2p
Annyira hatásosak az importvámok, hogy a londoni elemzők szerint visszavágják majd az euróövezet növekedési ütemét.
Donald Trump a Fehér Házban találkozott az amerikai acél- és alumíniumipar képviselőivel 2018. március 1-jén, majd bejelentette a súlyos importvámok bevezetését. Fotó: EPA / Jim Lo Scalzo

Ahogy arról már korábban írtunk, Donald Trump 25 százalékos importvámot vetett ki az acélra, 10 százalékosat pedig az alumíniumra. Ennek életbe lépéséig csekély mértékű türelmi időt kaptak egyes országok, köztük az Európai Unió is, ez azonban június elsejével lejárt. Londoni pénzügyi elemzők ezek a vámok, valamint az elmúlt időszak több más sorozatos sokkja együttesen most már indokolttá teszik az euróövezeti gazdaság növekedésére adott előrejelzés gyengítését.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni kutatási részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) elemzői az euróövezeti kilátásokról összeállított új tanulmányukban közölték: a valutaunió hazai össztermékének (GDP) idei átlagos bővülésére szóló prognózisukat az eddigi 2,4 százalékról 2,1 százalékra, jövő évi növekedési becslésüket 1,9 százalékról 1,7 százalékra rontották. Ráadásul a bevezetett vámok hatása messze túlmutat szerintük a fémiparon, meglátásuk szerint Trump döntése annak a bizonyítéka, hogy a szövetségesi viszonyok sem védenek meg az új protekcionista irányvonaltól.

Nem ennyire drasztikus?

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, az Oxford Economics közgazdászai legutóbbi elemzésükben közölték: a számítási modelljük szerint nincs olyan EU-gazdaság, amelyben az amerikai acél- és alumíniumvámok a hazai össztermék 0,1 százalékánál nagyobb kárt okoznának, így Magyarországnak sem okoz majd komoly visszaesést. Az Oxford Economics londoni elemzői szerint azonban az esetleges eszkaláció kilátása így is nyomást gyakorolhat az európai üzleti szektor hangulati mérőszámaira, és megakaszthatja a beruházási aktivitás élénkülési folyamatát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG