Adatból anyag, majd anyagból adat

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ezen a héten a Heti Válaszban a "digitális gyártás forradalmáról" értékezik, ezúttal nem egy könyv kapcsán, hanem a Foreign Affairsben olvasott két "első látásra nem összefüggő" cikk kapcsán. Az egyik cikk a BRIC-országok lassulásával foglalkozik, a Matolcsy által idézett szerzők cáfolják, hogy a fejlődő államok tömegesen érik majd utol a fejlett államokat. Az elmúlt 4 évtizedben ugyanis csak Malajzia, Szingapúr, Dél-Korea, Thaiföld és Hongkong tudott 5% feletti növekedést produkálni, vagyis felzárkózni (a BRIC-országok, azaz Brazília, Oroszország, India és Kína nem).

A nemzetgazdasági miniszter mindebből azt a következtetést vonja le, hogy "mára nem maradt követhető és sikeres felzárkózási modell", ergo nekünk magunknak kell kitalálnunk, merre is van a "sikerhez vezető ösvény". Ez azonban nem egyszerű feladvány.

Egy másik cikk kapcsán a tárcavezető arra hívja fel az olvasók figyelmét, hogy "elindult a digitális gyártás forradalma". Hogy mi is ez pontosan?

"Az Egyesült államok kifejlesztett egy technológiát, amely az élő szervezet működésén alapul, és képes adatokból dolgokat, majd dolgokból adatokat előállítani. Már működnek a jövő kis gyárai az Egyesült Államok, Kenya, Afganisztán, Dél-Afrika, Norvégia, a Benelux-országok területén, ahol amerikai programokkal és alapanyagokból (speciális, tíz nanométer hosszú részecskék a kisebb tárgyak, centiméter hosszúak a nagyobbakra) készítenek gépeket, bútorokat, autókat, repülőket, hajókat, épületeket: bármit, bárhol, bármikor. A célpiac az egyéni fogyasztó, a ma használatos tárgyak zömét otthon állítjuk majd elő, a nagyobbakat a szomszédban".

Van még egy kis időnk

A miniszter, aki tavaly ilyenkor még az újraiparosításban látta a válságból való kilábalás lehetséges útját, aggódva teszi fel a kérdést: mi lesz a növekedésüket az iparra alapozó országokkal?

Bajban lesznek, akárcsak azok az államok, akik a természeti kincseikre alapoznak. A jövőben ugyanis a "digitális gyáripar mindent mesterséges anyagból állít majd elő".

Matolcsy nyomban meg is nyugtatja az olvasókat: "van még egy kis időnk". A miniszter indoklása szerint "a számítógép ötven év alatt négy szakaszban lett az életünk része: az új amerikai technológia 1952-ből való, ma második, még drága szakaszban tartunk". Hogy az említett folyamatnak pontosan milyen négy szakasza is van, arra a miniszter nem tér ki cikkében.

A hazai ízek és a szövetségi háló

De nézzük a lényegi dolgokat! Mit is tegyünk?

"... fel kell mérnünk a kockázatokat és a lehetőségeket. (...) Szükségünk van egy szövetségi hálóra: kikkel működjünk együtt a digitális gyártásra való átállásban, mert egyedül nem megy" (talán Azerbajdzsán vagy Albánia velünk tart - a szerk.).

"Kell egy tudásterv: az új világhoz sok jó mérnök, sok kutató-fejlesztő, kreatív műhelyek, kitűnő egyetemek (bár egy pár nagy múltú egyetemünk szénszünetre készül, az állam alapítana egy újat - a szerk.), az újat befogadó közösségek családok kellenek".

Ne feledjük, bár össze kell fognunk másokkal, hogy ne maradjunk le, azért a saját utunkat kell járnunk, Matolcsy erről így ír:

"Kell egy terv arra is, hogy mi nem lesz digitálisan gyártható: az ízes magyar élelmiszerek, a turizmus élményei, a gyógyítás, a személyre szabott szolgáltatások, a képességek és tudás fejlesztése"

És ha mindez nem volna elég.

"Kell egy figyelő intézményrendszer, amelyik éjjel-nappal követi a digitális gyártási forradalomra való átállás újabb szakaszait: az állam, a vállalkozások és a közösségek minden döntésére hatnia kell az új ipari forradalomnak" - írj a miniszter az "individuális forradalomról, melyet csak együtt aknázhatunk ki".