2p

Az ellenzéki, oroszbarátnak tartott SOR Párt több ezer híve tüntetett a moldovai főváros, Chisinau (Kisinyov) utcáin vasárnap délután az ország európai uniós integrációját támogató kormányzat ellen.

A szervezők állítása szerint 40 ezren vehettek részt a megmozduláson, illetve a hatóságok további 10 ezer támogatójukat feltartóztatták útban a Dorin Recean kormányfő vezette kabinet és Maia Sandu elnök elleni demonstrációra.

A tüntetők egyebek között előrehozott választásokat követeltek, illetve azt, hogy az állam legalább a téli hónapokra vonatkozóan vállalja át a lakossági energiaköltségeket.

Kormányellenes tüntetők Kisinyovban, Moldova fővárosában 2023. február 19-én. Fotó: EPA/DUMITRU DORU
Kormányellenes tüntetők Kisinyovban, Moldova fővárosában 2023. február 19-én. Fotó: EPA/DUMITRU DORU

A moldovai rendőrség nagy erőkkel biztosította a rendet Chisinau belvárosában, de a megmozdulás nagyrészt békésen zajlott. Mindössze hat fiatalt állítottak elő "feltűnő viselkedés" miatt, egyiküknél egy kést is találtak.

Az ellenzék is megosztott volt a tüntetés megítélésében. Ion Chicu - aki az oroszbarátnak tartott Igor Dodon korábbi államfő idején miniszterelnök volt - például arról beszélt, hogy "az ilyen légből kapott, populista és elfogadhatatlan követelésekkel", mint a lakossági áram- és fűtési számlák állami átvállalása, inkább segítenek, mintsem ártanak a hatalmon lévőknek.

A moldovai elnök a hét elején azzal vádolta meg Oroszországot, hogy destabilizálni igyekszik Moldovát.

Maia Sandu szerint Moszkva diverzánsokkal, illetve a szökésben lévő Ilan Shor - a SOR Párt elnöke - és Vlad Plahotniuc csoportosulásaival karöltve akarja megbuktatni a kormányt, hogy Moldova orosz befolyás alá kerüljön, és ezáltal meggátolják tervezett csatlakozását az Európai Unióhoz. Moszkva teljesen alaptalannak minősítette a vádakat.

Moldova tavaly júniusban kapta meg az európai uniós tagjelölti státuszt.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
Makro / Külgazdaság Az ÁSZ elnöke visszautasítja Magyar Péter kijelentéseit
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 19:09
Közleményben reagált az Állami Számvevőszék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG