisok körében például elterjedt gyakorlat, hogy ilyen eszközökkel akadályozzák meg, hogy munkaadóik állandóan figyelhessék helyzetüket, illetve a hatóságok megbüntethessék őket, ha túllépik a maximálisan engedélyezett munkaidejüket).
Az ilyen olcsón beszerezhető vagy összebarkácsolható zavaróeszközök hatósugara persze igencsak korlátozott, ám az ugyanezen az elven működő katonai zavaróeszközöké akár több száz kilométer is lehet – bár a terepviszonyok jelentősen befolyásolják hatékonyságukat. Léteznek ennél kifinomultabb módszerek is a GPS-eszközök működésének megzavarására, például lehetséges magukat a műholdakról érkezőnek kiadó jelek sugárzása is, amelyekkel megtéveszthetőek a GPS-vevők, ezek megfelelő alkalmazásával akár a zavaró által kívánt helyre is csalogatható mondjuk egy hajó vagy repülőgép, ha más adatokból nem tűnik fel irányítóiknak, hogy valami nem stimmel.
Az orosz haderő elméletben nagyon erős elektronikai hadviselési eszközök tekintetében, hiszen a nyugati – és elsősorban az amerikai – fegyverek technológiai fölényét is ezekkel tervezték ellensúlyozni egy elképzelt konfliktusban. Az orosz képességek nemcsak a GPS-jelek, hanem a kommunikációs eszközök vagy éppen a radarok használhatatlanná tételét is megcélozták – az utóbbi években különböző orosz vezetők rendszeresen kérkedtek azzal, hogy szükség esetén „meg tudnák vakítani” a NATO erőit.
Nem tudjuk persze, hogy az orosz zavaróeszközök éles helyzetben mennyire lennének hatékonyak a NATO eszközeivel szemben, mindenesetre az ukrán fegyveres erőkkel szemben a teljes elektronikus hadviselési arzenál bevetésének nem lenne túl sok értelme, hiszen a legtöbb fegyverük még a szovjet érából származik, a néhány tüzérségi eszköztől eltekintve nyugatról sem kaptak fejlett elektronikus technológiákat alkalmazó fegyverrendszereket.
Tudják, merik, de mégsem teszik?
A GPS ukrajnai „lekapcsolása” viszont egyértelműen járna előnyökkel az oroszok számára, azonban a teljes frontra, pláne az ország nagy területeire kiterjedő, hosszú ideig tartó zavarásról nem érkeztek hírek, csak lokálisan, rövid időkre éltek az oroszok ezzel az eszközzel. Vajon miért?
A kérdésre számos nyugati szakértő igyekezett válaszolni, és több lehetséges magyarázat is felmerült. Voltak, akik felvetették, hogy talán mégsem olyan fejlettek az orosz elektronikus hadviselési eszközök, és egyszerűen nem képesek erre az oroszok. Ha azt vesszük, hogy a mekkora a különbség az orosz haderő legtöbb fegyvernemének a várt és az orosz propaganda által beígért, illetve a harctéri valós teljesítménye között, akkor ez akár lehetséges is lenne.
Csakhogy azt éppenséggel pontosan tudjuk, hogy az oroszok képesek hatékonyan zavarni a GPS-jeleket igen nagy távolságokból is. A háború kitörése óta több esetben is előfordult, hogy Finnország, Norvégia, a Balti-tenger, valamint a kalinyingrádi orosz exklávé könyezetében közlekedő repülőgépeken nem megfelelően működött a GPS, a zavaró jelek forrását pedig orosz katonai bázisokig követték vissza az erre alkalmas eszközök. Szíriában is évek óta rendszeresek a GPS-zavarások, ezek a térségben tevékenykedő amerikai drónok és felderítőgépek mellett az Izraelbe közlekedő polgári repülőgépek rendszereit is megzavarták több alkalommal is. Az orosz zavaróállomások olyan precízen működtek ezekben az esetekben, hogy a GPS-nek megfelelő orosz műholdas helymeghatározó rendszer, a GLONASS működésére nem is voltak hatással.
Egy másik magyarázat szerint Vlagyimir Putyin valójában továbbra is egy NATO elleni nyílt konfliktusra készül, és ezért nem akarja „teríteni a lapjait”, és bemutatni a nyugati hírszerzőknek, hogy mire is képes valójában az orosz elektronikus hadviselés, és cserében inkább elviseli a GPS-es eszközök okozta veszteségeket. Ez éppenséggel elképzelhető, bár azért kicsit furcsa lenne, ismerve azokat a problémákat, amelyeket a HIMARS-rakéták okoznak az oroszoknak.
Az is felmerült, hogy az orosz erők saját maguknak is komoly problémákat okoznának a GPS jelentős zavarásával. Sok olyan felvétel került elő, amelynek alapján biztosnak látszik, hogy az oroszok kereskedelmi forgalomban kapható GPS-eszközöket használnak az ukrán fronton – repülőgépek pilótafülkéjében is láttunk odaeszkábált GPS-vevőt például. Az oroszok kommunikációs és navigációs nehézségei jól dokumentáltak, de pont a GPS-t kiválthatnák a GLONASS helymeghatározás használatával. De ha figyelembe vesszük, hogy az oroszok sokszor arra kényszerülnek, hogy civil mobiltelefonokon, illetve titkosítatlan rádiócsatornákon bonyolítsák a harctéri kommunikációt, akkor nem lehet kizárni azt sem, hogy a GPS-eszközökkel együtt ezek működését is nehézzé tenné a teljes erejű zavarás. Az is elképzelhető, hogy a nagyon nagy energiájú és kiterjedésű zavarás az oroszok saját elektronikus rendszereit is befolyásolná, és mivel azért összességében még ők vannak fölényben a csatatéren, ezt nem akarják meglépni.
Ehhez kapcsolódik az a feltételezés is, hogy az elfoglalt területek infrastruktúrájának sem tenne jót a GPS teljes összezavarása, hiszen GPS-alapú rendszereket használnak például a telekommunikációs vagy elektromos hálózatokban, és sok más kritikus helyen is.
Az is szempont lehet, hogy a nagy energiával sugárzó zavaróállomások könnyen felfedezhetők és bemérhetők. Miután nemrég kiderült, hogy az ukránok kaptak a kifejezetten a légvédelmi radarok ellen kifejlesztett, a célpontot a sugárzott jelek alapján bemérő amerikai rakétákból, nem elképzelhetetlen, hogy az oroszok attól tartanak, ehhez hasonló, vagy akár egyszerű tüzérségi fegyverekkel mérhetnek csapást e drága és nehezen pótolható rendszereikre.
A valódi választ egyelőre nem tudhatjuk, a legvalószínűbb persze az, hogy a felsorolt okok közül több is szerepet játszik abban, hogy Ukrajnában továbbra is nagyrészt foghatók a GPS-jelek – és az ezek alapján céljaikat megkereső fegyverek egyelőre szinte akadálytalanul pusztítják az orosz katonákat és készleteket.
A NATO, és elsősorban Amerika mindenesetre készül azért arra a helyzetre is, ha egy háborúban „GPS-szegény” környezetben kéne harcolnia. Most júniusban tesztelték például a Radar Aided Targeting System (RATS) elnvezésű rendszert, amely radarjelek segítségével vezethet majd bombákat célokra. A HIMARS-rakéták egyébként el vannak látva egy másodlagos célravezető rendszerrel is, amely GPS-adatok hiányában a rakéta gyorsulásából számolja ki, hol van a fegyver a kijelölt célponthoz képest – ez azonban nem tesz lehetővé akkora pontosságot.
Hazai és uniós forrásokból, illetve magántőke bevonásával valósulhat meg. 
