Március 31-én több orgánummal egyetemben lapunk is közzé tette a miniszterelnöknek szóló nyílt levelet, mert valljuk: a szabad tájékoztatás életeket menthet. Ez a figyelemfelhívás is fontos jelzés volt arról, hogy a járvány alatti talán még nehezebb lett hiteles információkhoz jutni, pedig épp ebben a speciális időszakban lett (lenne) alapvető, hogy őszinte, átlátható és konkrét tájékoztatást kaphassanak az olvasók (és nézők).
A TASZ épp ezt a tendenciát kutatja legfrissebb felmérésében, amely a 2020. március-2021. január közötti időszakot dolgozza fel a szerkesztőségek szemszögéből. 15 független médiumot keresett meg azzal a fő kérdéssel, hogy a közhatalom mennyire akadályozza meg a független magyar sajtó működését?
Korábbi kutatásaikból is körvonalazódott, hogy igen változatos eszközöket vet be a közhatalom ennek érdekében, de a pandémiában tovább romlott a helyzet.
„A vizsgált időszakban ugyanis még a korábban megszokottnál is nehezebben jutottak releváns információkhoz a független sajtótermékek, ami ahhoz vezetett, hogy óriási információhiány alakult ki a járvánnyal, annak hatásaival és kezelésével kapcsolatban” – írja kutatásában a TASZ.
A szerkesztőségekhez intézett témakörök többek között ezekre vonatkoztak:
- újságíró ignorálása (kérdések meg nem válaszolása)
- nyílt elutasítás (’X’ médiumnak nem nyilatkozunk)
- fizikai távolságtartás
- sajtótájékoztatós trükkök (későn kiküldött meghívó)
- erőszakos vagy fenyegető fellépés
- sztorilopás (téma átadása a kormánypárti sajtónak)
- hiteltelenítés, megbélyegzés
- források megfélemlítése
- Operatív törzs tájékoztatási gyakorlata
- rémhírterjesztés büntetőjogi tényállásának szigorítása
- veszélyhelyzet óta romló tendenciák (reklámbevételek csökkenése, munkaszervezési nehézségek)
A megkérdezett szerkesztőségek első helyen az ignorálást emelték ki. Véleményük szerint főként az állami szervek válaszadási hajlandósága rendkívül rossz, többen említették negatív példaként a minisztériumokat és a kormányhivatalokat, és az egészségügyi intézményeket, ahonnan semmilyen választ nem kapnak, esetleg csak rendkívül lassan, sürgetésre és rossz minőségben érkezik végül válasz. Vegyes a kép a hatóságok, hivatalok, egyéb intézmények kapcsán, többen említették a rendőrséget, mint némileg kommunikációra hajlandó partnert, de a legtöbbet panaszolt szerv az Operatív törzs. A megkérdezettek mindegyike erős kritikát fogalmazott meg a válaszadási gyakorlatával kapcsolatban, ami – tekintve, hogy ez a szerv a központosított járványügyi kommunikáció legfőbb csatornája – különösen visszás.
A nyílt elutasításra példa a következő beszámoló:
„Olyan eset is volt, amikor a városi médiacentrum igazgatója arra hivatkozott, hogy nem talált olyan jogi személyt, ami egyezik a portálunk nevével, úgyhogy mi nem létezünk.”
A fizikai távolságtartás is egy trükk: „Az örök probléma a parlamenti ketrec, oda már igazából nincs is nagyon értelme bejárni, nem is nagyon megyünk. Amit onnan meg tudnak csinálni a kollégák, azt máshonnan is meg lehet, inkább a Fehér Ház előtt állítjuk meg a képviselőket.”
A sajtótájékoztatókkal kapcsolatos visszaélések nagyon megnehezítik a naprakész információk gyors megszerzését, de többen úgy látják, hogy ezeken az eseményeken már régóta nem lehet valódi válaszokat kapni a kérdésekre.
„Biztos, hogy több sajtólista van. Olyanokat engednek oda, akikről egészen biztosan lehet tudni, hogy nem fognak olyan kérdést feltenni, ami minimálisan érdekes lehet.”
Az erőszakos, vagy fenyegető fellépések eddig is a ritka extremitások közé tartoztak hazánkban és elszigetelt, egyedi jellegüket a mostani kutatás is megerősítette. Újabban sokkal inkább olvasók, kommentelők felől tapasztalható fenyegető hangnem, melyben sokszor tetten érhető a kormányzati retorika hatása, például azzal, hogy a portál Facebook-oldalán a járványhelyzettel kapcsolatos híreket rémhírnek, álhírnek bélyegzik a kommentelők, akik ezzel összefüggésben fenyegetőznek.
A sztorilopás jelenségét igen eltérő mértékben érinti az egyes portálokat: de mind helyi, mind országos lapok beszámoltak arról, hogy az utóbbi időben is tapasztalták a jelenség létezését, azonban nem mindegyikük értékelte azonos jelentőségűnek a problémát.
„Sajátos, hogy fotókat, videókat szerettünk volna csinálni kórházakban, vállalva minden szabály betartását, de semmit nem engedtek – viszont éppen egy erről szóló megkeresésünk és cikkünk után jött ki egy fotóriport egy kórházból”.
A hiteltelenítés, megbélyegzés több formában jelentkezik, melynek talán legkevésbé ártalmas megnyilvánulása a kormánypártok retorikájához igazodó dehonesztáló jelzők alkalmazása a kormánypárti médiában, mely általában megmarad a címkézés szintjén. Súlyosabb probléma, és a megkérdezettek szubjektív észlelése szerint is jelentősebb hátrányt okoz, amikor az adott sajtótermék hitelességének, szavahihetőségének, szakmai kredibilitásának aláásását szolgálják ezek a megjegyzések, tehát amikor az újságírói munkát nem (csak) egy (vélt) ideológia követése miatt támadják, hanem hazugsággal, álhírek, valótlanságok terjesztésével vádolják.
A források megfélemlítése is magas pontszámot kapott a megkérdezettektől, és szomorú, hogy hazánkban az informátorok, források az esetek elsöprő többségében kizárólag név nélkül hajlandóak nyilatkozni, vagy még így sem, és már a kapcsolatfelvételhez is sokan anonim csatornákat választanak. De voltak, akik a jelenségért az általánosan represszív légkört okolták, és sokan említették azt is, hogy öncenzúra működik: sokan már nem tudják reálisan megítélni, mire számíthatnak, ha információt adnak a sajtónak.
„Nagyon fél mindenki: ha mond is valaki valamit, akármilyen helyről legyen szó, azt csak név nélkül. A munkának az a legnagyobb akadálya, hogy totálisan, az egész ország retteg. Minél kisebb a település, annál inkább igaz ez.”
Az újfajta akadályoztató tényezők között említi a kutatás a Közérdekűadat-igénylés teljesítésére rendelkezésre álló határidő meghosszabbítását és a közhatalom által indított peres eljárások megszaporodását is.
Hálátlannak nevezte Ukrajna vezetését. 
