3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Májusban szokatlanul nagy volt a brit kiskereskedelmi forgalom visszaesése. Egyre inkább érződik, hogy az EU-ból való kilépés szerényebb életszínvonalat hoz, noha az effektív kilépésre még sor sem került. Mi lesz akkor, ha már most ilyen a hatás? Még elgondolkozhatnak, választhatják a minél puhább megoldást, kisebb károkkal.

A kiskereskedelmi forgalom visszaesése májusban 1,2 százalék volt, miközben a Reuters felmérésében résztvevő elemzők 0,8 százalékot vártak. A fő ok ebben az infláció lehetett, ami 2,9 százalékra emelkedett, amivel már a hagyományosan magas inflációs célt meghatározó MNB is igen elégedett lenne, sőt, talán már sokallaná is. A brit inflációt elsősorban a font tavaly óta bekövetkező leértékelődése fűtötte, látszik, hogy az ország importérzékeny, így a kereskedelem bármilyen korlátozása további kellemetlenségeket okozhatna.

Általános visszaesés

Mindez még a májusi helyzetet tükrözi, amikor még nem jelentkezett a miniszterelnök által váratlanul kiírt majd elbukott választások utáni bizonytalanság hatása. A visszaesés ráadásul széleskörű volt, szinte minden termékcsoportot érintett, kivéve az üzemanyagokat, melyeknek ára az olajáresés miatt kedvezően alakult. Az inflációt messze nem követte a bérek emelkedése: a tavalyi népszavazás után kialakult bizonytalanságban a cégek kevésbé mernek béreket emelni.

Már a polgárok is okosabbak

A múlt heti választási eredményben már sokak szerint szerepet játszott az életszínvonal csökkenése. Most már érzik a polgárok, hogy az Európai Unió nem csak a szuverenitás egy részéről való lemondásról és az uniós polgárok angliai munkavállalásáról szól, hanem egy olyan komoly gazdasági, kereskedelmi lehetőség, ami sokkal jobb életet biztosít. Ha ezzel tisztában lettek volna a tavalyi népszavazáson, vélhetően más eredmény születik. Ahogy Philip Hammond brit pénzügyminiszter mondta: nem arra szavaztak, hogy az ország szegényebb vagy kevésbé biztonságos legyen.

Konzervatív puhulás

Ezzel a helyzettel most már a Konzervatív Párt és maga a kormányfő is szembe néz, és tisztában vannak vele, hogy egy, az Unióval való kemény szakítást jelentő kiválás további gazdasági károkat okozna, és ezt nagyon nem akarják a polgárok, ezért nincs értelme tovább erőltetni ezt. A párt vezető politikusai egyre inkább egy puhának nevezett megoldást támogatnak, kérdés, hogy ez mit jelentene. Ahhoz, hogy ne érjék további károk a gazdaságot, szükséges lenne a vámunióban és az egységes piacon maradni, viszont ebben az esetben el kell fogadni az emberek, a munkaerő szabad mozgását is.

Az adott helyzetben, ha választani kell, feltehetőleg a jobb életet választják azzal, hogy továbbra is hadd jöjjenek az európai munkavállalók. Ráadásul ez utóbbi probléma magától is mérséklődni fog, hisz a kelet-európai gyors reálbér-növekedés addig fog tartani, amíg le nem csökken az elvándorlás, hisz pont a munkaerő-hiány fűti a béremelést. Ez a kérdés tulajdonképpen a miniszterelnök vesszőparipája volt, aki korábban belügyminiszterként foglalkozott a bevándorlás kérdésével.

Rövid az idő

Az Európai Unióval való tárgyalások a jövő héten kezdődnek, addig kellene a szigetországnak kialakítani az egységes álláspontot. A skót első miniszter azt javasolta, hogy folytassanak pártok és nemzetek közötti konzultációt, hogy a legfontosabb kérdésekben egyetértsenek, ugyanakkor a kormány kisebbségben van a parlamentben, szélesebb konszenzus nélkül csak a DUP északír párt képviselőinek hozzájárulásával tud törvényeket elfogadtatni a parlamentben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG