3p
Egymilliárdos megtakarítást hoz a Tervezési Hivatal megszüntetése – írja az NGM, feladatait a minisztérium veszi át. Megszűnik a Munkaügyi Hivatal is, de a hivatalok száma ettől csökken, mert egyes funkciókat egy új szervezethez csoportosítanak. Kérdés, mire volt jó egyáltalán, mert ahogy írják, „nem képezett hidat a munkáltatók és az álláskeresők között”.

Döntött a kormány a munkaerő-piaci intézményrendszer átalakításáról, melynek célja a munkát keresők és munkáltatók felől jelentkező igények hatékonyabb kiszolgálása – írja az NGM közleménye. „Az Államreform II. programhoz illeszkedve a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) feladatköreit 2015. január 1-től részben a Nemzetgazdasági Minisztérium, részben Országos Tisztifőorvosi Hivatal veszi át. A lépést elsősorban az indokolta, hogy a Munkaügyi Hivatal a korábbi struktúrában nem képezett hidat a munkáltatók és az álláskeresők között” – írják.

A foglalkozás-egészségügyi, illetve a munkahigiénés szakterületet az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnál, míg a munkavédelmi- és foglalkoztatási szakterület a Nemzetgazdasági Minisztérium apparátusában kap helyet. A képzési terület a szaktárca új háttérintézményéhez, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalhoz kerül. A munkaerő-közvetítéssel összefüggő jogköröket továbbra is a megyei munkaügyi központok és járási kirendeltségek gyakorolják, a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó feladatokat már korábban a Belügyminisztérium vette át.

Az intézményrendszer átalakítása növelni fogja a munkaerő-piaci folyamatok hatékonyságát, mely a munkanélküliség tartósan alacsony szinten tartását is nagyban segíti – állítja a minisztérium.

Az Államreform II. kormányzati szerkezetátalakítás részeként a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal jogutód nélkül megszűnik december 31-el. Feladatait a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezeti egységei veszik át, a lépés egymilliárdos megtakarítást hoz.

A Nemzetgazdasági Minisztérium háttérintézményeként működő Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal fő feladatköre az Európai Partnerségi Megállapodást előkészítő programok kidolgozása volt, ami annak befejeztével és a megállapodás megkötésével megszűnt. A 2011-ben létrehozott hivatal általános feladata egyebek mellett a gazdaságpolitikát megalapozó előrejelzések, elemzések elkészítése, tervezésben való részvétel, szakmai módszertanok kidolgozása volt.

Az NTH az elmúlt két év során a 2014-2020-as ciklusra való felkészülés részeként olyan kiemelt feladatokkal foglalkozott, mint az Országos Területfejlesztési-, illetve az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció megújítása, különféle operatív programok (pl. GINOP, VEKOP) kidolgozása, stb. Az intézmény megmaradt feladatait és folyamatban lévő ügyeit a minisztérium apparátusa veszi át, megszüntetve ezzel a gazdaságtalan párhuzamosságokat a feladatellátásban – fejezi be a közlemény.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
Makro / Külgazdaság Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 12:06
Szerdától érheti újabb meglepetés a töltőállomásokon.
Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG