4p

Magyarország szeptember elseje óta alapesetben nem engedi belépni az országba a külföldieket, az Európai Tanács tegnap elfogadott ajánlásai szerint viszont nem zárhatjuk le a határokat más uniós állampolgárok előtt. A határzár ellenére mind az aktív fertőzöttek, mind a halálos áldozatok száma újabb és újabb rekordokat dönt itthon.   

A tagállamoknak nem szabad korlátozniuk a zöld területekre utazó vagy ilyen területekről érkező személyek szabad mozgását

- a többi közt ez is szerepel azon ajánlások között, amelyeket tegnap fogadott el az Általános  Ügyek Tanácsa (ez az Európai Tanács egyik testülete, amelyet általában a 27 tagállam európai ügyekért felelős miniszterei alkotnak) luxemburgi ülésén.

A Tanács szerint zöld területnek számít az a térség, ahol a 100 ezer lakosra jutó új, regisztrált koronavírus-fertőzések száma kevesebb volt 25-nél az elmúlt két hétben, a pozitív tesztek aránya pedig négy százalék alatt volt.

Az ülésen elfogadott dokumentum kimondja azt is, hogy

a tagállamoknak elvileg még azon személyek belépését sem szabad megakadályozniuk, akik nem zöld térségnek minősülő tagállamból jönnek – őket maximum karanténra vagy teszt elvégzésére kötelezhetik.

Szeptembertől bezárkóztunk

Ezek az ajánlások szöges ellentétben állnak a magyar szabályokkal, amelyek értelmében szeptember elsejétől nagyrészt lezárultak a határaink a külföldiek előtt.

Kocsisor az osztrák-magyar határon Nickelsdorfnál 2020. szeptember elsején. EPA/CHRISTIAN BRUNA
Kocsisor az osztrák-magyar határon Nickelsdorfnál 2020. szeptember elsején. EPA/CHRISTIAN BRUNA

Nem magyar állampolgár személyforgalomban Magyarország területére – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – nem léphet be.

Ez alól csak azok a külföldi állampolgárok kaphatnak felmentést megfelelő igazolás ellenében, akik bírósági ügy vagy egészségügyi ellátás miatt érkeznek, magyar oktatási intézmények hallgatói, fuvarozó tevékenységet végeznek, családi eseményen vesznek részt, hozzátartozójukat kívánják itthon ápolni, kiemelt jelentőségű, nemzetközi vonatkozású egyházi rendezvényen vesznek részt, üzleti vagy gazdasági célból, illetve sport- és kulturális rendezvényre jönnek, vagy egyéb méltányolható okból kérik a beutazást.

A többi külföldi állampolgár csak átutazás céljából léphet be az országba, ők is csak akkor, ha beutazáskor hajlandók alávetni magukat koronavírus-tesztnek. (Magyar állampolgárok átléphetik a határt, de 10 napra karanténba kell vonulniuk vagy – saját költségen – két teszttel kell bizonyítaniuk, hogy nem fertőzöttek.)

Nem kötelező, de...

A külföldiek belépési tilalma, amelyet egyszer már meghosszabbítottak november elsejéig, ugyanakkor önmagában aligha fogja meghátrálásra késztetni a magyar kormányt.

Egyrészt ajánlásokról van szó, amelyek – ahogy a dokumentum is fogalmaz –

jogilag nem kötelező érvényűek, azok átültetése a gyakorlatba a tagállami hatóságok felelőssége.

Másrészt a tagállamok felelőssége az is, hogy korlátozzák-e a szabad mozgást a közegészségügy védelme érdekében.

A Tanács ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy ezeket a korlátozásokat koordinálni kell, azokat egyértelműen és időben – legalább 24 órával az életbe lépés előtt – közölni kell a lakossággal, azoknak arányosnak és diszkrimináció-mentesnek kell lenniük, és el kell őket törölni, amint azt a járványügyi helyzet engedi.

A jegyzőkönyv szerint egyébként a keddi ülésen Magyarországot Varga Judit igazságügyi miniszter képviselte.      

Hiába a határzár, egyre több az áldozat

Az Orbán-kormány arra hivatkozva zárta le a határokat szeptember elsejétől, hogy a külföldiek behurcolhatják a vírust az országba.

Az intézkedést illető uniós kritikákra Orbán Viktor miniszterelnök akkor úgy válaszolt: mondhatnak most, amit akarnak, de

"majd néhány nap múlva azt fogják csinálni, amit mi", mert nem fogják tudni féken tartani a járványt ők sem, ha a határoknál nem vezetnek be új gyakorlatot.

A határzár ellenére az elmúlt másfél hónapban sorra dőlnek meg a negatív rekordok itthon: szeptember eleje óta az aktív koronavírus-fertőzöttek száma 1820-ról 27 ezer fölé, a halálesetek száma pedig 616-ról 1023-ra nőtt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG