A magyar gazdasági növekedés 2013 óta töretlen, de csak arra elég, hogy ne szakadjunk le még jobban a többi visegrádi gazdaságtól. A háttérben a rendkívül gyenge munkatermelékenység áll - mi lehet az oka annak, hogy a magyar gazdaság ebben ilyen mértékben elmaradt a többi országtól? Kónya István cikke a Benchmark című sorozatunkban.
Kónya István egyetemi tanár, az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet tudományos tanácsadója
Benchmark. Ezen a néven indult a Privátbankár.hu és az Mfor.hu közös jegyzetsorozata, melynek harmadik, Kónya István egyetemi tanár, az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet tudományos tanácsadója által jegyzett darabját alább olvashatják. Neves szerzőket kértünk föl arra, hogy oldalainkon közöljenek hiteles, iránymutató, igazodási pontnak, viszonyítási alapnak - azaz benchmarknak - szánt írásokat aktuális közéleti, politikai, gazdasági témákban. Ezek valójában már nem is választhatók szét, hiszen minden, ami politika, az egyben gazdaság és közélet is a XXI. században. Reméljük, olvasóink örömüket lelik a cikkekben, amelyeket vitaindítónak szánunk.
Növekedés és forrásai
A magyar gazdaság növekedése és konvergenciája a 2000-es évek közepén megakadt, és csak 2013-ban indult újra. Az 1. ábra az egy főre jutó éves GDP alakulását mutatja be a visegrádi országokban, illetve az Európai Unió régebbi tagállamaiban (EU15). Míg Magyarország relatív fejlettsége 2006-ig Csehország mögött a második helyen állt a régióban, 2011-re az utolsó helyre csúsztunk vissza. A növekedés ugyan 2013 óta töretlen, ez egyelőre arra elég, hogy ne szakadjunk le még jobban a többi visegrádi gazdaságtól.
A gazdasági növekedés nagysága mellett fontos kérdés, hogy az milyen forrásokból adódik, és mennyire fenntartható. A növekedés extenzív forrásai a foglalkoztatottság bővítése, valamint a tőkeberuházás. A növekedés intenzív forrása a termelékenység, amely a meglévő termelési tényezők (munka és tőke) felhasználásának hatékonyságát jelenti. A foglalkoztatottság bővülése, illetve a beruházások emelkedése rövid távon fontos növekedési forrás, a hosszú távú felzárkózáshoz azonban a termelékenység jelentős javulása szükséges.
A termelékenység legegyszerűbb mutatója a munkatermelékenység, amelyet a teljes kibocsátás (GDP) és a termelésben felhasznált munkamennyiség hányadosaként definiálunk. A 2. ábra mutatja az egy foglalkoztatottra jutó kibocsátás alakulását a visegrádi országokban, 2010-2018 között (az ábrán a 2010-as szintet vesszük 100%-nak).
Az ábra fő üzenete az, hogy az ily módon mért munkatermelékenység Magyarországon 2010-2016 között gyakorlatilag stagnált, míg a többi régiós országban jelentősen emelkedett. Részleges kivételt jelent Csehország, ahol Magyarországhoz hasonlóan a gazdasági növekedés csak 2013-ban indult újra. A munkatermelékenység azonban ott is emelkedett 2013-2016 között.
Mi lehet az oka annak, hogy a magyar gazdaság munkatermelékenysége ilyen mértékben elmaradt a többi országtól? Ebben az írásban erre a kérdésre keressük a választ, néhány egyszerű ábra segítségével. Egyrészt néhány, a munkatermelékenység mérésével kapcsolatos problémát vizsgálunk, másrészt a tőkeberuházás szerepét tárgyaljuk. Megelőlegezve a részletes eredményeket azt mondhatjuk, hogy a 2. ábrán látható 2010-2016 közötti termelékenységi probléma valós, bár mértéke és időbelisége függ a munkafelhasználás statisztikai definíciójától. A munkatermelékenység 2017-2018-ban ugyan örvendetesen növekedni kezdett, de ennek a trendnek a tartósságát egyelőre még nem látjuk.
A munkafelhasználás mérése
A magyar munkatermelékenység stagnálása mellett a GDP 2013 óta növekedni kezdett. A 3. ábra mutatja ennek a látszólagos ellentmondásnak a magyarázatát. Az ábra a teljes GDP növekedést bontja annak két fő összetevőjére: a foglalkoztatásra és az egy foglalkoztatottra jutó kibocsátásra. Látható, hogy a 2010-2018 közötti magyar növekedés elsődlegesen a foglalkoztatottság bővülésének köszönhető, míg a többi visegrádi országban a munkatermelékenység emelkedés volt a fontosabb. Több oka is lehet azonban annak, hogy a foglakoztatottak számának változása nem méri megfelelően a felhasznált mnukamennyiséget.
Munkaórák
Az első fontos szempont az egy foglalkoztatottra jutó munkaórák figyelembevétele. Ha az újonnan létrehozott munkahelyek legalább egy része nem teljes munkaidős, akkor a foglakoztatás bővülése túlbecsüli a felhasznált munkamennyiség növekedését. Magyarországon az egy foglalkoztatottra jutó munkaórák száma csakugyan csökkent 2010-2018 között, körülbelül 3,5 százalékkal.
A 4. ábra a teljes GDP növekedés felbontásánál az egy munkaórára vetített kibocsátást használja a munkatermelékenység mérésére. A 3. ábrán látottakhoz képest a munkatermelékenység emelkedése valamivel jelentősebb, nyilvánvalóan az egy főre jutó munkaórák csökkenése miatt. Magyarország relatív helyzetén azonban a munkaórák figyelembevételenem javít, hanem ront! Lengyelországban és Szlovákiában az így számolt munkatermelékenység még inkább növekedett, mivel az egy foglalkoztatottra eső munkaórák száma ott jobban csökkent. Ráadásul a magyarországi munkaóra csökkenés döntően 2017-2018-ra esik, vagyis a munkaóra korrekció a 2010-2016 közötti képet nem befolyásolja.
Iskolázottság
A foglalkoztatás bővülésénél fontos figyelembe venni annak összetételét is. Lehetséges, hogy a magyar munkapiacra elsősorban az alacsonyan képzettek léptek be 2010 után, és az újonnan létrejött munkahelyeket is főleg ők töltötték be. Ebben az esetben a stagnáló magyar munkatermelékenységet egy egyszerű összetétel hatás magyarázná, hiszen a kevésbé képzett munkavállalók gazdasági hozzájárulása is alacsonyabb. Ha az összetétel hatás jelentős, akkor gazdaságpolitikai szempontból nincs ok aggodalomra. Egyszerűen annyi történik, hogy az alacsonyan képzettek megjelenése átmenetileg automatikusan visszaveti a mért munkatermelékenységet.
Sajnos ez a magyarázat az 5. ábra alapján nem tűnik meggyőzőnek. Az ábra a foglalkoztatottak összetételét mutatja iskolai végzettség szerint, 2010-ben, 2014-ben, és 2018-ban. Az alapfokú végzettséggel rendelkezők aránya egyáltalán nem változott, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya valamelyest emelkedett. Vagyis az összetétel hatás a vártnál éppen ellentétes irányú, és a mért munkatermelékenységet nem lefelé, hanem felfelé torzítja! A torzítás mértéke ugyanakkor nem jelentős, vagyis a képzettség figyelembevétele érdemben nem változtat a korábban felvázolt képen.
Közmunka
Magyarország a régiós országokhoz képest jelentősebb mértékben élt a közmunka lehetőségével, és a létrehozott új munkahelyek jelentős része közfoglalkoztatás volt. Mivel a közmunka elsősorban szociálpolitikai intézkedésnek tekinthető, feltételezhető, hogy hatásfoka nagyon alacsony. Érdemes tehát megnézni, hogy miként alakul a munkatermelékenység akkor, ha a foglalkoztatási adatokat a közmunkások számával korrigáljuk. Mivel a közmunkások termelékenységét közvetlenül nem figyeljük meg, ezért most azzal az extrém feltevéssel élünk, hogy GDP hozzájárulásuk elhanyagolható. Másképp fogalmazva az egy foglalkoztatottra eső munkatermelékenységet úgy számoljuk újra, hogy a közfoglalkoztatottakat egyszerűen kihagyjuk a nevezőből.
A 6. ábra alapján ez a korrekció jelentősen árnyalja a korábbi képet, legalábbis a 2012-2015-ös időszakban. A közmunkások nélkül a munkatermelékenység bővülése sokkal egyenletesebb, és sokkal kisebb a kontraszt a 2013-2016, illetve a 2017-2018-as periódusok között. A közmunka felfutása ugyanis éppen az évtized közepére esett, míg az elmúlt két évben a közmunkások száma már erősen csökkent. Látható, hogy 2018-ra a két mutató közötti különbség alapvetően eltűnt, vagyis az időszak egészére nézve a közmunka hatása nem jelentős, és a régiós országokkal összevetve a munkatermelékenység növekedése továbbra is alacsony (vö. 2. ábra).
Egyéb tényezők
Az eddigiekben elsősorban statisztikai szempontból vizsgáltuk a munkatermelékenység alakulását. A közgazdasági elmélet szerint ugyanakkor a munkatermelékenységet két alapvető tényező határozza meg: egyrészt a gazdaság tőkeellátottsága, másrészt az úgynevezett teljes tényező termelékenység. A tőkeellátottság emelkedése nyilvánvalóan növeli a munkatermelékenységet. A munkavállalóknak több és jobb minőségű gép áll rendelkezésére, tágasabb és színvonalasabb irodaházakban dolgozhatnak, jobb informatikai és egyéb infrastruktúrát használhatnak stb. A tőkeellátottság növekedésének mérőszáma a beruházás. Nézzük meg tehát először, hogy a magyar termelékenység lassú emelkedését az alacsony beruházási szint magyarázza-e.
A 7. ábra a vállalati beruházások alakulását mutatja a visegrádi országokban, 2004 óta. Azért koncentrálunk a vállalati beruházásokra, mert ezek állnak leginkább közvetlen kapcsolatban a tőkeellátottsággal. A háztartások beruházásai elsősorban lakóingatlanok, míg a kormányzati beruházások hatásfoka nehezen mérhető, és az EU támogatások elsődleges - és vitatott - hatása is itt jelentkezik.
Az ábrán azt látjuk, hogy bár a magyar vállalati beruházási ráta 2008 után jelentősen esett, a csökkenés mértéke nem haladta meg a többi visegrádi országét. Sőt, ha csak a 2010-2017-es éveket vesszük, akkor a magyar vállalati beruházási ráta csekély mértékben emelkedett, és az emelkedés kissé meghaladja a régió átlagát. Vagyis míg a munkatermelékenység növekedése 2010-2018 között Magyarországon jóval alacsonyabb a többi visegrádi országnál, a beruházások dinamikájában nem látunk ilyen különbségeket. Szlovákiában, amely mind szintben, mind dinamikában hasonló beruházási képet mutat, lényegesen magasabb munkatermelékenység növekedést láthatunk (3-4. ábra).
A munkatermelékenység végső meghatározója a teljes tényező termelékenység (TTT). Ez azt méri, hogy egy ország (vagy vállalat) milyen hatékonysággal használja fel a rendelkezésre álló erőforrásokat. A TTT közvetlenül nem mérhető, de következtethetünk alakulására a GDP és a termelési tényezők (tőke és munka) számbavételével. Az eddigiek alapján valószínűsíthető, hogy a magyarországi munkatermelékenység lassú növekedéséért elsősorban a gazdaság általános hatékonyságának, a TTT-nek a csekély emelkedése a felelős. Mindezt megerősíti számos aggregált, illetve vállalati adatokat használó tanulmány is.
Érdekes kérdés az, hogy mennyire van átváltás a foglalkoztatás gyors bővülése és a vállalati kutatás-fejlesztés (K+F) között. Elképzelhető, hogy amikor bőven van szabad munkaerő kapacitás, a vállalatoknak kevésbé van szüksége hatékonyság növelő lépésekre. Ez a hipotézis konzisztens azzal a megfigyeléssel, hogy a munkatermelékenység növekedése akkor kezdett megélénkülni, amikor a magyar gazdaság munkaerő tartalékai elkezdtek kimerülni (2017).
Három tényező azonban ellentmond ennek az egyszerű magyarázatnak. A munkatermelékenység növekedése ugyan megindult 2017-ben, de mint fentebb bemutattuk, ez jó eséllyel tulajdonítható a közfoglalkoztatás alakulásának. A vállalatok beruházási aktivitása 2015 óta szintén élénkül (7. ábra), ami növeli a munkatermelékenységet anélkül, hogy a teljes tényező termelékenységet emelné. A többi visegrádi ország példája pedig azt mutatja, hogy a foglalkoztatás bővülése mellett is lehetséges jelentős munkatermelékenység emelkedés, mint például Szlovákiában.
A közgazdászok által TTT-nek hívott mutató nagyjából megfelel annak a fogalomnak, amit a tágabb közönség versenyképességként ismer. Ennek meghatározói egy ország intézményei, a vállalatok innovációs képessége és szervezeti kultúrája, a közszféra működési hatékonysága, a korrupció mértéke. Ide tartozik természetesen a szűken vett K+F tevékenység is. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a K+F és technológiai innováció a hatékonyság/versenyképesség csak egy kis szeletét fedi le. Egy fontos kutatás szerint például a vállalati hatékonyság különbségeinek akár 30%-át is magyarázhatja a menedzsment minősége! Mindezek a problémák Magyarországon különösen erősen jelentkeznek a KKV szektorban, pedig életképes hazai középvállalatok nélkül a hosszú távú felzárkózás esélyei csekélyek.
Összefoglalás
A fentieket összegezve a következő tanulságokat vonhatjuk le.
1. A magyar munkatermelékenység 2010-2018 között csak csekély mértékben növekedett, különösen a visegrádi országok átlagához képest.
2. A munkaórák csökkenésének, illetve a foglalkoztatás képzettség szerinti összetételének figyelembevétele nem változtatja meg lényegesen ezt a következtetést.
3. Bár a munkatermelékenység növekedése 2017-ben elindult, ez valószínűleg nagyobbrészt a közfoglalkoztatás érdemi csökkenésének, kisebb részben pedig a beruházások élénkülésének tulajdonítható.
4. A magyar gazdaság hosszú távú kilátásai a hatékonyság/versenyképesség javulásán múlnak, de ennek jelei egyelőre nem nagyon láthatók.
A felhasznált adatok forrása az 1. ábra esetén az OECD, a többi ábránál pedig döntően az Eurostat. A közfoglalkoztatottak létszáma a KSH honlapjáról származik.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Bár a GDP-növekedési álmok valóra válásához jól jönne egy kamatcsökkentés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem látott okot az irányadó ráta megváltoztatására.
A bankok azzal „fiatalítják meg” Szerbiában idősebb ügyfeleiket, hogy hitelt kínálnak nekik. Ennek alapján úgy érezhetik, hogy olyan hitelképeseket, mint a fiatalok.
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
Az ukrán elnök elismerte, hogy jelenleg nem tudnak minden elfoglalt területet visszafoglalni.
