Hibátlan adatok
Az amerikai munkanélküliség már tavaly elérte, azóta alulmúlta az 5 százalékos szintet, amelyet a gyakorlatban teljes foglalkoztatásnak tekintenek, hisz az 5 százalék összejön azokból, akik csak pár hónapig keresnek állást, valamint a pályakezdőkből, akiknél ugyancsak néhány hónap az időszak, illetve akik lakóhelyüktől messze találnának csak munkát. A munkaerőpiac tehát a gyakorlatban már kissé feszes ilyenkor, sok a betöltetlen álláshely is, ami béremelési nyomást vált ki.
Nos, ez már eddig is megvolt, most viszont megérkezett hozzá az infláció is. Emelkednek a bérek, alacsonyak a kamatok, és szemben pl. a németekkel, akik az elmaradt kamatot még külön megtakarítják, az amerikaiakat könnyebb fogyasztásra ösztönözni. Nos, a Reuters szerint ezt most a Fed második legfontosabb embere, Stanley Fischer alelnök is elismerte, mondván, lényegében teljesült a 2 százalékos inflációs cél és a teljes foglalkoztatottság egyaránt. Arra azonban nem tett utalást, mikor várható a kamatemelés.
Félnek-e még?
Ilyen mutatók mellett, ami a gazdaság teljesen egészséges mivoltára utal, már illene legalább 2 százalékon állni az alapkamatnak, ezzel szemben az még mindig csak 0,4 környékén van (nincs pontosan megadva, csak a 0,25-0,5 közti sáv). Így most legfőbb ideje lenne emelni, és nem is csak egyszer, hanem az egymást követő kamatdöntő üléseken, esetleg 1-2 kihagyással, legalább hatszor, egyúttal helyreállítva a konkrét számot a sáv helyett.
Kérdés, lesz-e ereje akárcsak egy emelésre is a jegybanknak, vagy megint az történik, hogy félnek, maguk sem tudják mitől (talán egyszerűen csak elszoktak attól, hogy létezik más is, mint a 0 kamat), és előrángatnak valamilyen mondvacsinált okot. Korábban a kínai gazdaság növekedésének lassulásától ijedtek meg, legutóbb pedig a brit EU-kilépési népszavazás eredményétől, aminek semmilyen hatása nem lett az amerikai gazdaságra, de egy 3 napos ijedelmen túl még a tőzsdékre sem, hisz azok szüntelenül ütik az új csúcsokat.
Nem lehet az égig érni
Ha lett volna bármilyen hatása azoknak az okoknak, amiket felhoztak, az látszott volna a munkaerőpiacon is, az infláción is. Pont azért ezt a két adatot figyelik, mert a jegybank számára ezek a gazdaság lázgörbéi. Márpedig látszik, hogy semmilyen tartósan kedvezőtlen hatás nem jelentkezett, az amerikai gazdaság teljesen rendben van. Azzal pedig minden fejlett országnak szembe kell nézni, hogy a korlátlan növekedés ideje lejárt, most a világ többi része zárkózik fel.
A 3-4 százalékos, vagy még nagyobb növekedési számok Kelet-Európában jellemzőek, zajlik a 26 éve esedékes felzárkózás. Emellett ott van még India, Vietnam és még jó pár másik ázsiai ország magas növekedési ütemével (és persze a kínai közel 6 százalék sem kevés), nem beszélve Afrika alacsony bázisról induló gazdaságairól.
Az utolsó esély
Jó esetben tehát normalizálja kamatpolitikáját az amerikai jegybank, és idővel követi az EKB. Ha nem így lesz, akkor az adatok vélhetően nem maradnak a tökéletes egyensúlyi szinteken, hanem tovább emelkedhet az amerikai infláció. Mégpedig olyan szintre, amit már nagyon nem tartana kívánatosnak nem hogy a Fed, de senki más sem, hisz korábban évtizedekig pont ez ellen küzdöttek.
Igen ám, de akkor mit kezdhetnek már a kamatokkal? 4-5 százalékos infláció esetén eltart másfél-két évig is, mire a kamattal utána loholnak az áremelkedésnek, vagy pedig egyszerre kell egy szokatlanul nagyot emelni, ami pánikreakciónak tűnne. Ha most nem emelnek a szeptemberi ülésen, kicsúszhatnak a folyamatok az amerikai monetáris hatóság kezéből.
Tovább gyűrűzik az alkotmánybíróság körül kialakult botrány. 
