Ha az ember csak a hazai inflációs adatokat nézi, akkor akár azt is gondolhatná, hogy minden rendben van a magyar gazdaságban. Hogy is ne gondolná ezt, amikor egy év alatt nagyot fordult a világ. Míg 2025 februárjában az Európai Unió 27 tagországa közül még nálunk volt a legmagasabb az éves fogyasztóiár-index – s egész Európában is csak a töröknél, a moldávnál, az orosznál és az ukránnál alacsonyabb –, addig a múlt hónapban már csupán hat EU-tagállamban volt kisebb a pénzromlás, s a nem uniós országok közül is csak az egymással gazdasági és monetáris unióban lévő Svájc és Liechtenstein kettőse került elénk az adataikat a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körkép elkészültéig nyilvánosságra hozott államok közül.
Igaz, ehhez kellett az állam beavatkozása, az a bizonyos árrésstop, amely nélkül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és az elemzők becslései szerint is 1,5 százalékponttal magasabb lenne az infláció. Vagyis több mint a duplája a most februári 1,4-nek – amivel viszont már a rangsor második felében találnánk magunkat, igaz, még akkor se a végefelé. Más kérdés, hogy e „jó világnak” márciusban vége szakadhat, akkor ugyanis már a tavaly március 17-én bevezetett árrésstop által alacsonyra levitt érték lesz az egyéves viszonyítási alap, ami azt jelenti, hogy azon nehezebben lehet majd domborítani.
Különösen, hogy az újabb, ezúttal a Közel-Keleten kitört háború az olajárak durva megemelkedése miatt az egész világot inflációs nyomás alá helyezheti. Miközben ez a folyamat már februárban – még az ottani fegyverek eldörrenése előtt – elindult. Az adatait a Privátbankár Európai Inflációs Körkép elkészültéig publikált 40 európai országból 16 számolt be a januárinál magasabb éves fogyasztóiár-indexről, eggyel több, mint ahány alacsonyabbról, miközben kilencben stagnált a pénzromlás. Egy hónappal korábban még bő többségben voltak az inflációcsökkentők, de az azt megelőző hónapokban is. Utoljára tavaly szeptemberben volt több olyan állam, amely fogyasztóiár-indexe az egyik hónapról a másikra emelkedett, mint ahányé mérséklődött.
Most februárban a legjobban a kiugróan magas inflációjával már jó ideje sikertelenül küszködő Törökország ezen rátája nőtt januárhoz képest, 0,88 százalékponttal, megelőzve Finnországot (0,8 százalékpont) és Franciaországot (0,7 százalékpont). A pólus másik, pozitív végén Norvégia áll, 0,9 százalékpontos egyhavi inflációcsökkentéssel, a második helyen Fehéroroszország (-0,8 százalékpont), de a harmadik helyen már Magyarország jön (-0,7 százalékpont).
Hasonló eredményre és helyezésre számíthatunk az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat által ma délelőtt publikálandó rangsorban, amely a harmonizált fogyasztóiár-indexek összehasonlítása alapján készül.
Ezzel az egységes módszertan alapján számított mutatóval mérik és hasonlítják össze az EU tagállamainak inflációját. Azt mutatja meg, hogy egy meghatározott időszak alatt (általában havi vagy éves összevetésben) mennyivel változtak a fogyasztók által megvásárolt termékek és szolgáltatások átlagos árai. Azért nevezik harmonizáltnak, mert az EU-tagországok statisztikai hivatalai ugyanazt a szabványosított módszertant alkalmazzák, így az adatok összehasonlíthatók egymással és az egész EU-ra, illetve az eurózónára vonatkozóan.
A cikkünk megjelenéséig elérhető adatközlések alapján – amelyek nem biztos, hogy teljesen megegyeznek majd az Eurostat számaival, ezért csak becslésekként kezelendők – Magyarország egy hellyel jobban áll majd, mint a „sima”, átlagos inflációk összevetésében. Nevezetesen, a hatodik helyen a maga 1,6 százalékos rátájával, Olaszországgal holtversenyben.
Érdekes, hogy a már említett inflációs nyomás egyelőre nem tükröződik az európai jegybankok gyakorlatában. Az egy hónappal ezelőttihez képest ugyanis egyikőjük sem lépte meg az áremelkedések ellen leghatásosabb monetáris politikai eszköznek számító alapkamat-emelést. Sőt, ketten még emeltek is: a lengyelek és ugyebár az MNB.
Bár a tizenhat havi mozdulatlanság után végrehajtott negyed százalékpontos lazításnál az infláció jóval jobban, 0,7 százalékponttal csökkent, az egy hónappal korábbi harmadikról a negyedikre csúsztunk vissza a visszatekintő reálhozamok alapján összeállított ranglistánkon.
Más kérdés, hogy a kormány és az MNB által előszeretettel alkalmazott visszatekintőnél lényegesebbnek számít az előretekintő ráta. Vagyis az, amely azt mutatja meg, hogy a most bankbetétbe tett, illetve befektetett megtakarítás utáni kamat, hozam hogyan aránylik az addig végbement inflációhoz.
A korábbi hónapok Privátbankár Európai Inflációs Körképei itt tekinthetők meg.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
„Szükség esetén minden országot be kell vonnunk ezen ernyő alá” – mondták a török vezetés. 
