4p
Ha nagyon szigorúan nézzük a naptárat, akkor a friss statisztikából kiderül, vajon a kormány családvédelmi akcióterve a bejelentés utáni első hetekben fokozta-e a gyermekvállalási kedvet.

Nyilván a gyermekvállalás optimális esetben nem elhamarkodott döntés, és nem csak és kizárólag az anyagi körülményektől függ, a kormány a demográfiai problémák megoldását mégis főként ebben látja. A gyermekvállalási kedv fokozása érdekében február legelején, az évértékelő beszédében jelentette be Orbán Viktor a kormány családvédelmi akciótervét, mely főként anyagi oldalról közelíti meg a kérdést - írja az mfor.hu.

Az akkor még csak terv szintjén létező intézkedések elméletileg el is oszlathatták volna több, gyermeket tervező pár kétségeit, és meghozhatta volna a gyermekvállalási kedvet. A friss számok alapján azonban a bejelentés után első hetekben nem lettek bátrabbak a párok, noha ez a statisztika még csak az első fecske, az intézkedések hosszú távon befolyásolhatják a gyermekvállalási kedvet, mindenesetre a bejelentések hatását már fel lehet mérni. A Központi Statisztikai Hivatal friss közlése szerint szinte pontosan ugyanannyi gyermek született most szeptemberben, mint egy évvel ezelőtt: szeptemberben 7947 gyermek született, ami mindössze 3-mal kevesebb az előző évinél. Ha az elmúlt hónapok trendjét nézzük, akkor sem hozott fordulatot a szeptember, mivel a mostani friss adat, 36-tal kevesebb az előző havinál.

A január-szeptember teljes időszakot nézve idén 66 257 gyermek jött a világra szemben a tavalyi 67 323-mal, arányaiban nézve ez 1,6 százalékos csökkenést jelent.

Mivel szeptember havi adatokról van szó, megyei szintű, negyedéves statisztikát is közölt a hivatal, ami alapján nagyjából egy megosztott ország képe rajzolódik ki. Ha nem is nagy arányban, de némi növekedés figyelhető meg

  • Pest megyében (2 százalékkal több, 9272 élveszületést regisztrált a hivatal),
  • Komárom-Esztergom megyében (4 százalékkal több, 2085 gyermek született),
  • Veszprém megyében (3 százalékos növekedés után 2150),
  • Tolna megyében (1379 gyerek született, ez 1 százalékkal több az előző évinél),
  • és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (a megszületett 4345 gyerek 1 százalékkal több az előző évinél).

Zala és Somogy megyékben ugyanakkor kiemelkedő mértékű a megszületett gyerekszám csökkenése. Zalában szeptember végéig idén 1410 gyerek született, ami 11 százalékkal kevesebb az előző évinél, Somogyban pedig 5 százalékos csökkenés után 1810 élveszületést regisztráltak.

Megugrott a házasságkötések száma

A KSH adatai szerint a házasságkötések száma nagymértékben emelkedett szeptemberben, 8625 pár lépett frigyre, ami 29 százalékkal, 1957-tel több a 2018. szeptemberinél. A növekedés azonban nem egyszeri kiugrásként értékelhető, és nem annak köszönhető, hogy esetleg egyre több pár választja a nyári szezon helyett az év kilencedik hónapját a házasságkötésre. A teljes idei évet nézve megfigyelhető a látványos növekedés: 52 079 pár kötött idén házasságot, ami a tavalyinál 20 százalékkal több.

A szezonon kívül eső január volt az egyetlen hónap, amikor kevesebb frigyet anyakönyveztek, mint egy évvel korábban. Ezt követően február–márciusban kismértékben, április–májusban átlagosan 8,5 százalékkal, júniusban pedig számottevően, 16 százalékkal több házasságot anyakönyveztek az egy évvel korábbihoz képest. Ez az emelkedő trend tovább folytatódott és a szezon csúcsát jelentő július–szeptemberben kiugró mértékben, átlagosan 33 százalékkal többen léptek frigyre, mint 2018 azonos hónapjaiban. A 2019. január–szeptemberi időszakban kötött házasságok száma a legmagasabb érték 1990 óta.

Fokozódik ugyanakkor a természetes fogyás mértéke is. Mivel az élveszületések száma csökkent, a halálozások száma pedig stagnált, így a természetes fogyás a tavalyi első kilenc havi 30 227-tel szemben 31 279 fő volt idén, ami 3,5 százalékos növekedést jelent.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG