Káncz Csaba a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A szerző nem tagja szerkesztőségünknek, külsősként publikál oldalainkon.
Bár Kína adottságaiból és gazdaságának méretéből adódóan nyersanyagok behozatalára szorul, a ritkaföldfémek bányászatában és kohászatában az elmúlt évtizedekben nagy versenyelőnyre tett szert a globális piacon. A ritkaföldfémek jelenleg pótolhatatlan nyersanyagok az elektronikai ipar és a megújuló energiatermelés számára, így mára a nemzetközi politikai versengés és tárgyalások részévé váltak.
Biztonságpolitikai kérdés lett
A téma 2010-ben került a geopolitika látókörébe, amikor egy szigetvita kapcsán Kína azzal fenyegetett, hogy megszünteti a ritkaföldfémek Japánba történő szállítását, és szigorította a kvótákat mind a 17 ritkaföldfém esetében a nemzetközi vásárlók számára. Egy japán állami vállalat (Japan Oil, Gas and Metals National Corp.) akkor megfinanszírozott egy erre specializálódott ausztrál bányavállalatot (Lynas Rare Earths Ltd.), amely mára évi csaknem 20 ezer tonna ritkaföldfémet bányászik.
Az ausztrál cég ráadásul a múlt hónapban egy texasi közös feldolgozóüzem építésében állapodott meg a Pentagonnal. Míg 2010-ben Kína adta a globális ritkaföldfém bányászat 98 százalékát, a fenyegetés hatására piaci részesedése tavaly 58 százalékra esett vissza.
Az Egyesült Államok és Kína közötti feszültség fokozódásával Joe Biden elnök februárban rendeletet adott ki, amely alapján 100 napon belül felülvizsgálják az USA stratégiai szállítási láncait és legfontosabb készleteit, beleértve a ritkaföldfémeket is.Nem kérdés ugyanis, hogy az elektromos gépjárművek és a megújuló energiák térnyerése miatt megnő a verseny a ritkafölfémek piacán.
Az egyetlen ritkaföldfém bánya, amely jelenleg az Egyesült Államokban működik a kaliforniai Mountain Pass-ban, részben egy kínai állam által támogatott vállalat tulajdonában van, amely Kínába küldi feldolgozásra a kibányászott anyagot. Ezért az USA most kiterjedt geológiai vizsgálatokat folytat Alaszkában, Nebraskában, Texasban és Wyomingban.
Nem igazán érthető, hogy Washington miért nem ébredt korábban, hiszen becslések szerint 10-15 évbe kerülhet a bányák és a feldolgozóüzemek beindítása, amelyekkel végleg le lehet válni a kínai szállításokról. Biden rendelete mindenesetre az első olyan jelzés, hogy az USA egy hosszabb küzdelemre készül ezen nyersanyagok kapcsán.
Mindezek mellett az újratölthető elemekben használatos egyéb ásványok miatt az USA figyelme fokozatosan fordul Dél-Amerika úgynevezett „Lítium Háromszöge” – Argentína, Bolívia és Chile – felé. A kobalt készletek miatt szintén célkeresztbe került Kongó és Madagaszkár.
Washington hosszú távú játszmája
Biden elnöki rendelete felszólítja az energiaügyi, a kereskedelmi, a védelmi és a közlekedési minisztereket, hogy világítsák át az amerikai ipar szállítási láncait, beleértve a ritkaföldfémekét is. Az áttekintésnek magában kell foglalnia, hogy jelenleg milyen törvények vagy szabályozók akadályozzák a szállítási láncok megerősítését.
Lényegét tekintve Biden szállítási lánc áttekintése világos felszólítás az amerikai ipar és intézményei számára, hogy – ha megkésve is – tegyék meg a zöld energiaváltáshoz szükséges előkészítő lépéseket. Washington ezen lépései óhatatlanul megváltoztatják a globális játékszabályokat ezen a piacon.
Új század, új kihívások
Századunkban akár hasonló folyamatok játszódhatnak le a 17 ritkaföldfém, a lítium és a kobalt készletek kapcsán. Friss példa, hogy Grönland jégtakarójának olvadásával egyidőben két ausztráliai székhelyű bányavállalat – az egyik az Egyesült Államokban keres befektetőket, a másik pedig a kínai állam által támogatott cég tulajdonában van – máris jóváhagyásért versenyez, hogy feltárhassa azt, amit az Egyesült Államok Geológiai Intézete (USGS) a világ legnagyobb feltáratlan ritkaföldfém-lelőhelyének nevez.
Grönland ritkaföldfémei Amerikának és Európának is esélyt jelentenének arra, hogy visszanyerjék az irányítást a stratégiai erőforrások felett. Friedbert Pflüger, az Atlantic Council vezető munkatársa szerint egy nagy bánya által generált bevétel a tulajdonosa számára befolyást jelenthet a grönlandi politikába, és egy erős kínai jelenlét stratégiai fenyegetésekkel is járhat.
Kína a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség tagja, ezért importálhat Grönlandról uránt – de mivel az üzemanyagot nukleáris fegyverekben használnák, ezért ez egy igen érzékeny téma. A végső döntéssel bíró Koppenhága nem nyilatkozott még az ügyben.
Csak elővigyázatosság? 
