Recep Tayyip Erdogan török és Ilham Aliyev azeri államfő az országaik közötti szövetségi viszonyról szóló egyezményt írt alá június 15-én a hegyi-karabahi Susa városában. Az egyezmény Baku számára stratégiai fontossággal bír, mivel megnyitja az utat egy NATO tagállam felé. A Susai Egyezmény ugyanis előrevetít közös erőfeszítéseket az azeri hadsereg átszervezésére és modernizálására, és közös cselekvésre kötelezi a két felet, ha harmadik fél támadja meg bármelyikük szuverenitását.
Moszkva azonnal reagált
A kétoldalú katonai együttműködés hivatalos megerősítése kiújította a vitákat arról, hogy Ankara a jövőben létesít-e katonai bázist Azerbajdzsán területén. Ez azonnali reakciót váltott ki a Kreml részéről. Az orosz külügyminisztérium közleménye leszögezi, hogy „Moszkva szorosan figyelemmel kíséri a fejleményeket egy esetleges török bázissal kapcsolatban azeri területen. Ez a lépés adott esetben Oroszországot kényszerítené, hogy lépéseket tegyen saját biztonságának és érdekeinek megőrzésére”.
Valóban, a török befolyás a Dél-Kaukázusban lehetővé teszi Ankara számára, hogy aktívabb politikát folytasson Közép-Ázsia felé – különös tekintettel az energiában gazdag Türkmenisztán irányába – ez a behatolás viszont csípheti a szemét Moszkvának és Teheránnak.
Moszkvát legalább ennyire zavarhatja a török drónprogram sikere, amely tavaly ősszel, a 44 napos Második Karabahi Háború során ország-világ előtt nyilvánvalóvá lett. Egy évvel ezelőtt a líbiai fővárosban, Tripoliban és környékén folyó harcban a Nemzeti Egyezményes Kormány (GNA) a török drónok segítségével állította meg a kelet-líbiai katonai erők vezetőjét, Halifa Haftart, legyőzve az orosz Pantsir légvédelmi rendszerek ellenállását.
A törökországi drónprogram a 2000-es évek óta Erdogan elnök veje, Selçuk Bayraktar vezetésével valósult meg, a program 2014-ben a török hadsereg vásárlásaival nyert lendületet. Ankara a drónokat főként a PKK elleni küzdelemben, Szíriában és Líbiában vetette be hatékonyan, s mára a világon a 3. helyre emelkedett a drónt használó országok között. Napjainkban Törökország több országba, köztük Katarba, Tunéziába és Ukrajnába is exportál drónokat.
Lengyelek is, lettek is
Lengyelország is felfigyelt a Bayraktar TB-2 drónok hatékonyságára és 24 darabot rendelt Ankarából. Mindezeket kiegészítik még különböző rendszerek, így szimulátorok, „okos” lőszerek és fejlett érzékelők – beleértve csúcstechnológiájú radarok (SAR). Erdogan elnök a lengyel beszerzés kapcsán hangsúlyozta, hogy ezzel erősödik a NATO keleti szárnya. Azt nem tette hozzá, hogy ez aggaszthatja Moszkvát.
Ráadásul Oroszország keleti szomszédjai közül nemcsak Ukrajna és Lengyelország állítja hadrendbe a török drónokat, hanem a napokban Lettország is bejelentkezett vásárlásra.
Mi a tanulság?
De a nagy kérdés az, hogy az azeri győzelem egy az egyben lemásolható-e az ukrán, lengyel, vagy lett hadvezetés részéről? Nos nem igazán. Egyrészről az örmény haderő valóban hagyományos szovjet-orosz taktikát és doktrínát használt a háború során. Ráadásul a török drónok sikeresen semmisítették meg sorra az orosz tüzérségi eszközöket, de még az Sz-300-as légvédemi rakétarendszereket is.
Másrészt azonban az örmény haderő nem rendelkezett azzal a szintű légvédelmi rendszerrel, mint az orosz, mint ahogyan a csúcstechnológiájú elektronikus hadviselési (EW) eszközökkel sem. 2014 végén a Fekete-tengeri Flotta már megkapta az első nagy hatótávolságú (több, mint 5000 kilométer) elektronikus zavaró rendszerét. A Murmanszk-BN rendszert a NATO és az USA magas-frekvenciájú katonai műhold kommunikációjának zavarására, valamint a török gyártmányú Bayraktar TB2 drónok hatástalanítására fejlesztették ki. Az örmény haderő mindezekkel nem rendelkezett.
A Kraszuha hordozható mobil elektronikus harcrendszer (EW) pedig már műholdak ellen is bevethető. Ezt 2015 óta használja az orosz hadsereg, ennek továbbfejlesztése az eddigieknél is modernebb elektronikai, rádiónavigációs- és lokációs rendszerrel, valamint informatikai eszközökkel lett felszerelve. A legutóbbi módosítások egy újabb elektronikus hadviselésrendszer felépítését és katonai osztályba történő átadását feltételezik orosz oldalról.
A zavarórendszer elképesztően sok dologra használható: képes potenciális fegyveres erők felderítésére, légtérellenőrző repülőgépeket (AWACS), illetve radarvezérelt rakétákat is megbénítani, sőt, még hamis adatokat is képesek “feltölteni” az ellenséges elektronikus rendszerekbe. Ez lényegében azt jelenti, hogy akár egy új célpontot is be tudnak táplálni egy ellenséges ballisztikus rakétába. Illetve, állítólag Kraszuhák rejtegetik az orosz interkontinentális rakéták egy részét is a radarjelek elrejtésével, meghamisításával.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Kisebb késés esetén jár a kártérítés.
