Vasárnapi nyilatkozatában Guido Westerwelle olyat talált mondani, amit talán már maga is megbánt: a görögöknek esetleg több időt kellene adni ahhoz, hogy a tőlük elvárt megszorításos reformokat végrehajtsák. Igaz, nyilatkozatában az is benne volt, hogy ugyanakkor a görögöktől az eddigi szerződések megtartását is megkövetelik, a reformok alapja nem képezheti vita tárgyát, de ez is elég volt ahhoz, hogy a megszorításpártiak országában felhördüljenek – írják német és spanyol lapok.
A német kormány másként gondolja
Meg nem nevezett kormányzati források is közölték, hogy Westerwelle nyilatkozata nem a kormány hivatalos álláspontját tükrözte. „Világos számunkra, hogy Görögországot nem szabad túlerőltetni” – mondta viszont a változatosság kedvéért Georg Streiter pénzügyminiszter-helyettes a Reuters szerint.
Pálfordulás a német politikusok egy részénél
Egyre több német politikus beszél könnyítésekről Westerwelle pénzügyminiszteren kívül is. Steffen Kampeter pénzügyminisztériumi államtitkár szerint a görögöknek „akkor lehet további segítséget adni, ha betartják a szerződéseket”. Majd ő is megjegyzi, hogy nem szabad Görögországot túlterhelni.
Jobboldali vezetők a plafonon
A megszorítások pártján levő német politikusok viszont a plafonon vannak. A legnagyobb német konzervatív párt, a CDU (Kereszténydemokrata Unió) gazdasági tanácsának elnöke, Kurt Lauk például azt mondta, a görögöknek időbeli engedményeket adni csak szemfényvesztés, amely idővel csak egyre drágább lesz. A választások semmin sem változtatnak, Görögországnak változatlanul nincs versenyképes termelése, hatékony adóigazgatása és rugalmas munkaerőpiaca. Az EU-nak ezért ki kell tartania az eddigi megállapodások mellett – így a Handelsblatt.com.
A liberális parlamenti párt, az FDP is keménykedik: frakcióvezetőjük, Frank Schäffler szerint Görögország nem hajtotta végre a trojka előírásait, ezért június végén nem szabad neki a következő 31,2 milliárd eurós részletet átutalni. ”Ha újabb halasztást adnak a hitelezők, akkor teljesen nevetségessé teszik magukat” – tette hozzá. Szerinte ebben az esetben Görögország és a pénzpiaci szereplők tovább zsarolják majd az EU-t, amit az adófizetők fognak megfizetni.
Könnyítések és javítások?
Martin Schulz baloldali politikus (SPD), az Európai Parlament elnöke szerint az volt az alapvető feltétele a konstruktív együttműködésnek, hogy a görögök elkötelezzék magukat a megállapodások betartása mellett. Ezen az alapon állva most lehet beszélni némi könnyítésekről és javításokról.
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




