3p
A távol-keleti országban szombaton újraválasztották az eddigi elnököt, Caj Jing-vent.
EPA/DAVID CHANG

A függetlenségpárti Demokratikus Haladás Pártjának (DPP) 63 éves politikusa rekorderedménnyel, a szavazatok 57 százalékával – vagyis mintegy 8,2 millió szavazó támogatásával – nyerte az elnökválasztást.

Ellenfele, a Kínával szorosabb kapcsolatok fenntartását szorgalmazó Nemzeti Párt (Kuomintang) jelöltje, a 62 éves Han Kuo-jü 5,5 millió voksot kapott. Az MTI szerint az eredményt széles körben Caj a pekingi vezetéssel szembeni határozott kiállásának tulajdonítják.

Megvédi a szuverenitást

A Taipei Times szerint Caj Jing-venre most 1,2 millióval szavaztak többen, mint 2016-ban, amikor a voksok 56 százalékát szerezte meg.

Győzelmi beszédében ígéretet tett arra, hogy „többet és jobban” fog tenni elnökként, és minden szavazónak köszönetet mondott a részvételért függetlenül attól, hogy kire szavazott.

Ez a demokratikus értékek végrehajtása.

Hozzátette: kormánya további reformokat hajt végre, folytatja a nemzeti infrastrukturális programokat, csökkenti a gazdagok és szegények közötti különbséget, valamint megvédi Tajvan szuverenitását.

Azt is remélem, hogy Peking megérti: a demokratikus Tajvan és a demokratikusan választott kormányunk nem fog engedni a fenyegetéseknek és a megfélemlítésnek.

- mondta Caj Jing-ven, akinek a vesztes Han Kuo-jü telefonon gratulált. 

Peking nem örül...

Keng Suang kínai külügyi szóvivő úgy reagált: Peking ezután sem változtat álláspontján, és a nemzetközi közösséget is az "egy Kína elvének" betartására szólítja fel.

Mint fogalmazott, a pekingi vezetés megértést és támogatást vár a nemzetközi közösségtől a tajvani függetlenségi törekvésekkel szembeni ellenállás és a nemzeti újraegyesülés megvalósítása kapcsán.

A szóvivő szerint Tajvan kérdése Kína belügye:

A világon csupán egyetlen Kína létezik, Tajvan ennek az országnak a része, mindez pedig nem fog változni, történjék bármi is Tajvanon.

...Washington gratulált

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter viszont nyilatkozatban gratulált Caj Jing-ven győzelméhez, és Tajvan demokratikus rendszerét méltatta. Kiemelte:

Az amerikai és a tajvani nép nem csupán partnerek, de ugyanannak a demokratikus közösségnek tagjai, akiket közös politikai, gazdasági és nemzetközi értékeik kapcsolnak össze.

Tajvan jelentős amerikai támogatást élvez annak ellenére, hogy nincs közöttük hivatalos diplomáciai kapcsolat. Az Egyesült Államok a távol-keleti ország első számú fegyverbeszállítója és kulcsfontosságú partnere.

Donald Trump amerikai elnök kormányzása alatt a magas szintű kapcsolatok erősödtek: 2016 decemberében Trump a korábbi protokollal szakítva telefonon egyeztetett Caj Jing-vennel.

Megfigyelők szerint a sziget továbbra is nagy fokú amerikai támogatást élvezhet majd, a háromoldalú kapcsolatok azonban nagyban függnek a novemberi amerikai elnökválasztás, valamint a Peking és Washington közötti kereskedelmi tárgyalások kimenetétől.

Kínai nyomás

Tajpej és Peking között azt követően vált fagyossá a kapcsolat, hogy a Caj vezette kormányzat elutasította azt az 1992-ben elfogadott, az "egy Kína elvét" magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételeként kezel.

A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekezett korlátozni Tajvan mozgásterét nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmazott vele szemben és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.

Előzetes háttéranyagunk a témában: Holnap üt be Kína következő válsága – egymillió katona kell a partraszálláshoz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG