6p

Számos állam- és kormányfő, köztük a magyar miniszterelnök egyik fontos szövetségese, Andrej Babis is érintett a legújabb offshore botrányban, amelyet vasárnap robbantottak ki vezető nemzetközi lapok. A cseh kormányfő azt állítja, hogy nem követett el törvénytelenséget, a kiszivárogtatás célja pedig a közelgő választás befolyásolása. A cseh rendőrség mindenesetre vizsgálatot indít az ő ügyében is. A Pandora-iratok szerint a magyar kormányhoz közelálló személyek is rendelkeztek titkos offshore üzletekkel.

A Pegasus-ügy után itt a Pandora Papers-botrány: gyanús lehallgatások után most a legfelsőbb politikai szintekig is elérő offshore ügyleteket lepleztek le vezető nemzetközi lapok, köztük a német Süddeutsche Zeitung, a brit Guardian, a francia Le Monde és az amerikai Washington Post.

A globális oknyomozó projektben részt vevő újságok

világszerte több száz politikusnál, tisztviselőnél vagy egyéb ismert személynél tártak fel kapcsolatot offshore cégekkel. Az érintettek közt vannak hivatalban lévő és egykori kormányfők, valamint oligarchák és celebek is.

Bár az általában adóparadicsomokban székelő offshore cégek nem feltétlenül illegálisak, gyakran adókikerülésre – vagy egyenesen adócsalásra – használják fel őket.

Babis: titkos kastély Franciaországban   

Andrej Babis cseh kormányfő, aki korábban tehetős vállalkozó, a cseh Agrofert nevű konglomerátum tulajdonos-alapítója és egyben vezére volt, például a gyanú szerint nem átlátható módon vásárolt meg Franciaországban egy birtokot egy kastéllyal 15 millió euróért.

A Süddeutsche Zeitung úgy tudja, hogy

a vételár Babis által ellenőrzött, washingtoni, monacói és a Brit Virgin-szigeteki offshore cégeken keresztül érkezett meg Franciaországba. Babis állítólag így akarta elrejteni az ügyletet, amit nem is jelentett a cseh adóhatóságoknak.

A vétel még 2009-ben, tehát politikai karrierje előtt történt.

Babis éppen a korrupció elleni küzdelem ígéretével lépett be később a cseh politikába az általa alapított, jobbközép Ano 2011 (Elégedetlen Polgárok Akciója) nevű párttal. 2014-től 2017-ig miniszterelnök-helyettes és pénzügyminiszter volt, 2017 decembere óta pedig ő Csehország miniszterelnöke.

A politikus a helyi CTK hírügynökségnek nyilatkozva visszautasította a vádakat. Szerinte semmi törvénytelent vagy rosszat nem tett.

A Prima televíziónak pedig azt mondta:

Ez az én pénzem volt. Nem loptam semmit, adózott pénzekről volt szó.

Úgy véli, hogy „be akarják mocskolni", és így akarják befolyásolni a cseh parlamenti választásokat, amelyekre október 8-9-én kerül sor. A győzelemre a legesélyesebb az ANO, amely a szavazatok 27 százalékát gyűjtheti be.

A cseh ellenzék az ügy felderítését követeli. Mint mondják, ha bebizonyosodik, hogy Babis adót csalt, akkor távoznia kell a politikából.      

Vizsgálat indul

A cseh rendőrség mindenesetre bejelentette, hogy

vizsgálatokat indít a Pandora Papers-ügyekben az esetleges törvénytelenségek feltárására.

Ezek nem csak Babist érintik majd, hanem minden más, a dokumentumokban szereplő cseh állampolgárt.

A cseh kormányfő fontos uniós szövetségese Orbán Viktornak, akit múlt héten fogadott hivatalos látogatáson Prágában. A magyar kormányfő tegnap tett közzé Facebook oldalán egy videót a látogatásról Hajrá, Andrej Babis! címmel.

 Andrej Babis fogadja Orbán Viktort Prágában 2021. szeptember 29-én. MTI/Benko Vivien Cher
Andrej Babis fogadja Orbán Viktort Prágában 2021. szeptember 29-én. MTI/Benko Vivien Cher

Kormányközeli offshore-lovagok

Ami a Pandora Papers egyéb magyar vonatkozásait illeti, az oknyomozásban részt vevő Direkt 36 tényfeltáró portál szerint

az iratokból Rogán Antal és Mészáros Lőrinc bizalmasainak titkos külföldi üzleteire is fény derül.

A Rogán Antal jobbkezeként elhíresült Kertész Balázs, aki korábban maga is fideszes önkormányzati képviselő volt a Belvárosban, 2016. május 9-én vásárolta meg egy Brit Virgin-szigeteki offshore szolgáltató cég, a Nanga Group Ltd. összes részvényét (amelyeket az iratok szerint 50 ezer dolláros értéken tartottak nyilván), és ekkor nevezték ki a cég egyedüli igazgatójának is. A portál megkereste az ügyben Kertész Balázst, de nem kapott választ.

A kiszivárgott adatok szerint  mellette offshore területen üzletelt több olyan ember is, akik fontos szerepet töltenek, illetve töltöttek be az elmúlt évtizedben felépített kormányközeli gazdasági birodalomban.

Az érintett személyek:   

Jászai Gellért, a 4iG informatikai vállalat vezetője, korábban Mészáros Lőrinc cégbirodalmának egyik legfontosabb irányítója, Nyerges Zsolt, az Orbán-család régi ismerőse, Simicska Lajos korábbi jobbkeze és Horváth László kormányközeli vállalkozó, tiszteletbeli kazah konzul.

Jászai Gellért szintén a Brit Virgin-szigeteket választotta három vállalata számára. Az üzletember hazai informatikai cége, a 4iG a portál azon kérdésére, hogy pontosan mely cégekben volt tulajdonrésze, és azok milyen tevékenységet végeztek, nem válaszolt. A 4iG szerint Jászainak „2017 júliusa óta a felsorolt társaságok egyikéhez sincs köze”, valamint „nincsenek offshore érdekeltségei, és nem rendelkezik eltitkolt vagyonnal”.

Nyerges Zsolt egy, szintén a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett cégnek volt az igazgatója egy 2009-es dokumentum szerint. A cég 2011-ben megszűnt. Nyerges annyit közölt, hogy soha nem nyilatkozik üzleti ügyekről. Horváth László pedig egy, szintén a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett vállalatot irányított 2004-től 2010-ig, írja a Direkt36.

Messze vezetnek a szálak

Visszatérve a nemzetközi szálakra, a Pandora Papersben

mintegy 330 politikus vagy tisztviselő, közülük 35 jelenlegi vagy egykori állam- és kormányfő neve szerepel offshore cégekkel vagy ügyletekkel összefüggésben 91 országból.

Köztük van például – Babis mellett – Tony Blair egykori brit kormányfő, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Nikosz Anasztaziadisz ciprusi elnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök közeli bizalmasai, II. Abdullah jordán király, Nadzsib Mikati jelenlegi és Hasszan Diab korábbi libanoni elnök, Guillermo Lasso ecuadori elnök, Uhuru Kenyatta kenyai elnök, valamint számos élsportoló vagy celeb (például Claudia Schiffer) is.

A gyanúba keveredett személyek egy része már reagált: állításuk szerint nem követtek el törvénysértést. A kiszivárgott iratokat mintegy 600 újságíró elemezte két éven keresztül 117 országban.

Legutóbb júliusban robbant ki hasonló nemzetközi botrány. Akkori tényfeltáró riportok szerint

számos államban, köztük Magyarországon újságírók, üzletemberek és politikusok után kémkedett a hatalom a Pegasus-szoftver segítségével.

További részletek az alábbi videóban:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magasabb adóért magasabb nyugdíjat kér a kamara a katásoknak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:59
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta a Pénzügyminisztériumnak a kata és a vagyonadó tervezetéhez kapcsolódó módosító javaslatait, miután azokat az MKIK elnöksége megtárgyalta és elfogadta. A Kamara a kisadózók többletbefizetéseihez magasabb társadalombiztosítási jogosultságot, az alacsony bevételű önfoglalkoztatóknak célzott adózási lehetőséget javasol. A működő vállalkozói vagyon számára adómentességet szorgalmaz, ennek hiányában adóbeszámítást kezdeményez.
Makro / Külgazdaság Perek indulnak a ChatGPT „gazdája” ellen – az egész AI-iparág kerülhet veszélybe
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:16
Betiltatnák a saját magukat fejlesztő mesterségesintelligencia-modelleket is.
Makro / Külgazdaság A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:56
Annyira jó hozamot kínáltak a befektetők a tízéves papírokra, hogy több mint ötszörös mennyiségben adott el az ÁKK.
Makro / Külgazdaság Magasabb fokozatba kapcsol a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság: Varga Juditot és Navracsics Tibort is beidézik
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:46
Hat volt minisztert várnak raportra a parlamentbe.
Makro / Külgazdaság A nemzetközi piacról hoz el egy fontos embert Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:14
Megvan, ki vezeti ezután a Magyar Postát.
Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG