Az intézet szerint a költségvetési kiigazítás megfelelő ütemben halad, előrejelzésük szerint GDP-arányosan 3 százaléknál kisebb lesz az államháztartás hiánya 2012-ben. Nem gondolja ezt másképp az Európai Bizottság tavaszi prognózisa sem.
A magyar gazdaság szempontjából kulcsszerepet játszó külső kereslet növekedésére számít a Századvég, mivel az elmúlt negyedévben javultak legfőbb külkereskedelmi partnereink növekedései kilátásai. A költségvetés múlt hét pénteken beadott törvénytervezete is azzal számol, hogy a jövő évi növekedés egyik motorja az export lehet.
Kockázatok és mellékhatások
A gazdaságkutató megjegyzi ugyanakkor, hogy emellett továbbra is rendkívül nagyok a kockázatok, elsősorban az egyes tagállamokon belül kialakult politikai, illetve gazdasági instabilitás miatt. A komoly társadalmi és gazdasági feszültségekkel terhelt országok (Görögország, Spanyolország) viszonylag kis súlyt képviselnek a hazai kivitelben, így ezek a problémák csak akkor érintik közvetlenül hazánkat, ha a válság átterjed más európai országokra vagy az eurozóna egészére. Csökkentették viszont a bizonytalanságot az EKB intézkedései, melyek amellett, hogy stabilizálták a bankközi piacot, megakadályozták a túlzott mérleg-összehúzódást a nyugat-európai bankoknál.
A 2012-es év első negyedévében 0,7 százalékkal szűkült a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest. A fogyasztás stagnálása mellett a beruházások drasztikus zuhanása, valamint az import megugrása miatt csökkent a bruttó hazai termék. Termelési oldalon a kis súlyt képviselő mezőgazdaság tavalyi, bázishatással összefüggő növekedése megtört, emellett visszaesést regisztráltak a feldolgozóiparban is. Ennek megfelelően a tavalyi év húzóágazataiban csökkenést regisztráltak. Az építőipar továbbra is lejtmenetben van, míg a szolgáltatásokat a stagnálás jellemezte.
Sok a közmunkás, gyenge a fogyasztás
A foglalkoztatottság bővülése már öt negyedéve tart, amiben jelentős szerepe volt a közmunkaprogramok felfutásának. A minimálbér emelése és az elvárt béremelés nem váltott ki tömeges elbocsátásokat. A vállalatok a prémiumok és a magasabb jövedelemmel rendelkező munkavállalók bérének visszafogásával alkalmazkodtak a szabályozáshoz. A növekvő aktivitás, valamint a lassan emelkedő munkakereslet hatására a munkanélküliségi ráta emelkedését regisztrálták.
Az infláció érdemben nem változott áprilisig, májusban azonban jelentősen csökkent a ráta. Az áremelkedés lassulásában a gyenge belső kereslet, valamint a piaci szolgáltatások átárazásának áfaváltozással összefüggő előrehozása áll. Az inflációs kockázatok enyhülése miatt lekerült a Monetáris Tanács napirendjéről az alapkamat emelése. Ezzel szemben a hitelkamatok mind a vállalati, mind a háztartási szegmensben emelkedtek, ami a bankok alacsony hitelezési hajlandóságával és képességével magyarázható. A nem árjellegű feltételek szintén szigorodtak, így a vállalatok és a háztartások továbbra is nettó hiteltörlesztői pozícióban vannak.
Növekedés: a kormány optimista
A Századvég előrejelzése szerint a bruttó hazai termék 0,8 százalékkal zsugorodik az idei évben. Jövőre ezzel szemben a GDP lassú, 1 százalékos bővülését prognosztizáljuk. Vagyis a gazdaságkutató szerint a kormány prognózisa túl optimista. Matolcsy György múlt hét csütörtökön beszélt róla, az idei évre stagnálást várnak (a gazdaság egy "picit bővül a második félévben"), míg jövőre - konzervatív tervezés mellett - 1,6%-os növekedést.
Nincs hitel, a reálbérek csökkennek
A kivitel az egyetlen tényező, ami a gazdaság növekedésének irányába hat. A háztartások fogyasztási kiadását visszafogja a gyenge árfolyam, a hitelezés akadozása, valamint a nettó reálbérek csökkenése. Ennek megfelelően a fogyasztás esetében az idei évben 0,6 százalékos csökkenést, jövőre pedig stagnálást vár az intézet.
A lakosság ingatlan-beruházásai várhatóan tovább csökkennek, amit 2013-tól csak részben tud ellensúlyozni a kormányzati állóeszköz-felhalmozás bővülése. A vállalati beruházásokat továbbra is jelentősen visszafogja az alacsony hitelkínálat, a bizonytalan növekedési kilátások, illetve a különadók. Összességében az idei évben a bruttó állóeszköz-felhalmozás 6,2, míg jövőre 1,4 százalékos csökkenésére számítunk.
Nagy a bizonytalanság a különadók miatt: drágább lesz-e az élet?
A gyenge konjunkturális kilátások miatt a foglalkoztatás lényegében csak a közmunkaprogramok következtében nőhet 2012-ben, és mivel a kormányzati intézkedések hatására az aktivitás hasonló ütemben emelkedik, ezért a munkanélküliségi ráta 11 százalékon marad (a kormány prognózisánál ez is pesszimistább várakozás). Az inflációs folyamatokat a gyenge kereslet és a kormányzati indirektadó-intézkedések határozzák meg az elkövetkező másfél évben. A fogyasztóiár-index csökkenő pályára állhat a második negyedévtől, jelentősebb lassulásra pedig a jövő év elején számítunk. A gyorsabb dezinflációt az olajárak süllyedése támogatja, míg a mezőgazdasági termelőiár-index ismételt emelkedése felfelé mutató kockázatot hordoz. Jelentős bizonytalanság övezi emellett az új adónemek (pénzügyi tranzakciós adó, távközlési adó) inflációs hatását.
Az államháztartás az EU-számára (is) releváns ESA-elszámolás szerint GDP-arányosan 4,2 százalékos többlettel zárta a 2011-es évet, a költségvetés fenntarthatósága szempontjából fontosabb, egyedi tételekkel korrigált mutató viszont 5,5 százalékos hiányt jelez a tavalyi évre. Az idei évre tervezett, jelentős mértékű kiigazítás a Századvég szerint megfelelő ütemben halad. Bár mind a bevételi (személyi jövedelemadó, járulékok), mind a kiadási oldalon (gyógyszerár-támogatások) komoly kockázatokat látunk, az év közben meghozott intézkedések, valamint a jelentős tartalék ellensúlyozza a kockázatok nagy részét. Előrejelzésünk szerint 2012-ben az államháztartás ESA-hiánya GDP-arányosan a tervezett 2,5 százalék helyett 2,7 százalék lesz. Az eltérés bőven a hibahatáron belül van, azaz takarékos költségvetési politikával elérhető a tervezett hiánycél - de mindenképp a 3%-os referenciaérték alatt lesz a deficit.
Fontos kormányzati célok tűnnek teljesíthetetlennek
A nemrég benyújtott konvergenciaprogramban szereplő makrogazdasági pálya meghatározásának időpontjában reális feltételezésekre épült, ám az azóta nyilvánosságra került adatok tükrében összességében túlzottan optimistának minősíthető.
A Századvég szerint "különösen bizonytalannak" látszik a hosszú távú foglalkoztatási tervek végrehajtása. A költségvetési pálya a fokozatos egyenlegjavulást tekintve nem változott a tavalyi programhoz képest, az eszközök azonban teljesen átalakultak. A 2011-es konvergenciaprogramban jelentősen csökkenő bevételi és kiadási főösszeg szerepelt 2015-ig.
Az új programban azonban a korábbi deficitcélokat stagnáló kiadások mellett igyekszik biztosítani a kormány, azaz lemondott az állami szerepvállalás csökkentéséről.
Ennél is beszédesebb, mint azt korábban írtuk, hogy az állami újraelosztás szintje az idei, GDP-arányos 50,8%-ról csupán 50,4%-ra csökken jövőre.
A Századvég a konkrét intézkedések esetében a kiadási oldalon lát némi kockázatot a 2013-as költségvetéssel kapcsolatban, azonban ez nem tekinthető jelentősnek.
Kell az IMF, hogy olcsóbban finanszírozzuk magunkat
A magyar állampapír-piaci referenciahozamok és a forint árfolyama jelentős ingadozást produkált az elmúlt három hónapban. Az IMF-fel való megállapodás irányába tett lépés javította a piac megítélését, ám a nemzetközi befektetői hangulat romlása felfelé hajtotta a finanszírozás költségeit. Bár az ÁKK az első negyedévben jelentősen túlteljesítette a forintban állampapírokra vonatkozó éves kibocsátási tervet, mindez azonban magas kamatfelárak mellett valósult meg. Az adósságkezelő elhalasztotta a tervezett 4 milliárd forintos eurókötvény kibocsátását, mivel az IMF-tárgyalások megkezdését követően várhatóan alacsonyabb kamatok mellett történhet a forrásbevonás.
Miközben az adósságválság újabb hulláma érte el az eurozóna egyes országait, a magyar exportpiacokon javultak a növekedési kilátások. A hazai fogyasztás és a beruházás visszaesése miatt viszont idén 0,8 százalékkal csökken a magyar GDP - írja legfrissebb prognózisában a Századvég Gazdaságkutató.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
39 perce
-
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
körülbelül 1 órája
-
Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
2 órája
-
Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
2 órája
-
Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
3 órája
-
Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
3 órája
-
Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
4 órája
Mfor.hu Top24
- Keddtől jönnek az igazság pillanatai a Tisza-kormány számára
- Lehet, hogy kimarad az olimpiáról az egyik legnépszerűbb sport
- Matolcsy György rokona nadrágszíjmegszorításra kényszerül
- Megszólalt a szakértő: erre Magyar Péter milliárdos programjánál is figyelni kéne
- Túl korán örül Európa Trump megsemmisítő vereségének? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
- Kilencmilliárd font sem elég: mentőövre vár az angol futball
- Itt van Magyar Péter 58 milliárdos bejelentése
Makro / Külgazdaság
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság
A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság
Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság
Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság
Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
39 perce
Makro / Külgazdaság
Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
-
Újra a Nébihnél az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás felügyelete
05:40
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
2026. november 8. 10:12
-
Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
2026. november 8. 06:04
-
Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
2026. november 8. 08:43
-
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
2026. november 8. 11:06



