3p
Az elnök a három nagy világvallás vezetőivel akar tárgyalni Rijádban, Jeruzsálemben és a Vatikánban. A legfrissebb értesülések szerint számos Öböl-menti arab állam késznek mutatkozik javítani kapcsolatát Izraellel. Trump Jeruzsálemben egy átfogó izraeli-palesztin béke keretrendszerét vázolja majd föl.
Fotó: MTI/AP/Charles Rex Arbogast

Négy hónap telt el Trump elnök beiktatása óta és a rendszerben már olyan szintű zavarok és feszültségek halmozódtak föl, hogy a Fehér Házból származó források szerint az elnök a legbelső stábjának jelentős felülvizsgálatát fontolgatja. Ennek a várható vérengzésnek több eddigi kulcsembere - így Reince Priebus kabinetfőnök, Sean Spicer szóvivő, Steve Bannon vezető stratéga, sőt akár McMaster tábornok, nemzetbiztonsági főnatácsadó is áldozatául eshet. Egy ilyen lefejezés viszont még tovább növelné a politikai súlyát lányának és vejének a környezetében, ami újabb kritikai hullámot indítana el az elnök nepotizmusáról. Ebben a pillanatban csupán egy dolog hátráltatja ezt: pénteken Trump első külföldi útjára indul Szaúd-Arábia, Izrael és Vatikán állomásokkal, emiatt pedig csúszhat az átalakítás.

Csúcsot szerveznek a tiszteletére

Bár Trumpnak már a kezdet-kezdetétől nagyratörő tervei voltak az amerikai befolyás visszaszerzéséről a Közel-Keleten, ezek (is) mostanra megkérdőjeleződtek. Ahelyett, hogy diktálná az ütemet, Washington egyre inkább Moszkva zenéjére táncol a térségben. A Moszkva, Teherán és Ankara által az elmúlt hetekben összeállított javaslat a szír helyzet megnyugtatására pont azzal járna, amit Washington el akar kerülni: Irán regionális szerepének növekedését és a szír elnök hatalmának konszolidálását.

Ez motiválja tehát Trump első, térségbe vezető útját, amelynek keretében május 21-én Rijádban egy Amerikai-Arab Csúcsot is szervezett a szaúdi fél az elnök tiszteletére. Trump szerint „Szaúdi-Arábia az iszlám két legszentebb helyének őrzője”, ezért itt kell megkezdeni Washington új együttműködését a muszlim szövetségesekkel, hogy legyűrjék a szélsőségeseket, a terrorizmust és az erőszakot. Trump pont ezért választotta körútjának három állomásának ezt a három államot, hogy a három nagy világvallás vezetőivel tárgyaljon Rijádban, Jeruzsálemben és a Vatikánban.

Mit ajánlanak az Öböl-mentiek?

A szaúdiak megértették az új idők új szeleit, ezért május elsején bejelentették a szaúdi védelmi minisztériummal karöltve a ’Szaúdi Ideológiai Hadviselő Központ’ felállítását, amelynek célja olyan kezdeményezések kidolgozása, amelyek segítségével a terrorizmus leküzdhető. Hasonló céllal felállították a ’Nemzetbiztonsági Központot’ is, amely a szaúdi királyi udvar alá tartozik majd.

Káncz Csaba

Egyben a legfrissebb értesülések szerint számos Öböl-menti arab állam késznek mutatkozik javítani kapcsolatát Izraellel. Ennek keretében hajlandóak lennének a telekommunikációs vonalak kiépítésére, az izraeli kereskedelem megindítására és légterük megnyitására izraeli gépek előtt, ha cserébe Izrael befagyasztaná az illegális telepek építését és a Gázai övezettel lazítaná a kereskedelmi korlátozásokat.

A hírek szerint Trump Jeruzsálemben aztán egy átfogó izraeli-palesztin béke keretrendszerét vázolná föl – a legutóbbi washingtoni terv 2014 jutott kátyúba. Ennek elfogadtatása a palesztin politikai megosztottság miatt nem lesz egy fáklyásmenet. Izraeli részről bár kíváncsian várják a részleteket, de a lényeg amúgy is sínen van: Washington két hete már jóváhagyott egy újabb, 440 millió dolláros fegyvereladást a szövetségesének.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A napi egymillió eurós bírság nem elég? Az embercsempészek miatt is elítélte az uniós bíróság Magyarországot
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 11:26
Nem szabadott volna szabadon engedni őket.
Makro / Külgazdaság Valamit nagyon elszámolhattak Moszkvában – árulkodó lépés az orosz jegybanktól
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:53
Visszavonták az inflációs előrejelzést.
Makro / Külgazdaság El a kezekkel a műkincsektől: változtatnának a vagyonadón
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:21
A műkincs nem jacht! Bajokat okozhat a műtárgypiacon a benyújtott tervezet.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos perben marasztalták el az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:11
Jogellenes volt a tanárok sztrájkjogának korlátozása.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:28
Ilyen még soha nem történt korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 08:11
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Makro / Külgazdaság Adott a feladat Kapitány Istvánék számára, mielőtt újra beütne a ménkű
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 07:44
A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában a Tisza-kormány előtt álló rövid és hosszú távú gazdasági kihívásokat mutatja be. Ezúttal a hazai villamosenergia-rendszer kihívásaival foglalkoztak.
Makro / Külgazdaság Elárulta Brüsszelben Magyar Péter, miről fog elbeszélgetni Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 06:46
Az uniós csúcs előtt tartott sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nagy a zaj az AI körül, de hova érdemes a pénzünket rakni?
Litván Dániel | 2026. október 15. 05:46
Rácz Gergely portfóliómenedzser szerint nem érdemes szélsőséges forgatókönyvekben gondolkodni, de lenne olyan mutató, amire ő is felkapná a fejét. Interjú az AI veszélyeiről és az ingatag világgazdasági helyzetről: mire figyel egy profi befektető?
Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG