3p
A szíriai elnök szerint törvénysértő és kudarcra van ítélve a britek bekapcsolódása az Iszlám Állam elleni nemzetközi légi hadműveletekbe. A terrorizmusról szerinte az európaiak tehetnek. A NATO-főtitkár szerint viszont nehéz elképzelni a jövőt Asszaddal, aki a polgárháborút kezdte és vegyi fegyvert vetett be a népe ellen. Védte viszont a török szövetségeseket.
Ariha egy légi bombatámadás után 2015 augusztusában. Kép forrása: EPA

Bassár el-Aszad a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban kijelentette: a brit beavatkozásból - ugyanúgy, ahogy a nyugati koalíció egészének szíriai hadműveleteiből - csak károk származhatnak, mivel nincs mögöttük összefogott stratégia a terrorizmus legyőzésére. Aszad szerint a nyugati hatalmak szíriai beavatkozása így éppen a terrorizmust segíti.

Határozottan cáfolta azt a brit kormányzati érvet, amely szerint 70 ezer mérsékelt szíriai ellenzéki fegyveres állna készen a szárazföldi hadműveletekre a nyugati légierők támogatásával. „Nincs 70 ezer, még hétezer sincs" – mondta az MTI szerint.

Az európaiak bűnösök, az oroszok hősök

A nyugati hadműveletek szerinte felgyorsítják a terrorizmus terjedését, éppen az európaiak exportálják a szélsőséges iszlamistákat Szíriába, és ez jelenti a fő terrorveszélyt. Szerinte az oroszok védelmezik Európát. A beavatkozás csak akkor lehet törvényes, ha az a szíriai kormányerőkkel összehangoltan zajlik.

Oroszország törvényesen, Szíria engedélyével lépett be a konfliktusba. Arra, hogy orosz szárazföldi alakulatok harcolnak-e Szíriában, Aszad azt mondta, hogy erre nincs szükség, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ez később megtörténhet.

Asszad sok borzalomért felelős

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a szíriai elnök jövőjére vonatkozóan azt mondta: a tárgyalások célja, hogy megteremtsék az átmenetet egy új kormányzathoz Szíriában – jelentette a DTS hírügynökség. Nehezünkre esik Asszadot a megoldás részének tekinteni, mivel ő kezdte a háborút, és vegyi fegyvereket vetett be a saját lakossága ellen. Olyan sok borzalomért felelős, hogy nem képzelhető el egy hosszú távú megoldás részeként.

A főtitkár tévesnek nevezte azt, hogy Törökország olajkereskedelmet folytatna az Iszlám Állammal. Szerinte az ország az IÁ elleni koalíció része, és épphogy bombázza az iszlamisták olajlétesítményeit, szállítási útvonalait.

Nem jelentős az olajcsempészet

Két nappal korábban amerikai források is megvédték a törököket az orosz részről érkező vádtól.  Amos Hochstein energiaügyi megbízott kijelentette, hogy a Törökországon keresztül csempészett olaj mennyisége alacsony, gazdaságilag nem jelentős, és időben is csökkenő tendenciát mutat.

Németország kizárja az együttműködést az Asszad parancsnoksága alatt levő kormánycsapatokkal. A franciák viszont már nem ragaszkodnak olyan szigorúan ahhoz, hogy Asszad egy politikai átmenet előtt feltétlenül távozzon - tudósított az N-Tv.de német hírcsatorna.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG