2p
Sok ezer új munkahelyet és több kifizetett bért jelent a boltok vasárnapi újranyitása.

A vasárnapi újranyitás miatt mindenképpen több ezer ember felvételére van szükség az ágazatban – mondta a Világgazdaságnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Az 50 százalékos vasárnapi pótlék önmagában több tízmilliárd forinttal emeli meg a cégek bértömegét.

Emelni kell a fizetéseket

Ugyanakkor nemcsak a bérpótlék növeli a költségeket, hanem az is, hogy a szakemberhiány miatt időközben sok helyen – több nagy kereskedelmi láncnál akár tíz százalék feletti mértékben is – emelni kellett a fizetéseket ahhoz, hogy megtartsák a munkaerőt és megőrizzék a versenyképességet.

Ahogy arról a Privátbankár.hu is beszámolt: a SPAR-nál átlagosan 10 százalékos béremelésről született megállapodás, a Lidlnél az idén 8 százalékkal emelkedik mintegy 4000 alkalmazott bére, a Tescónál is kezdődnek a bértárgyalások. A Kika januártól bruttó 15 ezer forinttal emelte dolgozói fizetését, korábban az Auchan áruházlánc emelte átlagosan tíz százalékkal a dolgozói béreket azért, hogy itthon tarthassa a munkavállalóit, megelőzze a munkaerőhiányt.

100 százalékos bérpótlékot szeretnének

A kereskedelmi szakszervezetek ugyanakkor 100 százalékos pótlékot szeretnének vasárnaponként, amely a boltzár idején járt a rendkívüli munkavégzésért - a vasárnapi munkavégzés tilalmával együtt ezt is elsöpörte ugyanis az Országgyűlés, pedig erről nem szólt volna a népszavazás. Az akciót egyébként felkarolta az MSZP, amely nemrég törvénymódosító javaslatot is benyújtott a pótlék megduplázása érdekében.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter és Vitályos Eszter is helyet kap a Fidesz padsoraiban
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 16:36
Megalakult a Fidesz frakciója.
Makro / Külgazdaság Negatívról stabilra – döntött a hitelminősítő
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:37
Jó hírt kapott a kínai gazdaság.
Makro / Külgazdaság Mosolyt csalt Magyar Péter arcára Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 13:17
Itt a válasz a hétfői levélre.
Makro / Külgazdaság Ukrán segítséggel épülne a lengyel drónarmada
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:58
Kell az ukránok szakértelme.
Makro / Külgazdaság Hiába a fölényes Tisza-siker, Varga Mihályék még nem lazíthatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:49
Ezt mutatja a Monetáris Tanács keddi kamadöntése előtt az Mfor Elemzői Konszenzus.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a Tisza-kormány egyik legnagyobb gazdasági kihívása
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 12:18
Az Orbán-kormány 16 éve alatt összességében nem sikerült csökkenteni a Budapest és a vidéki régiók közötti gazdasági különbségeket. 2016 környékén valamelyest szűkült az olló, de a 2020-as évek után visszatértünk a startvonalra, vagy talán még azon is túlra. A Tisza most ismét nekikezdhet a felzárkóztatásnak.
Makro / Külgazdaság Érdekes közleményt adott ki a kormány, Orbán Viktorról szó van benne, a vagyonmentésről nem
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:04
Nem tűnik el hetekre a leköszönő miniszterelnök? De mi a helyzet a bécsi repülőtérről felszálló magángépekkel?
Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG