3p
Elegük van az EU magatartásából, amellyel a csatlakozási tárgyalásokat kezelik.
A török nemzeti lobogó és az Aranyszarv Metróhíd az Európát Ázsiától elválasztó tengerszoroson, a Boszporuszon. MTI Fotó: Cseke Csilla

Ezt Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter mondta, miután találkozott Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszterrel. 

Cavusoglu kifogásolta, hogy a Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű terrorszervezet 4500 tagjával szemben indítottak már jogi eljárást Németországban, ennek ellenére Berlin mindössze három szélsőséges szakadárt toloncolt vissza Törökországba. A július 15-i törökországi puccskísérlet gülenista összeesküvői és azok támogatói is szabadon tevékenykedhetnek Európa több országában.

Ők akarnak döntei a halálbüntetésről

A török diplomácia vezetője egyúttal hangsúlyozta, hogy népének jogában áll szabadon dönteni a halálbüntetés visszaállításáról.

Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfőn jelezte, hogy a jövő évben akár népszavazásra is bocsáthatja a halálbüntetés ismételt bevezetésének kérdését. A török parlament az európai uniós csatlakozás szándékával törölte el a halálbüntetést 2004-ben.

Cavusoglu szerint Brüsszel és Ankara között lehetnek nézeteltérések, de az EU-tagállamoknak Törökországra mint egyenrangú tárgyalópartnerre kell tekinteniük. Törökországnak szüksége van az Európai Unióra, ahogy ez fordítva is igaz, csak gyakran elfelejtjük. Példaként kiemelte: Németország Törökország elsőszámú kereskedelmi partnere.

A német külügyminiszter a rázúdított szemrehányásokra válaszul a sikertelen török puccskísérlet nyomán zajló tömeges letartóztatásokat, valamint a szólásszabadság korlátozását kifogásolta. Ugyanakkor ellenezte, hogy az EU megszakítsa a török csatlakozási tárgyalásokat.

Erdogan népszavazást tartana Törökországban az EU-tagságról >>>>

Az elmúlt négy hónapban a török hatóságok a társadalom valamennyi szektorában tisztogatásokba kezdtek. Több mint négyezer embert helyeztek előzetes letartóztatásba, további tízezreket vettek őrizetbe, és legalább 110 ezer embert függesztettek fel vagy bocsátottak el állásából. Ellenzéki pártok és jogvédő szervezetek szerint a kormány arra használja fel az államcsínykísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot, hogy ne csak az összeesküvőkkel és a puccsisták támogatóival számoljon le, hanem mindenkivel, aki az övétől eltérő véleményt hangoztat. Újságírók és ellenzéki kurd politikusok letartóztatása miatt több európai uniós politikus a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalások leállítását követelte a közelmúltban.

Frank-Walter Steinmeier visszautasította azokat a vádakat, miszerint Németország biztos menedéket nyújtana terroristáknak. Berlin Ankara oldalán áll a PKK elleni harcban, és azt terrorszervezetként kezeli, és a vonatkozó ügyekben a német büntetőjognak megfelelően jár el.

Yildirim december 5-én és 6-án Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozik.

A két külügyminiszter sajtóértekezletével párhuzamosan Binali Yildirim török miniszterelnök a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakcióülésén arról beszélt, hogy az EU-nak állást kell foglalnia: Törökországot vagy annak ellenségeit támogatja. Az unió ne várja, hogy Törökország majd enyhít a terrorellenes törvényén.

A lépést Brüsszel a török állampolgárok schengeni vízummentességének egyik feltételeként szabta meg a márciusban kötött EU-török menekültügyi egyezmény keretében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG