Kónya István egyetemi tanár, az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet tudományos tanácsadója

Benchmark. Ezen a néven indult a Privátbankár.hu és az Mfor.hu közös jegyzetsorozata, melynek harmadik, Kónya István egyetemi tanár, az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet tudományos tanácsadója által jegyzett darabját alább olvashatják. Neves szerzőket kértünk föl arra, hogy oldalainkon közöljenek hiteles, iránymutató, igazodási pontnak, viszonyítási alapnak - azaz benchmarknak - szánt írásokat aktuális közéleti, politikai, gazdasági témákban. Ezek valójában már nem is választhatók szét, hiszen minden, ami politika, az egyben gazdaság és közélet is a XXI. században. Reméljük, olvasóink örömüket lelik a cikkekben, amelyeket vitaindítónak szánunk.

Növekedés és forrásai

A magyar gazdaság növekedése és konvergenciája a 2000-es évek közepén megakadt, és csak 2013-ban indult újra. Az 1. ábra az egy főre jutó éves GDP alakulását mutatja be a visegrádi országokban, illetve az Európai Unió régebbi tagállamaiban (EU15). Míg Magyarország relatív fejlettsége 2006-ig Csehország mögött a második helyen állt a régióban, 2011-re az utolsó helyre csúsztunk vissza. A növekedés ugyan 2013 óta töretlen, ez egyelőre arra elég, hogy ne szakadjunk le még jobban a többi visegrádi gazdaságtól.

A gazdasági növekedés nagysága mellett fontos kérdés, hogy az milyen forrásokból adódik, és mennyire fenntartható. A növekedés extenzív forrásai a foglalkoztatottság bővítése, valamint a tőkeberuházás. A növekedés intenzív forrása a termelékenység, amely a meglévő termelési tényezők (munka és tőke) felhasználásának hatékonyságát jelenti. A foglalkoztatottság bővülése, illetve a beruházások emelkedése rövid távon fontos növekedési forrás, a hosszú távú felzárkózáshoz azonban a termelékenység jelentős javulása szükséges.

A termelékenység legegyszerűbb mutatója a munkatermelékenység, amelyet a teljes kibocsátás (GDP) és a termelésben felhasznált munkamennyiség hányadosaként definiálunk. A 2. ábra mutatja az egy foglalkoztatottra jutó kibocsátás alakulását a visegrádi országokban, 2010-2018 között (az ábrán a 2010-as szintet vesszük 100%-nak).

Az ábra fő üzenete az, hogy az ily módon mért munkatermelékenység Magyarországon 2010-2016 között gyakorlatilag stagnált, míg a többi régiós országban jelentősen emelkedett. Részleges kivételt jelent Csehország, ahol Magyarországhoz hasonlóan a gazdasági növekedés csak 2013-ban indult újra. A munkatermelékenység azonban ott is emelkedett 2013-2016 között.

Mi lehet az oka annak, hogy a magyar gazdaság munkatermelékenysége ilyen mértékben elmaradt a többi országtól? Ebben az írásban erre a kérdésre keressük a választ, néhány egyszerű ábra segítségével. Egyrészt néhány, a munkatermelékenység mérésével kapcsolatos problémát vizsgálunk, másrészt a tőkeberuházás szerepét tárgyaljuk. Megelőlegezve a részletes eredményeket azt mondhatjuk, hogy a 2. ábrán látható 2010-2016 közötti termelékenységi probléma valós, bár mértéke és időbelisége függ a munkafelhasználás statisztikai definíciójától. A munkatermelékenység 2017-2018-ban ugyan örvendetesen növekedni kezdett, de ennek a trendnek a tartósságát egyelőre még nem látjuk.

A munkafelhasználás mérése

A magyar munkatermelékenység stagnálása mellett a GDP 2013 óta növekedni kezdett. A 3. ábra mutatja ennek a látszólagos ellentmondásnak a magyarázatát. Az ábra a teljes GDP növekedést bontja annak két fő összetevőjére: a foglalkoztatásra és az egy foglalkoztatottra jutó kibocsátásra. Látható, hogy a 2010-2018 közötti magyar növekedés elsődlegesen a foglalkoztatottság bővülésének köszönhető, míg a többi visegrádi országban a munkatermelékenység emelkedés volt a fontosabb. Több oka is lehet azonban annak, hogy a foglakoztatottak számának változása nem méri megfelelően a felhasznált mnukamennyiséget.

Munkaórák

Az első fontos szempont az egy foglalkoztatottra jutó munkaórák figyelembevétele. Ha az újonnan létrehozott munkahelyek legalább egy része nem teljes munkaidős, akkor a foglakoztatás bővülése túlbecsüli a felhasznált munkamennyiség növekedését. Magyarországon az egy foglalkoztatottra jutó munkaórák száma csakugyan csökkent 2010-2018 között, körülbelül 3,5 százalékkal.

A 4. ábra a teljes GDP növekedés felbontásánál az egy munkaórára vetített kibocsátást használja a munkatermelékenység mérésére. A 3. ábrán látottakhoz képest a munkatermelékenység emelkedése valamivel jelentősebb, nyilvánvalóan az egy főre jutó munkaórák csökkenése miatt. Magyarország relatív helyzetén azonban a munkaórák figyelembevétele nem javít, hanem ront! Lengyelországban és Szlovákiában az így számolt munkatermelékenység még inkább növekedett, mivel az egy foglalkoztatottra eső munkaórák száma ott jobban csökkent. Ráadásul a magyarországi munkaóra csökkenés döntően 2017-2018-ra esik, vagyis a munkaóra korrekció a 2010-2016 közötti képet nem befolyásolja.

Iskolázottság

A foglalkoztatás bővülésénél fontos figyelembe venni annak összetételét is. Lehetséges, hogy a magyar munkapiacra elsősorban az alacsonyan képzettek léptek be 2010 után, és az újonnan létrejött munkahelyeket is főleg ők töltötték be. Ebben az esetben a stagnáló magyar munkatermelékenységet egy egyszerű összetétel hatás magyarázná, hiszen a kevésbé képzett munkavállalók gazdasági hozzájárulása is alacsonyabb. Ha az összetétel hatás jelentős, akkor gazdaságpolitikai szempontból nincs ok aggodalomra. Egyszerűen annyi történik, hogy az alacsonyan képzettek megjelenése átmenetileg automatikusan visszaveti a mért munkatermelékenységet.

Sajnos ez a magyarázat az 5. ábra alapján nem tűnik meggyőzőnek. Az ábra a foglalkoztatottak összetételét mutatja iskolai végzettség szerint, 2010-ben, 2014-ben, és 2018-ban. Az alapfokú végzettséggel rendelkezők aránya egyáltalán nem változott, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya valamelyest emelkedett. Vagyis az összetétel hatás a vártnál éppen ellentétes irányú, és a mért munkatermelékenységet nem lefelé, hanem felfelé torzítja! A torzítás mértéke ugyanakkor nem jelentős, vagyis a képzettség figyelembevétele érdemben nem változtat a korábban felvázolt képen.

Közmunka

Magyarország a régiós országokhoz képest jelentősebb mértékben élt a közmunka lehetőségével, és a létrehozott új munkahelyek jelentős része közfoglalkoztatás volt. Mivel a közmunka elsősorban szociálpolitikai intézkedésnek tekinthető, feltételezhető, hogy hatásfoka nagyon alacsony. Érdemes tehát megnézni, hogy miként alakul a munkatermelékenység akkor, ha a foglalkoztatási adatokat a közmunkások számával korrigáljuk. Mivel a közmunkások termelékenységét közvetlenül nem figyeljük meg, ezért most azzal az extrém feltevéssel élünk, hogy GDP hozzájárulásuk elhanyagolható. Másképp fogalmazva az egy foglalkoztatottra eső munkatermelékenységet úgy számoljuk újra, hogy a közfoglalkoztatottakat egyszerűen kihagyjuk a nevezőből.

A 6. ábra alapján ez a korrekció jelentősen árnyalja a korábbi képet, legalábbis a 2012-2015-ös időszakban. A közmunkások nélkül a munkatermelékenység bővülése sokkal egyenletesebb, és sokkal kisebb a kontraszt a 2013-2016, illetve a 2017-2018-as periódusok között. A közmunka felfutása ugyanis éppen az évtized közepére esett, míg az elmúlt két évben a közmunkások száma már erősen csökkent. Látható, hogy 2018-ra a két mutató közötti különbség alapvetően eltűnt, vagyis az időszak egészére nézve a közmunka hatása nem jelentős, és a régiós országokkal összevetve a munkatermelékenység növekedése továbbra is alacsony (vö. 2. ábra).

Egyéb tényezők

Az eddigiekben elsősorban statisztikai szempontból vizsgáltuk a munkatermelékenység alakulását. A közgazdasági elmélet szerint ugyanakkor a munkatermelékenységet két alapvető tényező határozza meg: egyrészt a gazdaság tőkeellátottsága, másrészt az úgynevezett teljes tényező termelékenység. A tőkeellátottság emelkedése nyilvánvalóan növeli a munkatermelékenységet. A munkavállalóknak több és jobb minőségű gép áll rendelkezésére, tágasabb és színvonalasabb irodaházakban dolgozhatnak, jobb informatikai és egyéb infrastruktúrát használhatnak stb. A tőkeellátottság növekedésének mérőszáma a beruházás. Nézzük meg tehát először, hogy a magyar termelékenység lassú emelkedését az alacsony beruházási szint magyarázza-e.

A 7. ábra a vállalati beruházások alakulását mutatja a visegrádi országokban, 2004 óta. Azért koncentrálunk a vállalati beruházásokra, mert ezek állnak leginkább közvetlen kapcsolatban a tőkeellátottsággal. A háztartások beruházásai elsősorban lakóingatlanok, míg a kormányzati beruházások hatásfoka nehezen mérhető, és az EU támogatások elsődleges - és vitatott - hatása is itt jelentkezik.

Az ábrán azt látjuk, hogy bár a magyar vállalati beruházási ráta 2008 után jelentősen esett, a csökkenés mértéke nem haladta meg a többi visegrádi országét. Sőt, ha csak a 2010-2017-es éveket vesszük, akkor a magyar vállalati beruházási ráta csekély mértékben emelkedett, és az emelkedés kissé meghaladja a régió átlagát. Vagyis míg a munkatermelékenység növekedése 2010-2018 között Magyarországon jóval alacsonyabb a többi visegrádi országnál, a beruházások dinamikájában nem látunk ilyen különbségeket. Szlovákiában, amely mind szintben, mind dinamikában hasonló beruházási képet mutat, lényegesen magasabb munkatermelékenység növekedést láthatunk (3-4. ábra).

A munkatermelékenység végső meghatározója a teljes tényező termelékenység (TTT). Ez azt méri, hogy egy ország (vagy vállalat) milyen hatékonysággal használja fel a rendelkezésre álló erőforrásokat. A TTT közvetlenül nem mérhető, de következtethetünk alakulására a GDP és a termelési tényezők (tőke és munka) számbavételével. Az eddigiek alapján valószínűsíthető, hogy a magyarországi munkatermelékenység lassú növekedéséért elsősorban a gazdaság általános hatékonyságának, a TTT-nek a csekély emelkedése a felelős. Mindezt megerősíti számos aggregált, illetve vállalati adatokat használó tanulmány is.

Érdekes kérdés az, hogy mennyire van átváltás a foglalkoztatás gyors bővülése és a vállalati kutatás-fejlesztés (K+F) között. Elképzelhető, hogy amikor bőven van szabad munkaerő kapacitás, a vállalatoknak kevésbé van szüksége hatékonyság növelő lépésekre. Ez a hipotézis konzisztens azzal a megfigyeléssel, hogy a munkatermelékenység növekedése akkor kezdett megélénkülni, amikor a magyar gazdaság munkaerő tartalékai elkezdtek kimerülni (2017).

Három tényező azonban ellentmond ennek az egyszerű magyarázatnak. A munkatermelékenység növekedése ugyan megindult 2017-ben, de mint fentebb bemutattuk, ez jó eséllyel tulajdonítható a közfoglalkoztatás alakulásának. A vállalatok beruházási aktivitása 2015 óta szintén élénkül (7. ábra), ami növeli a munkatermelékenységet anélkül, hogy a teljes tényező termelékenységet emelné. A többi visegrádi ország példája pedig azt mutatja, hogy a foglalkoztatás bővülése mellett is lehetséges jelentős munkatermelékenység emelkedés, mint például Szlovákiában.

A közgazdászok által TTT-nek hívott mutató nagyjából megfelel annak a fogalomnak, amit a tágabb közönség versenyképességként ismer. Ennek meghatározói egy ország intézményei, a vállalatok innovációs képessége és szervezeti kultúrája, a közszféra működési hatékonysága, a korrupció mértéke. Ide tartozik természetesen a szűken vett K+F tevékenység is. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a K+F és technológiai innováció a hatékonyság/versenyképesség csak egy kis szeletét fedi le. Egy fontos kutatás szerint például a vállalati hatékonyság különbségeinek akár 30%-át is magyarázhatja a menedzsment minősége! Mindezek a problémák Magyarországon különösen erősen jelentkeznek a KKV szektorban, pedig életképes hazai középvállalatok nélkül a hosszú távú felzárkózás esélyei csekélyek.

Összefoglalás

A fentieket összegezve a következő tanulságokat vonhatjuk le.

1. 1. A magyar munkatermelékenység 2010-2018 között csak csekély mértékben növekedett, különösen a visegrádi országok átlagához képest.
2. 2. A munkaórák csökkenésének, illetve a foglalkoztatás képzettség szerinti összetételének figyelembevétele nem változtatja meg lényegesen ezt a következtetést.
3. 3. Bár a munkatermelékenység növekedése 2017-ben elindult, ez valószínűleg nagyobbrészt a közfoglalkoztatás érdemi csökkenésének, kisebb részben pedig a beruházások élénkülésének tulajdonítható.
4. 4. A magyar gazdaság hosszú távú kilátásai a hatékonyság/versenyképesség javulásán múlnak, de ennek jelei egyelőre nem nagyon láthatók.