3p
Mivel decemberben koppanásig nyitották a pénzcsapot, megugrott a hiány - de a tavalyi egyenlegen így is sokat javítottak.
Így alakult az idei hiány

Megerősítette az előzetes számokat a Nemzetgazdasági Minisztérium: a központi költségvetés 848,3 milliárd forint hiánnyal zárta a tavalyi évet, ami 389 milliárd forinttal kisebb, mint egy évvel korábban.

Az első 11 hónapot 59,3 milliárd forintos többlettel zárta a központi alrendszer (lásd fenti grafikonunkon), ez alapján decemberben óriási, 907,6 milliárd forintos deficit jött össze - ekkora havi hiány az adatsorban példa nélküli.

Volt miből költeni decemberben - és kellett is a gazdaságnak a pénzosztás

A decemberi pénzosztást - illetve a 907 milliárdos rekordhiányt - az NGM így magyarázza:

"az uniós kiadások emelkedése mellett jelentősen növekedtek a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok hazai kiadásai is. Az államháztartási folyamatok tavalyi kedvező alakulása - az államadósság csökkenő mértéke mellett is - lehetőséget adott új programok, célok finanszírozására, amelyekről a Kormány tavaly decemberben nyilvános határozataiban döntött."

A decemberi kiadásokat Varga Mihály az előzetes adatok közlését követő sajtótájékoztatóján azzal is indokolta, hogy a kormány által vártnál (2,5 százalék) alacsonyabb volt 2016-ban a gazdasági növekedés (2,1 százalék), ezért beruházás-ösztönzésre fordított forrásokat az állam, de jutott pénz a nyugdíjasoknak küldött Erzsébet-utalványra is.

Dőltek az adóbevételek 2016-ban

A központi alrendszeren belül a központi költségvetés 771,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 75,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 1,5 milliárd forintos hiánnyal zártak. 2015-ben az államháztartás központi alrendszerének hiánya még 1237,2 milliárd forint volt.

Az NGM azt írja: 2015-höz képest a különbség főként a foglalkoztatáshoz kapcsolódó magasabb adóbevételekre vezethető vissza, amely a kedvező gazdasági folyamatoknak és gazdaságfehérítő, valamint foglalkoztatáspolitikai intézkedéseknek köszönhető. Jelentősen emelkedtek továbbá a költségvetési szervek és a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok saját bevételei is, elsősorban az uniós programok támogatási előlegei következtében. A kedvezőbb költségvetési egyenleghez emellett az uniós támogatások utólagos megtérítései is hozzájárultak - írják.

Márciusban lesz teljes a kép

A pontos, az önkormányzati alrendszerrel és a kormányzati szektorba besorolt nem államháztartási szervezetekkel, valamint az egyéb módszertani korrekciókkal együtt teljes körűvé váló adatok március végén, az Európai Uniónak hivatalosan megküldött jelentésben kerülnek publikálásra - írja az NGM.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG