Nem konvencionális
Immár másfél évvel hivatalba lépése után senki számára nem kétséges, hogy Donald Trump más, mint eddig az Egyesült Államok bármelyik elnöke. Kommunikációjában sokkal kevésbé diplomatikus, döntései néha váratlanok és meglepőek, a nemzetközi kapcsolatokban kialakult, esetenként több évtizedes kapcsolatok nem sokat jelentenek neki. A világ számára így ijesztő jelenség is lett egyben, most viszont saját országa is megtudta, milyen az, ha elnökük elszabadul, önálló utat jár, és nem sokat izgatja az otthoni politikusok véleménye.
Már a csúcstalálkozó előtt jelezte Trump, meglehetősen szókimondóan, hogy elégedetlen országa korábbi politikájával, pontosabban azzal, hogy összevesztek Oroszországgal, és nem is próbálkoztak a béküléssel. Ezzel tulajdonképpen egyet is lehet érteni, hisz tényleg indokolatlan az ellenségeskedés, miután nincs már eltérő társadalmi rendszer, mint a hidegháborúban, a többi, okként felvetődő kérdés pedig hosszú távon nem indokolja a fagyos viszonyt. Kétségkívül az is szokatlan, ha egy csúcstalálkozó előtt az egyik fél saját országa politikáját bírálja, de hát Trump esetében már megszoktuk a rendhagyó Twitter-üzeneteket.
Az a bizonyos választási beavatkozás
Nos, a lényeg: miről is tárgyalhattak a felek, és ebből miről számoltak be? Abban jól láthatóan egyetértettek, hogy országaik közt javítani kellene a viszonyt, az ellenségeskedésnek nincs értelme, ráadásul, ahogy Trump megjegyezte, ketten a világ nukleáris fegyvereinek 90 százalékát birtokolják, már csak ezért is jobb, ha barátkoznak, mintha ellenségeskednek.
A konkrét témák közt nyilván szerepeltek azok, melyeket az amerikai politikai körök a rossz viszony okainak tartanak. Első helyen szerepelt az esetleges orosz beavatkozás a 2016-os elnökválasztási küzdelembe, abba, melynek Trump nyertese lett. Naiv gondolat volt azt várni, hogy Trump pont ezt vesse szemére Putyinnak, vagy, hogy ezzel kapcsolatos válaszát ne fogadja el, hisz akárhogy is nézzük, ha esetleg volt ilyen beavatkozás, ennek ő volt a nyertese.
A kérdést amúgy is elég értelmetlen boncolgatni, hisz egyrészt nehezen deríthető ki az ügy minden részlete, másrészt bármire is jutnak, nincs hová előrelépni a kérdésben. Érdemesebb lehet felkészülni bármilyen külső beavatkozásra a következő választásoknál, hisz magánszemélyek, csoportok, vagy akár más államok is próbálkozhatnak (egy ország védelmének, titkosszolgálatának ez kötelessége, pláne egy szuperhataloménak, nem utólag szoktak panaszkodni).
Krím
A Krím-félsziget kérdése hasonló, megoldással nem kecsegtető téma: annak Oroszország általi bekebelezése befejezett tény, visszafordíthatatlan, ugyanúgy, ahogy Koszovó függetlensége is, és nemzetközi jogilag is pont annyira aggályos. Lehet miatta 100 évig szankciókat alkalmazni vagy ellenségeskedni, kiút nincs belőle. Trumpot nem is izgatja a kérdés, részéről túl lehetne ezen lépni, ha nem is az annexió elismerésével, de kérdés napirendről való levételével.
Szíria
Az egyetlen kérdés, ahol valószínűleg előre is léphettek, az Szíria volt, ahol a látszólagos ellenségeskedés ellenére a két nagyhatalom szorosan együttműködött, és együtt verték le az Iszlám Államot. Az ország így most több befolyási övezetre van osztva, de a legfőbb célt elérték, a béketeremtéshez viszont együtt kéne működni.
Amerikának egyelőre el kell fogadnia, hogy Aszadot az oroszok legalább egy darabig hatalmon tartják, ugyanakkor azt a kérését Oroszország már méltányolhatja, hogy az iráni erőket és egyéb külföldi síita milíciákat vonják ki. Erre utal az is, hogy Putyin intenzíven tárgyal az izraeli miniszterelnökkel, neki pedig ugyancsak ez a legfőbb követelése, különös tekintettel az Izraellel határos területekre.
Végre egy barátságos találkozó
Hogy ezeken túlmenően még miről tárgyaltak, valószínűleg csak később derül ki. Amerikai politikusok sokasága méltatlankodik, hogy az elnök az ő egyetértésük nélkül barátkozik Putyinnal, de hát valószínűleg akkor sem szokta a véleményüket kérdezni, amikor szövetségeseinél kellemetlenkedik, legyen szó kereskedelemről vagy a katonai költségekről. Mindenesetre pozitívum az amerikai-orosz közeledés, még ha csak az elnökök szintjén is, és jó volt egy olyan találkozó felvételeit látni, ahol végre nem pofont osztott Trump, hanem barátkozott tárgyalópartnerével.
Szerinte a labda Moszkva térfelén van. 
