Az orosz haditengerészet napján, július 31-én, Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta az 512. számú rendeletet „Az Orosz Föderáció haditengerészeti doktrínájának jóváhagyásáról”. A korábbi haditengerészeti doktrínát 2015. július 26-án hagyták jóvá.
Az orosz haditengerészeti doktrína megújítása már régóta esedékes volt, számos jelentős térségi és nemzetközi változás miatt. Ezek közé tartozik a Szíriai Arab Köztársaságban végrehajtott hadművelet, a Kaszpi-tenger jogi helyzetéről szóló egyezmény 2018. augusztus 12-i aláírása, „Az Orosz Föderáció állampolitikájának alapjai a haditengerészeti műveletek terén a 2030-ig tartó időszakra” 2017-es jóváhagyása, valamint a 2021-es Nemzetbiztonsági Stratégia kibocsátása. Ez utóbbi már tükrözi az Oroszország és a nyugati országok kapcsolatainak éles elmérgesedését.
Nemzeti érdekek, kihívások és kockázatok
A dokumentum jelentősen, nyolcról tizennégyre bővíti Oroszország nemzeti érdekeinek számát a világ óceánjain.
Bővül a nemzeti érdekek értelmezése a nyílt tenger védelme, biztonsága és szabadsága tekintetében. Felhívják a figyelmet arra, hogy Oroszország számára meg kell őrizni „a tengeri nagyhatalom státuszát, amelynek tevékenysége a világ óceánjai stratégiai stabilitásának megőrzését célozza” „a kialakuló policentrikus világ” közepette. Külön megemlítődött a tengeri csővezetékrendszerek biztonságos működésének biztosítása és a globális közlekedési kommunikációhoz való hozzáférés garantálása.
Az Orosz Föderáció sarkvidéki övezetének (AZRF) és az északi tengeri útvonalnak (NSR) fejlesztése felkerült a nemzeti érdekek listájára. Az orosz sarkvidék fejlesztése szempontjából fontos kiegészítést tettek az „Orosz Föderáció kontinentális talapzatának a 200 mérföldes kizárólagos gazdasági övezeten kívüli teljes körű fejlesztésével”. Az a kitétel szerepel, hogy ez az orosz kontinentális talapzat külső határának lehatárolása után lesz lehetséges, az ENSZ tengerjogi egyezményének 76. cikkével összhangban.
Oroszország nemzeti érdekeinek biztosításakor az is fontos, hogy a világ óceánjait régiókra ossza fel – ezeket aztán „létfontosságú”, „fontos” és „egyéb” kategóriába sorolja. Oroszország felségvizein kívül a kizárólagos gazdasági övezet (EEZ) és a határain túli kontinentális talapzat az Északi-sarkvidéki medencében, az Északi-tengeri útvonal vizei, az Ohotszki-tenger és a Kaszpi-tenger orosz szektora „létfontosságúnak” minősülnek.
Figyelemre méltó a nemzeti érdekek biztosításához „fontos” területeinek listája is. Ezek közé tartozik az Azovi-tenger és a Fekete-tenger, a Balti- és Kuril-szoros, a Földközi-tenger keleti része, valamint a tengeri tranzitterületek, amelyek kulcsfontosságúak a világ tengeri szállítás érdekei szempontjából.
Fontos különbség az új haditengerészeti doktrínában az előzőhöz képest Oroszország nemzeti érdekeinek korrekciója a világ óceánjain. A 2015-ös kiadás összekapcsolja az állam és a társadalom igényeit Oroszország tengeri potenciáljával. A 2022-es kiadás ugyanakkor a nemzeti érdekeket „az állam és a társadalom objektíven jelentős szükségleteiként” határozza meg, anélkül, hogy utalna a tengeri potenciálra.
Az új doktrína szerint az Oroszországgal szembeni feltartóztató politikát folytató Egyesült Államok és szövetségesei közvetlenül szembeszállnak Oroszország független kül- és belpolitikájával. Az erőtényező így továbbra is szerepet játszik a nemzetközi kapcsolatokban.
A haditengerészeti doktrína tíz kihívást és fenyegetést határoz meg a nemzetbiztonságot és Oroszország fenntartható fejlődését illetően a világ óceánjainak kapcsán. A legfontosabb kihívások és fenyegetések az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel (beleértve a NATO-tagállamokat is) kapcsolatosak. Ezek az óceánok uralására törekszenek, az a vágyuk, hogy korlátozzák Oroszország hozzáférését az óceánok erőforrásaihoz és a létfontosságú tengeri szállítási útvonalakhoz. Ehhez jönnek még az Oroszországgal szembeni területi követelések, amelyeket számos állam támasztott egyes part menti és szigeti területeivel kapcsolatban.
Az arktikus térség jelentősége
A dokumentum külön kiemeli az Északi-sarkvidék lehetséges konfliktusát, amely az erősödő külföldi haditengerészeti jelenléttel és az orosz NSR feletti ellenőrzés gyengítésére tett kísérletekkel függ össze.
A haditengerészeti doktrína által Oroszország tengeri tevékenységére vonatkozóan azonosított kockázatok közül kiemel bizonyos kockázatokat: az orosz hajóépítő és az olaj- valamint gázipari vállalatok és társaságok elleni szankciókat, az Északi-sarkvidéken a tengeri terület nemzetközi jogi lehatárolásának hiányosságát, valamint az 1936. július 20-i szoros rendszerről (Montreux-i egyezmény) szóló szerződés felülvizsgálatára tett kísérleteket.
A nemzeti tengerpolitika által meghatározott működési régiók listája változatlan maradt, de sorrendjük módosult. Az idei doktrína az Atlanti-óceán térségét a harmadik helyre süllyesztette a listán, míg az Északi-sarkvidék és a Csendes-óceán az első és a második helyet foglalja el. Hangsúlyozzák az Atlanti-óceán térségének három medencére való felosztását – a Balti-tengerre, az Azovi-Fekete-tengerre és a Földközi-tengerre.
Az Indiai-óceán vonatkozásában azon országok listája, amelyekkel a kapcsolatok fejlesztését a régió nemzeti tengerpolitikájának prioritásaként ismerik el, jelentősen bővült. India mellett, amelynek státuszát „baráti kapcsolatokról” „stratégiai partnerségre” emelték, a listán szerepel még Irán, Irak és Szaúd-Arábia. Felhívják a figyelmet arra, hogy fenn kell tartani Oroszország haditengerészeti jelenlétét a Perzsa-öbölben, valamint részt kell vennie a térség tengeri szállításának biztonságának biztosításában, beleértve a kalózkodás elleni küzdelmet is.
A pluszos nyitás emléke gyorsan tovaszállt. 
