3p
2017-ig évente 15 ezer szír menekültet akar befogadni az Egyesült Államok a következő költségvetési évtől. Az ország eddig sem tett komoly lépéseket azért, hogy enyhítsen az Európára nehezedő súlyon, és a mostani vállalása is inkább csak az emberileg elvárható minimum.

Akik eddig azt kérdezték, hogy miért nem az Egyesült Államok fogadja be a menekülteket, ha úgy is ők okozták a felfordulást a Közel-Keleten, vasárnap egyenesen John Kerry külügyminisztertől kaphattak választ.

Az amerikai politikus sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az ország az elkövetkezendő két évben kész további 30 000 menekültet befogadni 2017-ig, így összesen százezer emberen segíthetnek. Kerry ezt az után jelentette be, hogy tárgyalt Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszterrel az Európát sújtó migránsválságról.

Elég ez bármire is?

Az Egyesült Államok eddigi szerepvállalása a menekültkrízisben meglepően gyenge: a világhatalom eddig mindössze 1500 szír menekültet fogadott be, miközben a magyar határon ezrek próbálnak átjutni, Németországban pedig százezrek akarnak letelepedni.

Persze a százezer fő megsegítése eltörpül az európai menekülthullám mellett, de a lépés jelzi, hogy az Egyesült Államok végre elismeri: a probléma nem csak az öreg kontinenst érinti, hanem az egész világra kiható problémával kell megküzdeni. A külügyminiszter megjegyezte, vizsgálják annak lehetőségét, miként lehetne még ezt a számot is növelni, azonban a Kongresszusnak először a biztonsági kérdésekről és a finanszírozhatóságról kell megegyeznie, ami nem lesz egyszerű.

Élesen eltér a republikánusok és a demokraták véleménye a válsággal kapcsolatban: míg a demokraták hajlanának arra, hogy még több menekültet fogadjon be az Egyesült Államok, addig a republikánusok a menekültekkel érkező terrorveszélyre hívják fel a figyelmet: ha még több menekültet fogadnak be, nem lesznek képesek megfelelően átvilágítani az országba érkezőket, ami végzetes hiba lehet akkor, amikor az Iszlám Államhoz egyre többen csatlakoznak.

A kvóta további emelése azt jelentené, hogy az Egyesült Államoknak szakítania kellene az eddigi szigorú bevándorlási szabályaival, és gyorsított eljárásban engedélyezni a letelepedést a szír migránsoknak még abban az esetben is, ha a menekültek laza kapcsolatban állnak feltehetően terroristákhoz köthető szervezetekkel.

Nincs sok idő azonban a vitára: az ENSZ is arra kéri a világ országait, hogy együttesen vegyék ki a részüket a válságból és segítsenek a menekülteken, 2016 végéig fogadjanak be több mint 100 000 menekültet. Tekintve az Egyesült Államok vezető pozícióját és szerepét a szíriai polgárháború kirobbanásában, a 100 000 fő befogadása 2017-ig gesztusnak nagyon szép, de elköteleződésnek messze nem nevezhető.

Szíriában lehet a megoldás

Mindeközben egyre nagyobb szükség lenne a krízis teljes felszámolására. Kerry szerint ez a szíriai konfliktusok rendezését jelenti, amely érdekében hamarosan egy asztalhoz ül az orosz és iráni külügyminiszterrel, akiket arra kér, próbálják meg rávenni Bassár el-Aszad szír elnököt, hogy fejezze be a polgárháborút.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Világcsúcs ütemet diktál Magyarország a vagyonosodás tempójában
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 17:16
Mészáros Lőrinc például még Elon Muskot is lepipálja a gazdagodás gyorsaságában.
Makro / Külgazdaság Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 14:31
Megismételte követelését, hogy Takács Péter távozzon posztjáról. A Tisza párt évi plusz 500 milliárdot csoportosítana át az egészségügyre.
Makro / Külgazdaság Plusz pénzhez juthatnak a hazai kkv-k
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 13:27
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 12:01
Erről laptársunk kérdésére beszélt a magyar miniszterelnök. 
Makro / Külgazdaság Itt van Orbán Viktor bejelentése: hitel a magyar kkv-knak három százalékos kamattal
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 10:56
Már hétfőtől elérhető lesz. 
Makro / Külgazdaság Kiszámíthatatlan változásoktól kell tartania a központi bankoknak?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 16:51
A New York-i Fed-vezér szerint igen.
Makro / Külgazdaság Elszakadjunk az orosz olajtól és gáztól? Óriási a megosztottság Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:25
Az energiafüggőség kérdéseit vizsgálta az Europion legújabb felmérésében.
Makro / Külgazdaság Az orosz hírszerzés embere rejthette el a konzervdoboz-bombákat egy lengyel temetőben
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:04
Kukoricás dobozba rejtett robbanóanyagot ásott ki egy litvániai temetőből Władysław D., és elásta egy lengyelországi temetőben. Az autópálya mellett is hagyott a dobozokból, de ezeket egyelőre nem találják.
Makro / Külgazdaság Már számolnak a befektetők a Tisza Párt győzelmével
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 11:36
A kormányváltás reménye miatt erősödhet a forint, erről ír a Bloomberg. Az elemzők is arról beszélnek, hogy ugyan még kockázatos forintba fektetni, de érdemes figyelni a magyar fizetőeszközt.
Makro / Külgazdaság Apró lépésekkel csökken a benzin és a dízel ára
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 10:39
Pénteken is csökkenésről számolt be a Holtankoljak.hu, és szombaton is ez várható. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG