A geopolitikai hőmérséklet továbbra is magas napjainkban a Fekete-tenger térségében. A Baltikum, illetve Kelet-Európa mellett immár a Fekete-tenger térsége vált ugyanis az Oroszország és az Egyesült Államok közti geopolitikai és hatalmi konfliktus legújabb terepévé. Az ukrán és grúz NATO aspirációkkal, valamint a szervezet hamarosan elfogadásra kerülő új stratégiájával együtt ismét egy forró pont nyílhat meg Moszkva közvetlen környezetében.
A Krím védelme
2014 óta Moszkva sokat fektetett a Krímbe az úgynevezett hozzáférést akadályozó (Anti-Access/Area Denial – A2/AD) rendszerekbe. Felújította a helyi légelhárító és főként a drón-elhárító képességeit. Azon év végén a Fekete-tengeri Flotta megkapta az első nagy hatótávolságú (több, mint 5000 kilométer) elektronikus zavaró rendszerét. A Murmanszk-BN rendszert a NATO és az USA magas-frekvenciájú katonai műhold kommunikációjának zavarására fejlesztették ki.
Nem véletlen, hogy az orosz katonai sajtó jelentése szerint a vadonatúj Sz-500 Prométeusz lég- és műholdelhárító rakétarendszer első hadrendbe állítása a Krímben várható az idén. Az új rendszer már 2000 kilométer távolságból képes a célok észlelésére és a 40N6M típusú rakétája 400 kilométeres hatótávolságú.
A Krím félsziget orosz védelmét jelenleg a Fekete-tengeri Flotta mellett számos repülőgép század – állományában a Szu-25-től a legmodernebb Szu-35Sz-ig – többrétegű légvédelem – élén az Sz-400 rendszerrel –, valamint Bal, Basztyion, illetve Utyosz partvédelmi rakétarendszerek biztosítják.
Mindeközben Lengyelország és Románia 2014 óta versenyez, hogy minél több amerikai katonai képességet tudjon fogadni a NATO bizonytalan keleti szárnyán. Románia mára több amerikai bázisnak ad otthont, miközben vásárolt F-16-osokat és Patriots légelhárító rendszereket is. Idei fejleményként az amerikai légierő januárban jelentette be, hogy a román Turzii légibázison 90 katonával egy MQ-9 Reaper drón-századot állít fel felderítési feladatok végzésére.
Az átfogó román kezdeményezés
Nem véletlen tehát, hogy a román diplomácia vezetőjeként Bodgan Aurescu külügyminiszter dolgozott ki egy új Európai Uniós kezdeményezést a tágabb fekete-tengeri térség elhúzódó konfliktusainak megoldására. A kezdeményezést 10 másik EU-s tagállam (Portugália, Svédország és 8 közép-európai ország) támogatja, amelynek célja Moldova (Transznyisztria), Grúzia (Abházia és Dél-Oszétia), Azerbajdzsán (Karabah) és Ukrajna (Donbasz) válságának enyhítése. A dokumentumban egyetlen- egyszer sincs megemlítve Oroszország, ezzel próbálva elkerülni azt a benyomást, hogy Brüsszel Moszkvával vetélkedik a térségben.
Valóban, az EU még soha nem dolgozott ki a térség elhúzódó – illetve befagyott – konfliktusaira stratégiát, holott egyesek már 3 évtizede jelen vannak. Nem véletlen tehát, hogy noha az Unió bőséges anyagi forrásokkal rendelkezik, stratégiai vonalvezetés híján ezekben a konfliktusokban gyakorlatilag kirekesztésre került. Mindenesetre az EU Külügyek Tanácsa az elmúlt hónapokban kétszer vitatta meg a román kezdeményezést.
Milyen javaslatokat tartalmaz?
De milyen konkrét javaslatokat tartalmaz a dokumentum? Nos, többek között azt, hogy a fent említett konfliktusokra vonatkozó egyetlen politikai határozatnak sem szabad negatívan befolyásolnia a Keleti Partnerség (EaP) országainak orientációját az EU irányába.
A dokumentum javasolja, hogy az EU állítson fel állandó egyeztető fórumot Ukrajnával, Grúziával és Moldovával (mindhárom EaP partnerország), amely az elhúzódó konfliktusokra koncentrál. Ezek az országok egymással és az EU illetékes intézményeivel egyeztetnék az elhúzódó konfliktusokat érintő megoldási törekvéseiket.
Az Uniónak ki kellene neveznie egy magas rangú képviselőt, akinek feladata az EU ezen irányú regionális politikájának a végrehajtása lenne, mint ahogyan feladata lenne azon EU programok felügyelete is, amelyek ezen partnerországokban növelik a nemzeti ellenállóképességet.
A dokumentum felszólít arra, hogy az EU hozzon létre egy biztonságpolitikai dimenziót az EaP keretein belül - ez a dimenzió ugyanis nem létezik az EaP 12 évvel ezelőtti elindítása óta. Ez növelné a partnerországokban az állami és a társadalmi ellenállóképességet azon veszélyekkel szemben, amelyek nem-katonaiak, illetve a civil-katonai veszélyek határán mozognak. Az EaP keretéből kiindulva aztán az EU hozzon létre biztonsági partnerségi megállapodásokat az egyes partnerországokkal.
A dokumentum azt javasolja, hogy az Ukrajnával, Grúziával és Moldovával működő szabadkereskedelmi megállapodások (Deep and Comprehensive Free Trade Agreements, DCFTA) terjedjenek ki az egyes országok szeparatista régióira is, hogy „ösztönözze a kapcsolatokat az érintett országokkal és csábítóbba tegye a jövőbeni újraintegrálásukat”. Ez a felállás Transznyisztria esetében már 2015 óta működik.
Az EU partnerországai számára Törökország is értékes együttműködő lehet az elhúzódó konfliktusok megoldásában. Ankara már gyakorlatilag védhatalomként működik Azerbajdzsán felett, biztonsági partnere lett Ukrajnának – miközben nem ismeri el a Krím-félsziget orosz bekebelezését – és már komoly érdekeltségekkel rendelkezik Moldova törékeny Gagauz régiójában.
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
