4p

Úgy tűnik, hogy a márciusi mélypont után lassan helyre kerülnek a dolgok, ugyanakkor optimistának semmiképp sem nevezhetőek a vállalatok.

Márciusban gyakorlatilag összeomlott a magyar beszerzési menedzserindex (BMI), és története legalacsonyabb értékét mutatta. Ezt követően az áprilisi, majd a májusi értékek már kevésbé voltak elkeserítőek, míg a szerda reggel publikált júniusi adatra azt lehet mondani, hogy az utóbbi hónapok után talán a legreálisabb képet festi a várható folyamatokról. A hazai mutató értéke 47 pont volt júniusban az előző havi 40,7 pont után - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság. Ez alapján a válaszadók az előző hónaphoz képest továbbra is kedvezőtlen folyamatokról számoltak be, bár lényegesen enyhébb mértékben.

A BMI üteme még mindig szűkülést mutat, és továbbra is 50,0 pont alatt maradt. A 2020 június havi index nagyobb ugyan a májusi (40,7) értéknél, de így is a valaha volt legalacsonyabb júniusi érték. A korábbi legalacsonyabb júniusi értéket 2009-ben mértek a pénzügyi válsággal kapcsolatban (47,2).

Ugyanakkor ahhoz képest, hogy a BMI márciusi értéke 29,1 pont lett, ami teljes összeomlást vetített előre, most moderált visszaesésről beszélhetünk. Nem mellesleg márciusban az alapvető termelésen kívül mindent leállító Olaszország indexénél is alacsonyabb volt a magyar BMI.

Azt lehet mondani, hogy a 47 pontos érték abból a szempontból indokolt lehet, hogy egyes szektorok, így a magyar gazdaság szempontjából kulcsfontosságú autógyártás kapcsán még mindig nagyon sok a kérdőjel, ami indokolhatja azt, hogy a BMI még mindig szűkülést mutat.

Sokkal optimistább a kép ugyanakkor, ha a magyar adatokat összevetjük akár a német, akár az Európai Unió mutatójával. A német érték 45,2 pont lett, amely a várakozásokat ugyan meghaladta, de hasonlóan a magyar BMI-hez ez továbbra is a gazdaság lassulását mutatja. Ami az Európai Unió ilyen mutatóját illeti, ott a szerdán közölt adatok szerint 47,4 pont lett a beszerzési menedzserindex, amely nem csak a német, de a magyar számot is meghaladja. Összességében persze ez is azt vetíti előre, hogy az idei évben lassú kilábalást várnak a vállalatok. Érdekességként meg lehet említeni, hogy a gazdasági nyitás után az olasz vállalatvezetők kifejezetten optimisták lettek (persze figyelembe véve azt is, hogy ott milyen hatalmas gazdasági károkkal járt a járvány), hiszen az ottani BMI értéke az uniós átlagot is meghaladta, és 47,5 pont lett.

Azt persze érdemes megjegyezni, hogy a BMI nem egy egzakt mutató, sokkal inkább a vállalatvezetők várakozásai, és esetleg a rövid távon tapasztalható hangulati elemek tükröződnek benne. Többek között ez indokolta azt, hogy a magyar mutató miért csuklott össze olyan brutálisan márciusban, és miért lett minden más nagy európai országénál gyengébb a magyar BMI. Akkor az év elején tapasztalható növekedés és optimizmus csapott át hirtelen óriási pesszimizmusba, majd egy mérsékeltebb, de még mindig negatív hangulatba. A trend ugyanakkor azt jelzi, hogy a magyar vezetők látják a folyamatos visszaépülést, hiszen a mélyponthoz képest hónapról hónapra magasabb értékeket látnunk. Hasonló egyébként a helyzet mind a német, mind az uniós indexnél is.

Az egyre kisebb pesszimizmushoz vélhetően hozzájárul az, hogy az EU-n belül immár ismét megnyíltak a határok, és elindult a termelés és a kereskedelem. A gazdasági kilábalás érdekében pedig mind nemzeti, mind közösségi szinten komoly erőforrásokat mozgósítanak a kormányok és a Bizottság. Így, amennyiben nem lesz a járványnak komoly második hulláma, akkor jó eséllyel a következő hónapokban a BMI értékek közelítenek majd a növekedést jelző 50 pont feletti szinthez.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG