4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Szerdán még csak gyanús lett, hogy a szombaton Angliában rosszul lett két embert valamilyen különleges mérgezés érhette, tegnapra viszont azonosították, hogy ugyanaz az idegméreg hatott rájuk, ami hónapokkal korábban a volt orosz titkosügynökre és lányára. Egyre kevésbé vélelmezhető, hogy az orosz állam állna az ügy mögött.

Vádaskodás

Az első mérgezés március elején történt: akkor Szergej Szkripal volt orosz titkosügynököt és az őt épp meglátogató lányát érte a mérgezés, amiről kezelőorvosaik biztosan azt gondolták, hogy halálos, ennek ellenére többé-kevésbé meggyógyult a két beteg. Ez már eleve furcsa volt, legalábbis abból a szempontból, hogy Nagy-Britannia bizonyítékok nélkül rögtön Oroszországot kezdte vádolni a cselekménnyel, noha valószínűsíthető, hogy ha ők döntenek egy ilyen művelet mellett, akkor nem végeznek félmunkát, és nem marad életben az áldozat.

A Reuters szerint ezt meg is erősítették orosz illetékesek: elmondták, ha valóban egy, az orosz állam által szervezett osztag hajtana végre ilyen támadást, nemhogy az áldozatok, de még számtalan más, ártatlan ember is életét vesztené. Emellett nem sok logika lenne egy idős, régi kém kivégezésében, akit egy kémcsere ügylet folytán adtak át korábban Angliának. Mindazonáltal Nagy-Britannia az orosz államra hárította a felelősséget és orosz diplomatákat utasított ki.

Már a fele sem tréfa

Most azonban meglepő fordulat történt: újabb két embert mérgezett meg ugyanaz az anyag, a Novicsok nevű idegméreg, mégpedig nem messze, 13 kilométerre az első mérgezés helyszínétől. A két ember, egy férfi és egy nő még szombaton lett rosszul, akkor azt gondolták az orvosok, hogy kábítószer-túladagolás áldozatai lettek. Miután állapotuk nem javult, gyanús lett a dolog, és méregre kezdtek gyanakodni. A vizsgálat szerdára ki is mutatta ugyanazt az anyagot.

Ezek után komoly kérdések vetődnek fel, hogy mi történhetett. Van olyan elmélet, miszerint az első mérgezéskor visszamaradt anyaggal kerülhettek véletlenül kapcsolatba az áldozatok. Ez megint csak az orosz állami elkövetés ellen szól: ők azért feltehetően nem hagytak volna hátra mérgező anyagot. Az pedig még kevésbé valószínű, hogy újabb merényletet követnének el, orosz kapcsolattal nem is rendelkező emberek ellen, közel az eredeti helyszínhez, pláne a náluk rendezett foci-vb alatt.

Pancserek lehettek

Az ügy így jól összekuszálódott, ráadásul a környék lakosságát nyugtalanítja, hogy lehet-e még valahol a méregből, veszélynek vannak-e kitéve. A brit kormány a mostani merénylet elkövetésével már nem vádolja Oroszországot, de kitart amellett, hogy az első merényletet ők hajtották végre, ezért felszólították az orosz hatóságot: mondják el, hogy történt a mérgezés, hogy meg tudják állapítani, maradt-e még méreg valahol, és az új áldozatok hogyan kerülhettek kapcsolatba azzal.

Oroszország az első mérgezés óta többször kérte, hogy szakértői részt vehessenek a vizsgálatokban, de ezt mindeddig megtagadták a brit hatóságok. A nagy kérdés az, hogy a 40 éve általuk kifejlesztett idegméregből hogy kerülhetett illetéktelen kezekbe, és azok hogyan használhatják. A két mérgezés amatőrök, mondhatni pancserek műveleteire utal, akiknek még a céljuk is nehezen meghatározható. Lehet Oroszország lejáratása, de Szkripalék esetében lehetett személyes bosszú is.

A merénylő feltehetőleg maga is fél az anyagtól, ezért keveset használt fel az első merényletnél, a maradéktól pedig ki tudja, hogyan szabadult meg. A Novicsok lassan lebomló, ezért hatását sokáig megőrző méreg, bár az angliai Northumbria Egyetem toxikológusa szerint meglepő, hogy négy hónap után érjen valakit a hatás, ha az anyag még ugyanabból az esetből származna.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG