Többet árthatnak a Leopardok Ukrajnának, mint amennyit használnak - de mire lenne most valóban szükség a fronton?

Hosszú ideje zajlik a huzavona a német Leopard-2-es tankok Ukrajnába küldése körül. Mint azt egy korábbi cikkünkben körüljártuk, nyugati általános harckocsik (MBT – Main Battle Tank) Ukrajnába szállítása a küszöbön áll, az Egyesült Királyság pedig majdnem teljesen hivatalosan is bejelentette Challenger-2-esek küldését.

Ha nem egy háború zajlana közben, és nem életek megvédésére és kioltására alkalmas sokmillió eurós eszközökről lenne szó, azt mondhatnánk, hogy a Leopardok kapcsán olyasféle huzakodás zajlik a NATO-tagállamok között, mint ami óvodás gyerekek között szokásos. A lengyelek és a finnek küldenének saját készletükből, ám ehhez német engedélyre van szükségük, a németek viszont csak akkor küldenének, ha az Egyesült Államok is küld harckocsikat, a gyártó Rheinmetall pedig közben csendben bedobta, hogy persze, politikai felhatalmazás esetén nagyon szívesen szállítanak, csakhogy 2024-ig(!) nem tudnak Leopardokat harcképes állapotba hozni.

A hírek szerint az Egyesült Államok és Németország képviselői között igencsak heves szóváltás alakult ki a Leopardok kapcsán, és ezután német oldalról arra utaló nyilatkozatok érkeztek, hogy beleegyeznének abba, hogy egyes országok saját szakállukra küldjenek ilyen harci eszközöket. 

Végül aztán nagyon úgy tűnik, hogy mégis megtörtént a nagy áttörés, a legfrissebb, tegnap (január 24-i) esti hírek már arról szóltak, hogy Németország beadta a derekát és vállalta Leopard 2-esek szállítását, és engedélyezi a tankot rendszerben tartó más államoknak is, hogy saját készleteikből átadjanak Ukrajnának. Mi több, még nagyobb fordulatként azt is tudni vélik a jól értesültek, hogy az Egyesült Államok is bejelenti M1A2-es Abrams harckocsik szállítását.

Sok hűhó semmiért?

Mindez az elmúlt hetek huzavonája után döntő fordulatnak tűnik, de tényleg akkora jelentősége lenne a Leopardok, és más nyugati általános harckocsik ukrajnai megjelenésének? Hát nem. Nem azért, mert a Leopard-2-esek, a Challenger 2-esek vagy éppen az amerikai Abramsek ne lennének jó harckocsik. Bár az összes felsorolt típusnak vannak gyenge pontjai, és egyik sem rendelkezik olyan, csodafegyverhez illő képességekkel, mint mondjuk az orosz T-14 Armata (ami viszont nem létezik bevethető mennyiségben és minőségben), a jelenleg az ukrán fronton használatos szovjet-orosz (zömében T-72-es és T-80-as, vagy még ezeknél is régebbi tervezésű) harckocsikkal szemben bőven megállnák a helyüket, sőt.

Akkor miért nincs sok értelme ilyeneket küldeni most Ukrajnának? Először is ott van a számok kérdése. Az Egyesült Királyság egyelőre 14 darab Challengert ajánlott fel, a lengyelek 20 Leopardról beszéltek, és Finnország is legfeljebb valami hasonló mennyiséget tudna bevethető állapotban átadni Ukrajnának. Most úgy tűnik, Németország egyedül is felajánlhat összesen akár 100 tankot is, bár ezek leszállításának idejéről egyelőre nem tudunk semmit.

Maradjunk most e szép kerek százas számnál, egyelőre nagyjából itt tartanak a megerősített felajánlások. Akármikor is jutnak el ezek Ukrajnába, az biztos, hogy használatukhoz személyzetet kell kiképezni, és lehetőleg nem olyanokat, akik életükben nem láttak még harckocsit belülről, és olyan tisztekre is szükség van, akik konyítanak valamit a páncélos- és kombinált fegyvernemes hadviseléshez. Kérdés, tud-e nagyjából 600 ilyen embert most hetekre nélkülözni az ukrán haderő, de tegyük fel, hogy igen. De tankokat nem szokás – és nem is szabad – csak úgy magukban bevetni, tehát kellenek lövészpáncélosok, gyalogsági harcjárművek, ilyen tankokat menteni képes járművek, támogató gyalogság, miegymás, és akkor nagyjából ki lehet állítani egyetlen páncéloshadosztályt az eredeti száz tankból.

A becslések szerint az ukrán erők október elejéig 440 orosz általános harckocsit és 650 egyéb páncélozott járművet zsákmányoltak az oroszoktól, és ezek teszik ki a bevethető ukrán harckocsik „több mint felét”. Azaz valószínűleg nem állunk messze az igazságtól azzal, ha az ukránok tankjainak számát nagyjából 800 körülire tesszük.

Még ha harcérték alapján egy nyugati harckocsit két szovjet-orosz harckocsival veszünk is egyenértékűnek, akkor is az látható, hogy még ez a száz, egyelőre csak elméletben leszállított, kiképzett legénységgel felszerelt, megfelelő egységekkel kiegészített nyugati tank sem fogja drasztikusan megváltoztatni az erőviszonyokat. Különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az oroszok egyhamar nem fognak kifogyni a tankokból, még ha a tartalékokból egyre régebbi és elavultabb eszközöket is szednek elő.

Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök korábban azt mondta, 300 modern nyugati tankra van szüksége Ukrajnának ahhoz, hogy vissza tudja szorítani az orosz haderőt a tavaly február 24. előtti határok mögé. Ezt a kijelentését sokat idézték mostanában, de a mondat eredetileg így hangzott:

"Tudom, hogy lehet legyőzni ezt az ellenséget. De erőforrásokra van szükségen. 300 tankra, 6-700 gyalogsági harcjárműre és 500 lövegre van szükségem."

Mindjárt máshogy hangzik, ugye?

Korlátozott lehetőségek

Ettől még persze jól jönne egy modern nyugati tankokkal felszerelt páncéloshadosztály az ukránoknak, szó se róla. Csakhogy nem lehet úgy nézni a kérdést, hogy a tankok esetleges szállítása csupán plusz lenne ukrán szempontból, minden más mellett, amit amúgy is kapnak. A dolog ugyanis nem így működik. A nyugati fegyverszállításokhoz pénzre, időre, politikai akaratra és logisztikai képességekre van szükség, és ezek mind korlátos erőforrások.

Nézzünk egy konkrét példát! Az ukrán haderő jelenleg rengeteg fajta lőszert használ: 5,56 és 7,62 milliméteres karabélytöltényeket, 100, 105, 115, 125 milliméter kaliberű tanklőszereket, a tüzérségnél pedig a különböző szovjet-orosz és a NATO-rendszerek kavalkádja miatt még ennél is többféle az igény: vannak 75, 76, 100, 122, 152, 155 és 203 milliméteres kalibert használó eszközeik. És nagyjából az összes kaliberből hiány van a fronton harcoló egységeknél, vagy azért mert nem tudnak belőle eleget szállítani az intenzív harcokban érintett frontszakaszokra, vagy azért, mert már a hátországban található raktárakban sincs belőlük elegendő.

Mint arról korábban írtunk, az oroszok által Szoledárnál és Bahmuttól délre az elmúlt napokban elért sikerek egyik fő oka az volt, hogy az ukrán védők egyszerűen kifogytak a tüzérségi lőszerekből. Az egymás után érkező, és kezdetben az ukrán tüzérség által „szétlőtt” orosz gyalogsági rohamok ugyan iszonyatos veszteségekkel jártak, de miután az ukrán tüzérség már nem tudta hatékonyan feltartóztatni az újabb és újabb hullámokat, még a frissen sorozott orosz kiskatonák és a Wagner-zsoldoshadsereg elítéltekből álló egységei is be tudtak nyomulni az ukránok által tartott településekre, ahol véres és kaotikus utcai harcok alakultak ki, amelyekben az orosz számbeli fölény érvényesülni tudott.

Közben azt sem szabad elfelejteni, hogy minden nyugati fegyverszállítás és orosz veszteség, illetve logisztikai probléma ellenére az orosz tüzérség még mindig jelentős számbeli fölényben van, és jóval több lőszert tud kilőni az ukrán állásokra, mint az ukrán tüzérség az oroszokra (egy becslés szerint a Bahmut körüli harcok idején az orosz tüzérség 6-20 ezer lőszert használt el naponta, míg az ukrán átlagosan napi 3 ezret). Hiába pontosabb az ukrán tüzérség, egyszerűen sem elég lövege, sem elég lőszere nincs a front nagyobb szakaszainak folyamatos bombázására, sem az orosz tüzérség „elnyomására”, sem – mint láttuk – az orosz gyalogsági rohamok napokon keresztül történő visszaverésére.

Márpedig a tüzérségnél a tudomány és a haditechnika jelen állása szerint nincs hatékonyabb és olcsóbb módja robbanóanyag pontos eljuttatására az ellenséges célpontokhoz. Egy jól felszerelt tüzérségi dandár egységnyi idő alatt több száz harci repülőgépnek megfelelő mennyiségű robbanóanyagot tud kilőni az ellenségre, miközben eszközeinek beszerzése, fenntartása, a kezelőszemélyzet kiképzési ideje a töredéke egy modern légierőnek.

Vadászból vaddá válhatnak

A háború jelen szakasza ráadásul még inkább a tüzérség felé billenti a mérleget. Miután az oroszokat az ukránok harkivi offenzívája hatalmas területek feladására kényszerítette, majd Herszonból is kivoulni kényszerültek, a front jelentősen lerövidült, és nagy szakaszai a korábbi, 2014 óta zajló „polgárháborúban” éveken át nagyjából mozdulatlan, tehát jól kiépített és megerősített frontvonalakra támaszkodnak. Ahol pedig nem ez a helyzet, ott az oroszok – tanulva a harkivi offenzíva tanulságaiból – az elmúlt hónapokban jelentős erőfeszítéseket tettek mélységi védelmi vonalak kiépítésére, aknamezők telepítésére.

Márpedig azt a háború első szakaszában tökéletesen megmutatta az orosz haderő, hogy miért rossz ötlet megfelelő gyalogsági és tüzérségi fedezet nélkül páncélosokat harcba küldeni páncéltörő kézifegyverekkel és tüzérséggel megtámogatott gyalogság ellen. Egy tank a modern, drónokkal pásztázott, nagy hatótávolságú és pontos tüzérségi fegyverrendszerek által uralt csatatéren nem annyira félelmetes fegyver, mint inkább csábító célpont.

Képzeljük el azt a szituációt, hogy az ukránok a végre leszállított, kiképzett legénységgel ellátott modern nyugati tankokkal nagy offenzívára készülődnek mondjuk Zaporizzsja térségében. Egy száz harckocsiból és a kiszolgáló, támogató járművekből álló összevonást nem valószínű, hogy el lehet rejteni az orosz hírszerzés elől, ezért az ukránoknak arra kéne készülniük, hogy komoly tüzérségi tűz alá kerülnek, amint az orosz lövegek hatótávolságába érnek, hacsak saját tüzérségük előtte szisztematikusan szét nem lő a környéken mindent, ami veszélyt jelenthet. Egy tüzérségi lövedék közvetlen találatát még egy harckocsi is megérzi, de a többi, gyengébben páncélozott jármű biztosan. Ha ez nem lenne elég, egy ilyen veszélyes és egyben csábító célpontot biztosan az orosz légierő is minden erejével támadna, márpedig légvédelmi eszközökből is hiányt szenved Ukrajna.

Orichiv Front, Zaporizhzhia: Video of a group of Russian troops of about 50 men and 3 tanks being hit by Ukrainian artillery fire. Finally, a quick intercept is available where a soldier is yelling, wondering about a retreat - WarTranslated, Dmitri. pic.twitter.com/LJFk9B3Rhk

— Francesco Comito (@FrancescComito) January 21, 2023

A tankok akkor képesek életben maradni egy ilyen környezetben, ha szinte folyamatosan mozgásban vannak, esetleg az ellenséges vonalakat áttörve, az ellenség hátországában nyomulnak előre, és hatékony légvédelmet, illetve légi fedezetet kapnak. De az áttöréshez megint mi kell? Tüzérség, amely képes rommá lőni egy-egy, az áttöréshez kiszemelt frontszakaszon a védelmi állásokat. A tankok, noha végszükség esetén maguk is használhatók tüzérségi eszközként, erre nem alkalmasak.

Tehát mi történne akkor, ha a következő hetekben-hónapokban elkezdenének csörgedezni a modern nyugati harckocsik Ukrajnába? Ha ezeket be is akarnák vetni, akkor bizony hozzájuk való lőszerekre is szükség lesz. Emlékszünk a fenti felsorolásra a most használatos kaliberekről? A Challenger 2-esek a fenti listán nem szereplő 120 milliméteres lőszert használnak, a Leopardok pedig szintén 120 milliméteres, de a Challengerekével nem kompatibilis lőszert.

Szükség lesz – különösen a közel 80 tonnás Challengerekhez – olyan műszaki mentő járművekre, amelyek képesek megmozgatni a szovjet tervezésű tankoknál jóval nehezebb nyugati harckocsikat (egy T-72-es jó húsz tonnával könnyebb még egy Leopard 2-esnél is, ami maga is egy tízessel könnyebb egy Challengernél). Kellenek majd tartalékalkatrészek, a front mögötti javítókapacitás a kisebb meghibásodásokhoz, és kapacitás arra, hogy nagyobb gondok esetén mondjuk Lengyelországba szállítsák ezeket a járműveket, és ott hozzák újra harcképes állapotba őket. És akkor még a szükséges, tapasztalt legénységről, az ő kiképzésükről nem is beszéltünk. Ha a képletbe még bevesszük az Abramseket is, akkor tudni kell, hogy azokban egy a szovjet tervezésű harckocsikkal és a Leopardokkal ellentétben nem egy dízelmotor, hanem egy teljesen más elven működő, teljesen más karbantartást igénylő gázturbina dolgozik. És ha dolgozik, akkor iszonyatos mennyiségű üzemanyagot használ: a harckocsik nem éppen takarékosságukról híresek, de az Abramsek ebből a mezőnyből is kiemelkednek. (egy svéd teszten a Leopard 2-es 7,2, míg az Abrams 14,7 liter üzemanyagot fogyaszott kilométerenként, az amerikai haderőben ráadásul a minden üzemanyagtípussal használható motort kerozinnal szokták használni).

Mindezt azért, hogy egy elméleti lehetőségként élő ukrán offenzíva esetén e harckocsik bevethetők legyenek. Csakhogy az ukrán haderő jelenleg azzal küzd, hogy visszaverje az orosz offenzívákat, és közben a háborúban eddig nem látott veszteségeket szenved. A kiszivárgott információk szerint az ukránok naponta „három számjegyű” veszteséget kénytelenek elkönyvelni elsősorban a bahmuti harcok következtében, és hiába teszik a független elemzők ugyanezt a számot az orosz oldalon 5-600 fölé, a két oldal tűréshatára nagyon más e kérdésben. Nagyon úgy tűnik, hogy Putyin egy újabb mozgósítási hullám politikai terhét is hajlandó lesz bevállalni, hogy az orosz haderő folytathassa azt, amit most csinál, az ukránok viszont nincsenek felkészülve arra, hogy hasonló veszteségeket szenvedjenek el hetekig-hónapokig.

Ukrajna nyugati szövetségeseinek tehát nem arra kellene pazarolni az időt, a pénzt és más erőforrásokat, hogy tankokat küldenek Ukrajnának, hanem minden mozdítható, és lehetőleg a korábban küldöttekkel kompatibilis tüzérségi löveget és tüzérségi rendszert fel kellene pakolniuk, és átadni az ukrán haderőnek, és ugyanezt a lőszerkészletekkel is meg kellene tenniük, majd folytatni a légvédelmi eszközökkel. (Tény, ha megnézzük az alábbi posztban összeszedett, az utóbbi három hétben történt fegyverfelajánlásokat, akkor azért láthatjuk, hogy ezekbe az irányokba is történtek komoly előrelépések, a svéd Archerek várható érkezéséről külön cikkben is beszámoltunk.)

Az ukrajnai háborúban ugyanis eddig is a tüzérség játszotta a főszerepet, és ezután is az fogja. Akár hatékonyan védekezni akarnak, akár átütő offenzívát indítanának az ukránok, legelső sorban tüzérségi lövegekre, és rengeteg tüzérségi lőszerre lesz szükségük, méghozzá minél hamarabb.

Mire játszik Kijev?

Akkor már csak az a kérdés, miért küzdöttek ennyire az ukránok minden lehetséges fórumon a modern nyugati harckocsikért. Egyrészt természetesen nem lehet kizárni, hogy az ukrán hadvezetés lát olyan lehetőségeket ezek bevetésére, amelyek legalább részben megkerülik a fenti problémákat, és reménykednek abban, hogy a logisztikai nehézségeket le tudják majd küzdeni.

We appreciate there's still a bit of angst about sending tanks to Ukraine. We're here to help.#freetheleopards pic.twitter.com/4hFK7onQBr

— Defense of Ukraine (@DefenceU) January 18, 2023

Valószínűbb azonban, hogy az ukránok egyrészt politikai nyomásgyakorlásra, illetve elterelésként használhatták fel a Leopardok ügyét. Amíg mindenki ezzel foglalkozott, más eszközökből rengeteg felajánlást tettek a nyugati államok, amelyek a hírekbe is alig kerültek be, pedig mint láttuk, jelentőségük akár nagyobb is lehet.

Az is lehetséges, hogy az ukránok hosszú távra készülnek, és azért próbáltak most nyomást helyezni az európai, elsősorban a német döntéshozókra, hogy amikorra majd valóban hasznát veszik a nyugati tankoknak, már tényleg ott legyenek. Ha azt nézzük, hogy közel egy év telt el a háborúból a mostani felajánlásig, és újabb hónapok telhetnek el a tankok valódi leszállításáig és szolgálatba helyezésééig, akkor azt mondhatjuk, nem is számoltak rosszul.