4p
A sertéspestis miatt jósolt és várt drágulás már szeptemberben élesen megmutatkozott egyes termékek áraiban. Soha ilyen nagy összeget nem kellett kiadni sem a párizsiért, sem a sertéshúsért, mint most a kilencedik hónapban.
Kép forrása: Fazekas Sándor Facebook oldala.

Szeptemberben némiképp mérséklődött az alapvető élelmiszerek drágulása, annyira kiugró értékeket ugyanis nem találtunk gyűjtésünk eredményeként, mint amilyenekről a kedd reggeli cikkünkben beszámoltunk. Példaként a vöröshagyma kilójáért augusztusban duplaannyit kellett kifizetni, mint két évvel korábban, a friss adatok alapján a 2017-eshez képest 82, a tavalyihoz mérten pedig 32 százalékkal hagyunk többet a boltokban ezért a termékért. Enyhült a nyomás a többi zöldségféle esetében is, ami főként azzal magyarázható, hogy több esetben megjelenhettek a hazai termékek is a boltok polcain, növekedett a kínálat, ami minden esetben ármérséklő hatással bír.

Míg hosszabb távon, 2017-es bázison nézve árcsökkenés figyelhető meg a kristálycukor esetében, tavalyhoz mérten átlagosan már 7 százalékkal kell többet adni ezért a termékért. Vagyis úgy tűnik, mintha a piacot ért kínálati sokk után lassan kezdene visszakorrigálni a fogyasztói ár. 2017-től kezdődően az európai cukorpiaci kvótarendszert ugyanis eltörölték, ezáltal a termelőket és a tagállamokat sem korlátozta semmi sem a nagyobb termelésben. A piacra nagyobb mennyiség került, ami drasztikusan letörte a világpiaci árakat. Mivel Magyarországon gyakorlatilag megszűnt létezni a cukorgyártás - a korábbi 12 gyárból ma már csak egy van talpon - a hazai fogyasztók számára szükséges mennyiség biztosításában nagy szerepe van az exportnak.

Szembeötlő azonban, hogy az egyre nagyobb veszélyt jelentős sertéspestis hatása már meglátszik a fogyasztói árakon. Noha idehaza még csak vaddisznókban mutatták ki a betegséget, más országokban a sertésállományt is megtizedeli, ami miatt a helyiek igényét nagyobb mennyiségű export révén lehet kielégíteni. Ez pedig - nagy szavakkal élve, egy világméretű hiány - a világpiaci árakat is felnyomja, ami a hazai árazásra is hatással van. Ráadásul elméletileg a termelőknek, exportcégeknek az esetlegesen magasabb külföldi ár, a gyengébb forint miatt jobban meg is érheti külföldi piacra szállítani.

Az egyébként, hogy Magyarországon még csak a vaddisznókban mutatták ki a sertéspestist, nem jelenti a hazai sertésállomány érintetlenségét. A veszélyeztetett területen lévő, kerítéssel nem megfelelően védett állományoknál a védekezés egy formájaként jelenik meg a kényszervágás. Ez pedig a hazai kínálatot csökkenti majd.

Ezen tényezők és körülmények miatt szólnak egy ideje a sertéshús közelgő drágulásáról a hírek, melynek első apró hulláma már meg is mutatkozik a Központi Statisztikai Hivatal adataiban.

Augusztushoz képest a sertéscomb kilójáért 2,9 százalékkal többet kellett fizetni szeptemberben, 1410 forintot. A 2015 év elejéig visszatekintő havi és a 2008-ig visszamutató éves átlagos árak alapján ennyibe még soha nem került ez a húsféleség.

2018 szeptemberéhez képest is szignifikáns változásról árulkodnak a számok: 18 százalékkal hagyunk ott többet a boltban a sertéscombért.

Ennél szerényebb emelkedés történt a rövidkarajnál, az 1620 forintos egységár 1,3 százalékkal magasabb az augusztusinál és 9 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőttit. Noha ez is történelmi csúcsárnak tekinthető, egyszer, 2015 decemberében már 1610 forintot kellett adni a karajért.

Megugrott a sertéshúsból is készülő egyéb termékek ára. Pontosabban a sertéshús piacát fenyegető veszélyek még úgy is megmutatkoznak a statisztikai átlagárban, hogy szárazkolbász, gépsonka és párizsi is készülhet más húsféleségből.

A szárazkolbász kilója 3660 forint volt szeptemberben, ami 3,4 százalékos havi és 6 százalékos éves áremelkedés eredménye. Hasonló a helyzet a párizsi esetében is. Az 1600 forintos rekordár 3,2 százalékkal magasabb az augusztusinál és 11 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
Makro / Külgazdaság Ez várja a benzinkúton kedden
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:58
Ideér az újabb iráni rakétázás hatása?
Makro / Külgazdaság Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:52
Az autóipar, a gépgyártás és a villamos berendezések gyártása terén van a legnagyobb gond.
Makro / Külgazdaság Elképesztő mennyiségű devizán ül Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:09
3411 milliárd dollárra nőtt a tartalék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG