5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Négy éve már, hogy a maláj utasszállító gép rejtélyes körülmények között eltűnt a Föld felszínéről. A modern világ egyik legnagyobb talánya számos kutatót mozgatott meg világszerte, igazi eredményekre azonban azóta sem találtak. Jó pár elmélet született az eset kapcsán, az elemzések szerint azonban nem kizárható az emberi beavatkozás, mivel ilyen jellegű hibák nem alakulnak ki maguktól.

Továbbra sem tudják megállapítani a modern légi közlekedés egyik legnagyobb rejtélyét, az immár több mint négy éve eltűnt maláj utasszállító esetét. Kok Soo Chon, a vizsgálat vezetője újságíróknak kijelentette, képtelenek meghatározni az MH-370-es eltűnésének okát, bizonyító erejű feleletet pedig csak akkor lehetne mondani, ha rátalálnának a gép roncsaira.

A gép Kuala Lumpurból Pekingbe tartó útja során tűnt el 2014. március 8-án, mintegy 239 emberrel a fedélzetén. Azóta keresték intenzív kutatásokkal a gép nyomát Ausztráliától nyugatra az Indiai-óceánban, 26 ország közreműködésével, de nem sok eredménnyel. Később megbízták az Ocean Infinity amerikai vállalatot, amely a maláj kormánnyal kötött megállapodás alapján csak akkor kapta volna meg a 70 millió amerikai dollárban (csaknem 19,5 milliárd forintban) megállapított jutalmat, ha eredményt tud felmutatni.

Az eredeti tervek szerint 25 ezer négyzetkilométeres területet vizsgáltak át, de a csapat a határidő többszöri meghosszabbítása ellenére se talált semmit. A cég által vizsgált terület majdnem teljesen megegyezik a korábbi hang lokátoros vizsgálatok eredményeivel. Ausztrália, Malajzia és Kína még januárban vonta meg az 159,16 millió dolláros támogatást a kutatásra, ebből még 2 évig fésülhették volna a tengert a roncsok után – egy amerikai tengerfenék-kutató vállalat azonban jelentkezett a családok kérésére, hogy folytassák a kutatást a gép roncsai után. Ez a kutatás egyébként szintén eredménytelenül zárult.

Valószínű az emberi beavatkozás

Számos elmélet látott napvilágot arra, hogy megmagyarázzák a gép eltűnését. Voltak olyanok, amely szerint a gép kapitánya követett el így öngyilkosságot, gyilkosságot, illetve, hogy a fedélzeten oxigénhiány lépett fel, aminek következtében az utasok és a személyzet elvesztették eszméletüket, továbbá az is felmerült, hogy távirányítású géprablásra tettek kísérletet.

Kőkemény ellenőrzések a légitársaságoknál – így teszik biztonságossá a repülést?

Mentális felméréseken és drogteszteken is át kell esnie mostantól a reptéri személyzetnek, hogy elkerüljék a két évvel ezelőtti katasztrófát. Részletek >>>

A maláj kormány jelentése szerint a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a gépet szándékosan térítették le útvonaláról és az Indiai-óceánba repítették. A jelentés alapján nehezen elképzelhető, hogy bármilyen szoftveres hiba miatt tért volna le a gép a kijelölt pályáról, mivel ilyen manővereket inkább konkrét beavatkozásnak lehet értelmezni.

A 449 oldalas dokumentum nem adott sok magyarázatot az esetre és nem nevezett meg felelősöket – semmi sem utal ugyanis a radarjel elvesztésére, sem a személyzet megváltozott magatartására. A legfontosabb navigációs rendszerek és a automata pilóta minden valószínűség szerint működőképes volt az út során – írja a Bloomberg.

Új biztonsági intézkedések

A feketedoboz nélkül nehéz megállapítani, mi történt az utolsó percekben. Az ausztrál kormány álláspontja szerint a gép már kifogyott az üzemanyagból és úgy csapódott a vízbe, már kutatások szerint viszont elképzelhető, hogy valaki irányítása alatt tartotta mindvégig a gépet és lassan ereszkedett a vízbe, a kereséséi terülten kívüli zónába. A tanulmány nem hitelesítette egyik teóriát sem, a gép eltűnése előtti percekben tapasztalt kommunikáció elvesztése azonban emberi beavatkozásra enged inkább következtetni, mintsem műszaki hibára. Pár roncsdarabot ugyan megtaláltak Dél-Afrika partjainál, de holttestet egyelőre nem találtak.

A repülőgép rejtélyes eltűnése új biztonsági intézkedések bevetéséhez vezetett, elkerülendő egy újabb, hasonló tragédiát. Az új irányelveknek megfelelően a gépeknek bármi nemű probléma során percenként kell jelezniük pozíciójukat, ez azonban csak 2021-től lép érvénybe. Ezt megelőző korlátozások már novembertől életbe lépnek, ennek megfelelően a légitársaságoknak maximum 15 percenként helyzetjelentést kell adniuk.

A maláj gép rakománya között a jelentések szerint több mint 220 kilogramm lithium akkumulátor és mintegy 4,6 tonna mangosztán gyümölcs is volt – mélyreható vizsgálatok azonban kimutatták, hogy ezen anyagok keveredése nem okozhatott füstöt vagy tüzet a fedélzeten. A jelentés elmarasztalta a kuala lumpuri légiirányítást, amiért túl lassan kezdték meg a vészhelyzeti protokollt, továbbá arra sem tudtak bizonyítékot szolgáltatni, hogy a szakemberek folyamatosan szemmel tartották volna a radarképet.

Luxusellátás a levegőben: ők a világ legjobb légitársaságai

Luxuskabinok, hatalmas franciaágyak, fotel méretű ülések és elsőosztályú éttermi fogások - ezek várják az utazni vágyókat a világ legjobb légitársaságainak járatain. A repülőgépek Oscar-díjának megfelelő rangos elismerést zömében ismét ázsiai és közel-keleti társaságok zsebelhették be, Európában csak a Lufthansa tudott helyezést elérni a legjobbak között. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG